Simlá helyszín

Annát, Patet és Eleanort gyakran kiküldték Clateburnből, hogy az egyes vidéki szervezetek vezetőinek segítsenek az agitációnál. Gyanús, erősen férfipárti kisvárosokba mentek, ahol a közfelfogás szerint a nőnek még mindig otthon a helye, és ebben az esetben az otthon a konyhát és a gyerekszobát jelentette. A lányokat ezekben a városokban fanyarul fogadták a helyi csoportok szervezői, és ilyeneket mondtak:
– Igazán furcsa, hogy a főhadiszállás nem talált mást, csak egy ilyen fiatal lányt, mint ön, mikor mi olyan rettentő keményen dolgozunk.
A lányokat három-négy ilyen öreg csataló támogatta küldetésükben. Támogatásuk inkább ártott, mint használt, mert a városban ők voltak a közismert bolondok, rendzavarók és Mamie Bogardusok. Rendszerint kibéreltek valamilyen üres teherkocsit, egy rozzant automobilt, és az utcasarkokon tartottak szónoklatokat, miközben a lassan gyülekező hallgatóság nyávogott, fütyült, és hangosan cuppogott, a csók hangját utánozva. Esténként a helyi Cassandrák rosszul szellőztetett „vendégszobáinak” gyászos, fekete diófaágyaiban pihenhették ki a fáradalmaikat. Reggelire túl zsíros szalonnát és cikóriát kaptak. Másnap este vicinálison, gyakran a büdös dohányzó szakaszban utaztak haza, és alighogy leverten, kimerülten megérkeztek a Fanning kastélyba, a Csatabárd rájuk förmedt:
– Mit üldögéltek összetett kézzel? Alaposan elmaradtunk a borítékcímzésben.
És írták a borítékokat éjfélig, és másnap reggel újabb istenverte utazás várt rájuk. Ha Annának abban az időben ideje lett volna, hogy Kiplinget olvassa, nyilván kettétépte volna a könyvet, amely azt állította, hogy csak férfiak (méghozzá csak angol férfiak) alkalmasak arra, hogy büntető expedíciókat vezessenek a bennszülött törzsek ellen, és hidegvérrel nézzenek szembe a szőrös, szörnyű csodával. Anna és Pat Bramble minden héten kétszer végeztek ilyen büntető expedíciót, és utána még csak nem is pihenhettek meg valahol Simlában, kellemes tiszti étkezőben egy pohár szódás whisky mellett, kényelmes keleti kereveteken.

99–100. oldal, 10 (Európa, 1962)

„1879 szeptemberében Simlában időztem, a Himalaya lejtőjén. Akkoriban, mikor Sir Cavagnarit Kabulban meggyilkolták. Egy angol-indiai újság érdekei szólították oda, amelynek szerkesztője voltam. Európa és Amerika bővelkedik olyas helyekben, ahol a kiválasztottak betegségeiket gyógyithatják. Gastein, Ems, Wiesbaden, Aix-la-Chapelle, Karlsbad hemzsegnek a gyógyulást keresőktől. Az amerikai Saratoga, a Michigan-i kénes források, Arkansas forró vasforrásai világhírűek. De Indiában, bárminő bajra keressék is az írt, csak egyetlen gyógyhely kínálkozik: Simla.”