sirály állat

Frank Herbert: A Dűne
Janikovszky Éva: Ráadás
Knut Hamsun: Áldott anyaföld
Kodolányi János: A vas fiai
Richard Dawkins: Az önző gén
Richard Bach: Jonathan, a sirály / Jonathan Livingstone Seagull
Winkler Róbert: Nagyvárosi természetbúvár
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
Barát Endre: Boszorkánytánc
Bart István (szerk.): Entrópia
Zelk Zoltán: Reménytelen győzelem
Kováts András – Rónai Gergely (szerk.): Bevándorló Budapest
Vitus B. Dröscher: Gyengéd, akár a krokodil
Csoóri Sándor: A világ emlékművei
Bart István (szerk.): Szabályzatok
Bertha Bulcsu: Balatoni évtizedek
Balla D. Károly: Halott madárral
Meg Cabot: Love You to Death / High Stakes
Nádor Zsófia (szerk.): Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve
Sajó Sándor: Magyarnak lenni
Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs
Waldemar Jochelson: The Yakut
M. C. Beaton: Hamish Macbeth és a tőrbe csalt falu
Balogh Ádám: Nyers
Apáti Miklós: Korai hattyúdalok
Cselenyák Imre: Atilla, Isten ostora
Csapody Kinga – Nagy Boldizsár (szerk.): Az első
Allison Pataki: Sissi – A birodalom úrnője
Mörk Leonóra: A porcelánlány
Jón Kalman Stefánsson: Az ember szíve
J. R. R. Tolkien: Gondolin bukása
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc
Alex Capus: Léon és Louise
Kiss József: Kiss József háborús versei
Sárközi László: Dedikáció az örökkévalóságnak
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió
Kristín Marja Baldursdóttir: A sirályok kacagása
Alex Pavesi: Nyolc nyomozó
Benyó Judit: Szerelem-madár
Bella Swift: A kiskutya, aki sellő akart lenni
Robert b Bednar: Létezem
Kristófné Vidók Margit: Pillanatvarázs
!

A sirályfélék (Laridae) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe tartozó család. Korábban a csérféléket is ide sorolták. 6 nem és 51 faj tartozik a családba.
(Wikipédia)

!

Dolmányos sirály


Idézetek

kicsibak P>!

Télutói reggel

Itt vagyunk s itt van még minden,
ami élni segíthet ma is:
a rakpartokon nyargaló szél,
a fákból kiszakadó, nehéz sóhajok
s egy alacsonyan köröző sirály
a Duna fölött. Lebeg, megáll,
szorgalmasan számolgatja
a Belgrád felé vonuló halálos jégtáblákat.
És itt van zöld szemed is,
amely partra vetette ezt a napot.
Zöld, zöld, zöld – az elgémberedett
madárjósok tátognak csak a hideg ég alatt,
szeretnék már hangosan kimondani
a lombok zöldjét, a lágy esőkben
kilevelesedő salátákét és orgonákét,
hogy ne nekem kelljen újraálmodnom őket.

52. oldal - II. rész (Magvető, 1989)

Kapcsolódó szócikkek: Belgrád · Duna · rakpart · sirály
robinson P>!

Kya a madarakat hívta, túlkiabálva a dübörgő hullámok moraját. Az óceán énekelte a basszus szólamot, a sirályok pedig a szopránt.

Kapcsolódó szócikkek: óceán · sirály
Qwerf>!

Az a sirály lát a legmesszebbre, amelyik a legmagasabban röpül.

II. rész

Kapcsolódó szócikkek: sirály
1 hozzászólás
Ottilia P>!

Kis, habos hullámok is voltak, mintha sirályok röpülnének egy fordított égen.

225. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hullám · sirály
mezei P>!

Néha, félálomban, felvillantak előttem a képek, ahogy unokáim boldogan a partra guruló hullámok közé vetik magukat, a naplemente, a partszegélyen sormintaként gubbasztó sirályokkal, az óceán fölött szárnyaló pelikánok, az egykedvűen sétálgató hosszú lábú gémek: lefotózva giccs, átélve csoda.

49. oldal Dudorászó önkéntesek

Kapcsolódó szócikkek: naplemente · sirály
Bea_Könyvutca P>!

Mindig is úgy tartottam, hogy a sirályok és a mókusok az állatok királyságának haramiái. Van valami a tekintetükben.

33. oldal, Halál a tengerparton

Kapcsolódó szócikkek: mókus · sirály
dora_horvath_cat IP>!

