Sir Harry Valentine személy
Idézetek
– Nem mondtam, hogy táncolok önnel.
[…]
– De én tudom, hogy nem kosaraz ki – jelentette ki magabiztosan a férfi.
Olivia legutóbb akkor érzett ilyen erős késztetést, hogy megüssön egy másik emberi lényt, amikor Winston azt mondta Neville Berbrookne-nak, hogy a lány „érdeklődik” iránta. Meg is tette volna, ha biztos benne, hogy megúszhatja.
– Nincs választása – tette hozzá Sir Harry.
Állon vágja vagy inkább arcon? Vajon melyik fájna jobban?
– És ki tudja – hajolt közelebb a férfi, és a gyertyafény táncolt a tekintetében. – Még jól is érezheti magát.
Fejbe vágja. Határozottan.
100. oldal
– Nagyon érdekes a kapcsolata az öccsével.
Olivia vállat vont. Láthatóan szeretett volna mielőbb megszabadulni a férfitől.
– Az enyém gyűlöl engem.
Ez felkeltette a lány érdeklődését. Sir Harry felé fordult, és mézédes mosollyal megjegyezte: – Szívesen megismerkednék vele.
– Azt elhiszem – válaszolt a férfi. – Nem gyakran fordul meg a dolgozószobámban, de amikor viszonylag elfogadható időben felkel, a kisebbik ebédlőben szokott reggelizni. Annak az ablaka kettővel van távolabb az irodámtól, a ház eleje felé. Esetleg ott megnézheti.
Olivia kemény tekintetet vetett rá.
124. oldal
– Ezt önnek hoztam – nyújtotta át a csomagot a férfi.
[…]
– Egy könyv – mondta Olivia kissé meglepetten. Sejtette a csomag súlyából és méretéből, hogy az lehet, de nagyon fura választásnak tűnt.
– Virágot bárki hozhat – jegyezte meg Sir Harry.
– De véletlenül van még néhány amatőr zenészünk a vendégek között, és olyan jó mulatság egy ilyen spontán program, nem gondolják?
Harry a spontaneitást nagyjából a fogorvosnál tett látogatással helyezte egy sorba.
92-93. oldal
– Mit szólt az én Violámhoz? Hát nem volt csodálatos? Hegedűn játszott – tette hozzá magyarázatképpen. – Ő volt a szólista.
– Ó – válaszolt Sebastian –, ritka ajándék volt.
– Valóban. Annyira büszkék vagyunk rá. Jövőre szólókat is be kell terveznünk a programba.
Harry pedig egy utazást kezdett tervezni az Északi-sarkra erre az időpontra.
92. oldal
– Te tudtad, hogy ilyen lesz?
– A zene?
– Ez a szó itt túlzás szerintem.
88. oldal, 4. fejezet
– Idióta vagy – mondta neki Harry.
– De nagyon jóképű – vágott vissza Sebastian, és ismét belesüppedt a székébe. – És rettentően elbűvölő. Ez sok bajból kihúzott már.
– Ó, hát itt vagy.
Sebastian állt mellette, egy majdnem üres pezsgőspoharat szorongatva.
– Unatkozol?
Harry továbbra sem vette le a tekintetét Oliviáról, úgy felelt: – Nem.
– Érdekes – dünnyögte Seb. Megitta a pezsgőjét, letette a poharat egy közeli asztalra, aztán közel hajolva, hogy Harry jól hallja, megkérdezte: – Kit keresünk?
– Senkit.
– Ó, elnézést. Tévedtem. Akkor kit nézünk ?
– Senkit – válaszolt Harry, fél lépést téve jobbra, hogy elnézhessen egy rendkívül testes őrgróf mellett, aki takarta a kilátást.
– Ó! Szóval épp csak nem veszünk rólam tudomást. Miért is?
– Szó sincs róla.
– De még mindig nem nézel rám.
Harry kénytelen volt beismerni, hogy vesztett. Seb ördögien kitartó volt, és még annál is bosszantóbb. Egyenesen az unokatestvére szemébe nézett, és kijelentette: – Épp elégszer láttalak.
– De én mindig rendkívül kellemes látványt nyújtok. Sokat veszít, aki nem néz rám – mondta Sebastian édeskés mosollyal.