Seymour Glass személy
Idézetek
Még nagyon jól emlékszem rá, hogy Franny, mikor körülbelül négyéves volt, S. ölébe ült, ránézett, és elragadtatva kijelentette: – Seymour, olyan helyesek a fogaid, olyan szép sárgák. – Ő pedig szó szerint odatáncolt hozzám, és megkérdezte, hallottam-e, mit mondott a kishúgunk.
163. oldal, Seymour: Bemutatás (Európa, 1986)
Az a felismerés, hogy egy jelentős író egész életművét kevesebb, mint egy hét alatt be tudom kebelezni, feltétlenül emelte a dolog vonzerejét – Dickensszel ilyet nemigen lehetne megcsinálni –, de még így is keményebb diónak bizonyult, mint gondoltam. A Kilenc történet lényegében egytől egyig remekmű, a Magasabbra a tetőt, ácsok! friss és szellemes ma is, de a Seymour: Bemutatás… hát, istenuccse, nem vagyok kíváncsi Seymour fülére. Sem a szemére. Sem arra, tud-e labdázni. Amikor először találkoztam vele, éppen kiloccsantotta az agyvelejét (az „Ilyenkor harap a banánhal”-ban), így aztán, megmondom őszintén, nem sikerült annyi kíváncsiságot ébreszteni maga iránt, mint amennyit Salinger elvár tőlem. Ám míg olvasás közben valami könnyű és édes érzést vártam, a végére amolyan pszichodrámai émelygés maradt bennem: tudtam, hogy képtelen leszek elválasztani egymástól a sztorikat és a nagybetűs Sztorit, de arra nem számítottam, hogy a szerző maga is beszáll a kavarásba. Hamilton remekül elemzi, hogyan teremti meg, majd hogyan konzerválja Buddy Glass, Salinger szócsöve, az alteregójáról szóló mítoszokat.
33-34. oldal (Európa, 2008)
Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa 83% Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója
Az eredetileg hétgyermekes Glass család – öt fiú és két lány – második legfiatalabb sarja volt; és gyerekkorában mind a hét testvér közreműködött, aránylag elviselhető időközökben, egy rádiósorozatban: afféle kvíz játék volt ez, gyermekek részére, „Az okos gyerek” címmel. Az a csaknem tizennyolc évnyi korkülönbség, amely a legidősebb Glass testvért, Seymourt, a legkisebbtől, Frannytől, elválasztotta, éppen elég volt ahhoz, hogy a család valamiféle dinasztikus rangsort formálhasson magának „Az okos gyerek”-re; a program egyébként tizenhat évig futott – 1927-től 1943 végéig, vagyis összekötötte, mondhatni, a charleston és a B 17-esek korszakát.
Főalakom, legalábbis azokban a pillanatokban, amikor képes leszek majd a továbbiakban szép nyugodtan leülni és úgy viselkedni, ahogy illik, főalakom tehát elhunyt bátyám, családunk legidősebb fia, Seymour Glass lesz, aki (azt hiszem, legjobb lesz erről olyasféle nekrológmondattal beszámolni) 1948-ban, harmincegy éves korában, öngyilkosságot követett el lent Floridában, ahová feleségével együtt nyaralni ment. Míg élt, nagyon sok ember volt, akinek számára nagyon sokat jelentett, nekünk, testvéreinek pedig, kissé nagyra sikerült családunkban gyakorlatilag mindent ő jelentett. Minden kétséget kizáróan ő volt számunkra minden, ami csakugyan számít: ő volt kék csíkos egyszarvúnk, duplalencsés nagyítóüvegünk, tanácsadó házigéniuszunk, hordozható lelkiismeretünk, supercargónk, egyedüli és kizárólagos, ízig-vérig költőnk, és mert soha nem volt legerősebb oldala a tartózkodás, s azonkívül gyermekkorának hét esztendejét egy gyermek kvíz-műsor egyik főszereplőjeként töltötte el, melyet egész Amerika hallgatott, alig volt valami is az életében, ami így vagy úgy beszéd tárgyává ne lett volna előbb vagy utóbb, s ily módon, azt hiszem, elkerülhetetlenül többé-kevésbé hírhedt „misztikusunk” vagy „nagy kiegyensúlyozatlanunk” szerepét is neki kellett betöltenie.
100. oldal, Seymour: Bemutatás (Európa, 1986)
(Amikor Seymour huszonegy éves volt, már csaknem nyilvános angolprofesszor, és már harmadik éve tanított, megkérdeztem, van-e valami a munkájában, amit nyomasztónak érez. Azt válaszolta, nem mondhatná kifejezetten nyomasztónak, de valami azért mindig megdöbbenti: mégpedig az a sok lapszéli ceruzajegyzet az egyetemi könyvtár könyveiben.)
166. oldal, Seymour: Bemutatás (Európa, 1986)
Zooey vagy egy percig némán nézte, aztán anélkül, hogy külön kedves akart volna lenni hozzá, valamivel kevésbé sürgetően kérdezte meg újra: – Mit szólnál hozzá, Franny? Felhívjam neked Buddyt ma este?
Franny a fejét rázta, anélkül, hogy feltekintett volna. Tovább bolházta Bloomberget. Eltelt még egy kis idő, mielőtt felelt volna Zooey kérdésére, akkor se lehetett pontosan érteni, mit.
– Hogy mi? – kérdezte Zooey.
Franny megismételte, amit az előbb mondott: – Seymourral szeretnék beszélni.
I believe I could have curbed this criminal urge at the crucial moment, but one must pain- fully remember that a vein of instability runs through me quite like some turbulent river; this cannot be overlooked; I have left this trou- blesome instability uncorrected in my previous two appearances, to my folly and disgust; it will not be corrected by friendly, cheerful prayer. It can only be corrected by dogged effort on my part, thank God; I cannot honorably or intimately pray to some charming, divine weakling to step in and clean my mess up after me; the very prospect turns my stomach. However, the human tongue could all too easily be the cause of my utter degringolade in this appearance, unless I get a move on.
My God, let me achieve missing my beloved family without yearning that they miss me in return! It requires a less wishy-washy character than the one available to me.