Brehm szerint idővel a sirálycsapat több tagját is rábeszéli [a nevelt sirályunk], tartsanak vele, így egyre nagyobb sirályfalka állít be vacsorára. Nem lehet kellemes az az iszonyú visítozás, de végül is több százezer honfitársunk vásárolt Zámbó Jimmy- meg Balázs Pali-lemezeket, pénzért, úgyhogy biztos meg lehet szokni.

43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alfred Brehm · Balázs Pali · sirály · Zámbó Jimmy
VargaÍriszDóra I>!

Korai hattyúdalok
5

Akárha tengerek terelő morgása
előtt, úgy éltem életemet.
Sirálysikoltás a múlt idő jele,
a jövőé ez a tengertükör.
S mert múlttá egészen nem lehet senki,
el sem jön semmi egészen.

Vitorlavásznak járnak: a sirályok,
a közelebb hurcolt horizonton.

88. oldal, Korai hattyúdalok (Szépirodalmi, 1979)

Kapcsolódó szócikkek: sirály · tenger
tgorsy>!

Sirály

Vak szemgödör. Halott sirály.
Kiholt a tenger, medre már
vak szemgödör. Halott sirály
lelke vijjogva visszaszáll.

Megyek az utcán sehova.
Megyek se ide, se oda.
De jön talán a villamos,
mely téged végre visszahoz.

Hát állok itt, hát várlak itt.
Nyitja, becsukja szárnyait
a tél, a nyár. Borul. Ragyog.
Fű voltam, mostan sár vagyok.

Sár voltam, mostan zuzmara.
Nem jössz haza? Nem jössz haza?
Hallod, rámszólnak: Kire vár?
már ezer éve itten áll!

Igen. Százezer éve már.
Vak szemgödör. Halott sirály.
Villamosok és évszakok.
És fű és sár és hó vagyok.

Milyen ifju a temető!
Mily zöld a tuja, a fenyő!
Az erdő már halotti váz,
de örökzöld a gyász, a gyász.

Miként a rab a cellafalat,
úgy kopogtatnám sírodat,
megtanultam ott a jelet –
de más rabság ez, a tied.

Talán a fény, a fergeteg,
s a vadgesztenye-levelek,
mik sírodra keringenek,
Ők tudják a morze-jelet.

Talán az emlék… Mert lehet,
hogy Zuglót járom most veled,
lábunknál rég-holt kiskutyánk,
a régi eső hull reánk.

Ó, milyen szegények vagyunk!
de élünk és együtt vagyunk,
de fülelem lágy lépteid,
de behozod a reggelit.

De összebúva hallgatunk,
vagy egy gyermekdalt dúdolunk:
„Gyengék vagyunk, elfáradunk,
talán bizony meg is halunk…”

Talán bizony… Ó, a Balázs
utcában az a kis lakás!
Benn kályhaszó, künn a hó szakad.
És megvetem az ágyadat.

És kinézek az ablakon.
A tél híreit hallgatom.
Nézd, mennyi kedves hírhozó –
varjak örvénye, csókaszó.

Miért is lettem hűtelen,
mi más hír kellett énnekem?
Tavalyi hó. Tavalyi táj.
Vak szemgödör. Halott sirály.

És megyünk a hegyoldalon,
vár a mennybéli cimbalom,
földid, a földre szállt cigány –
és játszott egész délután.

A húrokon gyermekkorod
villant, cikázott, pattogott.
Couperin? Akkor is Jászberény!
Tornác. Leander. Lámpafény.

Csak Zugló és csak Jászberény,
mert addig élek véled én!
csak lépteid, lélegzeted,
csak kócos gyermek-éneked.

Csak az a tél, csak az a táj,
csak az a hóra szállt madár,
csak az a ág, mely ott remeg
az ellibbent madár felett.

Mert ami van, el nem hiszem,
én-szívem messzibbre izen,
nem a jövőbe, múltba már.
Vak szemgödör. Halott sirály.

Az ágakon a cinegék.
A sírok közt a nénikék.
Egyik oly régen térdepel,
mintha sohase kelne fel.

Az arca föld, az arca rét,
nagy, sárga könnye margarét.
És jő a szél s úgy fújja szét,
mint szirmokat, a nénikét.

Aluszik már a cinege.
Röpül a sír, a nénike,
a tujabokor, a fenyő –
az égre száll a temető.

Mert alkonyul. Isten veled.
Én is megyek. Hová megyek?
Megyek az utcán sehova.
Megyek se ide, se oda.

Esik. Esik. Megyek. Megyek.
Mondják, akkor is így esett.
A június-végi eget
megszállták őszi fellegek.

A kis csapat. A gyászmenet.
A néma, néma döbbenet.
Barátok. Árva asszonyok.
A nyári égen ősz zokog.

És zokog és zörög nevem
a koszorún: Jelen! Jelen!
Nem láthattam holt arcodat –
nem láthattam holt arcodat!

