Seymour Glass személy

J. D. Salinger: Franny és Zooey
Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Idézetek

Mákostészta>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– (…) De elárulok egy rettentő nagy titkot… Figyelsz? A nézőtéren senki nincs, aki ne Seymour Kövér Hölgye lenne.

219. oldal, Zooey (Európa, 1999)

Kapcsolódó szócikkek: Seymour Glass
Ritti>!

Még nagyon jól emlékszem rá, hogy Franny, mikor körülbelül négyéves volt, S. ölébe ült, ránézett, és elragadtatva kijelentette: – Seymour, olyan helyesek a fogaid, olyan szép sárgák. – Ő pedig szó szerint odatáncolt hozzám, és megkérdezte, hallottam-e, mit mondott a kishúgunk.

163. oldal, Seymour: Bemutatás (Európa, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: Franny Glass · Seymour Glass
Aurore>!

Az a felismerés, hogy egy jelentős író egész életművét kevesebb, mint egy hét alatt be tudom kebelezni, feltétlenül emelte a dolog vonzerejét – Dickensszel ilyet nemigen lehetne megcsinálni –, de még így is keményebb diónak bizonyult, mint gondoltam. A Kilenc történet lényegében egytől egyig remekmű, a Magasabbra a tetőt, ácsok! friss és szellemes ma is, de a Seymour: Bemutatás… hát, istenuccse, nem vagyok kíváncsi Seymour fülére. Sem a szemére. Sem arra, tud-e labdázni. Amikor először találkoztam vele, éppen kiloccsantotta az agyvelejét (az „Ilyenkor harap a banánhal”-ban), így aztán, megmondom őszintén, nem sikerült annyi kíváncsiságot ébreszteni maga iránt, mint amennyit Salinger elvár tőlem. Ám míg olvasás közben valami könnyű és édes érzést vártam, a végére amolyan pszichodrámai émelygés maradt bennem: tudtam, hogy képtelen leszek elválasztani egymástól a sztorikat és a nagybetűs Sztorit, de arra nem számítottam, hogy a szerző maga is beszáll a kavarásba. Hamilton remekül elemzi, hogyan teremti meg, majd hogyan konzerválja Buddy Glass, Salinger szócsöve, az alteregójáról szóló mítoszokat.

33-34. oldal (Európa, 2008)

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója

Kapcsolódó szócikkek: Charles Dickens · J. D. Salinger · Seymour Glass
2 hozzászólás
Mákostészta>!

Főalakom, legalábbis azokban a pillanatokban, amikor képes leszek majd a továbbiakban szép nyugodtan leülni és úgy viselkedni, ahogy illik, főalakom tehát elhunyt bátyám, családunk legidősebb fia, Seymour Glass lesz, aki (azt hiszem, legjobb lesz erről olyasféle nekrológmondattal beszámolni) 1948-ban, harmincegy éves korában, öngyilkosságot követett el lent Floridában, ahová feleségével együtt nyaralni ment. Míg élt, nagyon sok ember volt, akinek számára nagyon sokat jelentett, nekünk, testvéreinek pedig, kissé nagyra sikerült családunkban gyakorlatilag mindent ő jelentett. Minden kétséget kizáróan ő volt számunkra minden, ami csakugyan számít: ő volt kék csíkos egyszarvúnk, duplalencsés nagyítóüvegünk, tanácsadó házigéniuszunk, hordozható lelkiismeretünk, supercargónk, egyedüli és kizárólagos, ízig-vérig költőnk, és mert soha nem volt legerősebb oldala a tartózkodás, s azonkívül gyermekkorának hét esztendejét egy gyermek kvíz-műsor egyik főszereplőjeként töltötte el, melyet egész Amerika hallgatott, alig volt valami is az életében, ami így vagy úgy beszéd tárgyává ne lett volna előbb vagy utóbb, s ily módon, azt hiszem, elkerülhetetlenül többé-kevésbé hírhedt „misztikusunk” vagy „nagy kiegyensúlyozatlanunk” szerepét is neki kellett betöltenie.

100. oldal, Seymour: Bemutatás (Európa, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: Seymour Glass
Mákostészta>!

(Amikor Seymour huszonegy éves volt, már csaknem nyilvános angolprofesszor, és már harmadik éve tanított, megkérdeztem, van-e valami a munkájában, amit nyomasztónak érez. Azt válaszolta, nem mondhatná kifejezetten nyomasztónak, de valami azért mindig megdöbbenti: mégpedig az a sok lapszéli ceruzajegyzet az egyetemi könyvtár könyveiben.)

166. oldal, Seymour: Bemutatás (Európa, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: könyv · könyvtár · Seymour Glass