Seraphina Dombegh személy
Idézetek
Nem üldögélhetek azok közt, akik szerint összetörtem.
199. oldal, 15. fejezet (Scolar, 2013)
Emlékszem a születésemre.
Valójában az azt megelőző időre is emlékszem. Fény nem volt, zene viszont igen: az ízületek recsegése-ropogása, a vér száguldása, a szív szaggatott altatódala, az emésztés gazdag szimfóniája. A hangok beburkoltak, és biztonságban éreztem magam.
(első mondat)
– Amikor téged látlak a megérzéseimben, Seraphina, különös gyomorbántalmak lesznek úrrá rajtam. Mint amikor romlott cukorrépát fogyaszt az ember.
– Szívesebben gondolok magamra karalábéként – feleltem, méltón viszonozva a megjegyzését.
155. oldal
Én lettem maga a levegő: csupa csillag voltam. Én voltam a sok magasba törő rés a katedrális csúcsai között, a kémények ünnepélyes lélegzete, a téli szélbe elsuttogott imádság. Én voltam a csend és a zene, egyetlen mindent meghaladó, a Mennyország felé szálló akkord.
431. oldal, Harminchét
Már a folyosóról hallottam Glisselda hercegnő és az ezúttal magával rángatott udvarhölgy vihogását. A kuncogás hangmagasságából ítélve egy vele egykorú lány lehetett. Egy pillanatra eltűnődtem, milyen lenne egy vihogó versenymű. Kellene hozzá egy kórus…
67. oldal, Négy
A túlélésünk nem azon múlik, hogy felsőbbrendűek, hanem hogy kellőképpen érdekesek legyünk.
73. oldal, Négy
Ma több jutott nekem a szépségből, mint amennyi jár. Holnap visszaadok belőle valamennyit, újra feltöltöm vele és helyreállítom a világot.
433. oldal
Ha egyetlen pillanatot tarthatnék meg örökre, ez lenne az.
431. oldal, Harminchét