Most már tudom, miért megyek,
most már tudom, hová megyek,
most már tudom, hol is megyek –
örökkön koporsód megett.

És villoghatnak az egek
tükrei tavaszt vagy telet:
köröttem az az őszi nyár.
Vak szemgödör. Halott sirály.

Kié e kulcs? mit nyit e zár?
kié e nélküled-kopár
szoba? ez a farkasverem? –
nem otthonom, csak fekhelyem.

Háltam bokorban én s padon,
volt szúnyogzöngés paplanom
és ébresztőnek berregett
a zápor, hogyha megeredt.

S az ágyrajárás, amikor
hét égő szájon a pokol
horkol-hörög: a nappalok
kénköves kínja bugyborog.

S azok a téli éjszakák!
kapu alatt vacog a vágy:
egy konyhazug, egy szalmazsák –
ha ennyi lenne a világ…

Mert ennyi volt a nincs, a kín,
melynek lángjánál álmaim
perzselt pilleszárnya repes:
meleg vacok, tányér leves.

Tudtam, egyszer az is akad –
nagyobb karéj, hű dunyhaszag.
S egy este csak kigyúlt a nap:
egy este megtaláltalak!

De ez a nincs! ez a hiány!
e vonitó farkas-magány!
ez a négy fal, ez a fedél –
szivemre tekereg a szél.

Szivem körül süvöltenek
a nem vagy! és a nélküled! –
vánkos fölött és takaró
alatt befú-temet a hó.

Igy fekszem, fekszem egyedül.
Ágyam szélén az isten ül.
Csak néz, mert nincs rám szava már.
Vak szemgödör. Halott sirály.

Mi ez a boldog riadás?
hajnali patkócsattogás
ébreszt… istenem… hát lehet?
álmodhatta ezt egy gyerek?

Lehet, hogy amennyi halál,
egy gyermek álmaiba száll,
hogy lehunyt pillái mögött
csontváz-staféta fut, zörög?

Csattogj hát patkócsattogás!
tünjél lidérc, múlj rossz varázs!
Bojtor, a vén fiákeres
egy hajnali kaput keres.

Minket keres, ugye, apám?
hányszor igérted, most talán
Pestre viszel… Csat-csattogás.
Miskolc. Mozdonyfütty. Állomás.

Vagy már Szatmár? Az Ujmajor?
Anyám teknő fölé hajol.
Sziszeg a tűz, kél a kalács.
És künn a csat-csat-csattogás.

Én ifju-szép-özvegy anyám,
hajolj fölém, mint hajdanán…
Mint hajdanán? mint most! ma! itt!
Űzzük el végre álmaink!

Álmaink és halálaink!
Hol vagy cipő s te foltos ing?
korán kel az inasgyerek. –
Gyár kürtje. Szénásszekerek.

Meglát, utánam fut, csobog
fűzfáival a Homoród,
s mintha gyümölcsük nyújtanák,
jönnek elém a szilvafák.

Kertek. Vagongyár. Rét. Malom.
Behunyt szemekkel is tudom.
És mégis, mégis megvakit,
hogy téged nem talállak itt!

Hogy nem oszthattam meg veled
e tájat, mintha két gyerek
felizne zsíroskenyeret –
egy harapás nekem… neked…

Mintha ott… akkor… két gyerek –
De csak a kín, a nem lehet!
a soha-sehol-nem-lelek-
terád-már! kínja sistereg.

Kínomból villám sistereg,
fölperzsel lombot és füvet,
s az üszkös, holt füvek alatt
a Homoród is kiapad.

És már csak a por füstölög
az elhamvadt vidék fölött,
csak por, csak füst, csak pernye száll.
Vak szemgödör. Halott sirály.

Hamuban járó reggelek.
Élek. Vagyok. Hát felkelek.
Halál után, halál előtt –
be végtelen a délelőtt.

Be végtelen két pillanat
között a lét. A sivatag.
Úgy múlik el, itten marad
ez a szélütött téli nap.

Ez a vetetlen párna és
ez a tányér és ez a kés,
ez a kóválygó lehelet –
nyolc celziusz fagypont felett.

Az ákác hattyuszárnya száll –
de itt benn ez a január.
S a papíron a szótagok,
mint üszkösödő végtagok.

A semmihez csak semmi nő,
de mondják: múlik az idő…
És mondják: alkony… délelőtt… –
halál után, halál előtt.

Mint lányok a tükör előtt,
öltözködünk a sír előtt,
hordjuk, mint halotti ruhát,
a hajnalt, délt, a délutánt.

És mondjuk: tél, nyár, évszakok. –
Azóta kitavaszodott:
füstölgő rétek, zöld romok
fölött egy holt sirály zokog.

Hát miféle szerzet vagyok,
hogy felkelek, élek, vagyok,
ágyat vetek, ajtót nyitok –:
nem értem, mért nem orditok?

Mert mit üzentem onnan én
s velem a szószátyár remény:
Szál cérnán, két hegycsúcs között,
úgy is, úgy is visszajövök!

Hát visszajöttem. Hát megint
ablak és párna és kilincs…
S a nap s a hold reflektora –
s én nem megyek haza soha!

És kávéház. És Balaton.
És villamoson. S vonaton.
Kattog a kerekek dala:
Nem – megy – haza – nem-megy-haza!

Ha rigófüttyel fürtös ág
bezúzza a tél ablakát
s elsőt kiált az orgona –
én nem megyek haza soha!

Ha dombtetőre lép az ősz,
mint dobogóra a vén dizőz,
véres a szél, sikolt az a
nem – megy – haza – nem-megy-haza!

Ha dél, ha sár, ha nyár pora,
ha égbolt, utca és szoba,
ha kilincs, párna és pohár –:
Vak szemgödör. Halott sirály.

Barátaim, megértitek?
egy ember él közöttetek,
van kulcsa és van ajtaja –
hazamegy és nem megy haza.

Lefekszik és nem alszik el,
egy néma istennel perel,
mig rákövül az éjszaka,
az álom kényszerzubbonya.

És hályogszínü virradat.
S ő fölkél, s megy, megy, mint a vak.
Villamosok, autók alatt
csak megy, mintha vizek alatt.

És hallgatja hogy nyikorog,
mint saxofonok s vad dobok
között egy árva nyenyere,
a gyászhintó négy kereke.

A temető. A temető.
Be hallgatag most a fenyő.
Be harsog a rózsabokor!
s a két napig élő csokor!

Zihál a föld. Márvány az ég.
S kit őszi szél fújt szerteszét,
lám, újra visszaszállt ide
a halhatatlan nénike.

Mint cella falát a rabok,
kopogtatom e kőlapot,
verem, miként a fergeteg,
ráhullok, mint a levelek.

Hogy bekiáltozom veled
a mindenséget, az egek
vásznára vetítem neved –:
te Szemérmes, nem sértelek?

De értsd meg, ha kiáltozok –
Irén! Irén! nincsen jogod
a földbe ásni homlokod,
tekinteted, mozdulatod!

Mért vártad másfél éven át
kinyílni cellám ajtaját,
ha nem tudod, hogy nyitva már?
Vak szemgödör. Halott sirály.

Hát jöjj! és hívjad holt ebed!
és hozd a vézna kerteket!
és hozd a Rákospatakot!
a zuglói alkonyatot!

Mert mind elföldelték veled…
Micsoda poggyászt vitt kezed!
Hogy bírtad el? hogy bírtad el? –
Jaj, istenem, hogy bírjam el?

Ha az a perc! Csak azt ha még!
Már este van… Lámpád sem ég…
Csenddé alvadnak a neszek…
Én állok kint… Én csengetek.

Csengő sikolt. Aztán az a
másik, a lélek sikolya…
Aztán a száj, a szó, az a
„Haza jöttél?” – „Haza… Haza!”

Aztán halj meg, ha jobb neked
arcod a sárba rejtened,
ha iszonyatos gyöngysorok,
szép melleden hólé csorog.

Halj meg, de karjaim között!
hallgassam én is a rögök
deszkán didergő dobszavát –
megértem én már a halált!

Nem értek én már semmi mást,
nem hallok én már semmi mást,
csak azt a néma suhogást,
azt a szárnytalan szárnycsapást.

Csak azt tudom, hogy visszaszáll
egy szárnyavesztett holt sirály.
Lebeg, lebeg, aztán leszáll.
Szivem vak tengerére száll.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jászberény · sirály · villamos · Zugló
1 hozzászólás
julicsenge IP>!

„Would you mind taking me somewhere after school?”
Adam stood up fast, scaring two fat seagulls that had been sitting near the bench he was sharing with Cee Cee.
„Are you kidding me? Where do you want to go? You name it, Suze, I'll take you there. Vegas? You want to go to Vegas? No problem. I mean, I'm sixteen, you're sixteen. We can get married there easy. My parents'll let us live with them,
no problem. You don't mind sharing my room, do you? I swear I'll pick up after myself from now on – ”
„Adam,” Cee Cee said. „Don't be such a spaz. I highly doubt she wants to marry you.”
„ I don't think it's a good idea to marry anyone until my divorce from my first husband is finalized,” I said, gravely.

Love you to Death

5 hozzászólás