segítség fogalom

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

    BLANCHE. Én is szerettem valakit, én is elvesztettem, akit szerettem.
    MITCH. Meghalt? (Blanche odamegy az ablakhoz, kinéz, aztán leül az ablakszegélyre. Még egy pohárral tölt magának.) Férfit?
    BLANCHE. Egy fiút. Fiatal fiú volt még, én pedig egész fiatal lány. Tizenhat éves voltam, mikor eljutottam a nagy felfedezéshez – a szerelemhez. Egyszerre és egész lényemmel… talán sok is volt a felfedezésből. Mintha hirtelen vakító fényt vetítettek volna valamire, ami eddig félhomályba borult, így láttam egyszerre a világot. De nem volt szerencsém. Becsaptak. Volt valami különös a fiúban, valami ideges, valami puha, valami férfiatlanul lágy, ámbár külsőre nem mutatott semmi nőieset, mégis valami ilyesmi volt benne… Segítségért jött hozzám. Ezt én nem tudtam. Nem jöttem rá semmire, csak a házasságunk után, mikor megszöktünk, és már vissza is jöttünk, de akkor is csak azt tudtam, hogy kudarcot vallottam, és valami rejtélyes okból nem sikerült megadnom neki azt a segítséget, amelyre szüksége volt, de beszélni nem tudott róla. Futóhomokban állt, belém kapaszkodott, de én nem tudtam kihúzni, magam is csúsztam vele lefelé! De ezt nem vettem észre. Csak azt tudtam, hogy elviselhetetlenül szeretem, és nem tudok segíteni sem rajta, sem magamon. Aztán egyszerre rájöttem mindenre. A lehető legborzalmasabb módon. Véletlenül beléptem egy szobába, azt hittem üres… de nem volt üres, két férfi volt benn… (Mozdony közeledő robaja hallatszik kintről. Blanche a füléhez szorítja a kezét és összekuporodik. A mozdony reflektorja bevilágít a szobába, ahogy elrobog. Mikor a zaj elül, Blanche lassan felegyenesedik, és folytatja a beszédet.) Úgy tettünk, mintha nem derült volna ki semmi. Igen, hárman egy autóban kimentünk a Moon Lake-i kaszinóba, tökrészegen, és nevettünk egész úton. (Polka zenéje hallatszik, mollban, elhalóban, messziről.) A Varsovianára táncoltunk. Hirtelen tánc közben a fiú, akihez feleségül mentem, otthagyott, és kirohant a kaszinóból. Néhány pillanat… egy lövés! (A polka hirtelen megszakad. Blanche mereven feláll. A polka dúrban folytatódik.) Kirohantam – mindenki! –, mindenki kirohant, és körülfogták azt a szörnyűséget a tó partján. Én nem tudtam odajutni a tömegtől. Akkor valaki karon ragadott. „Nem menjen oda! Jöjjön vissza! Nem szabad hogy lássa!” Lássam? Mit lássak? Aztán hangokat hallottam: „Allan! Allan! A Grey fiú! A szájába dugta a revolvert és elsütötte… Úgy, hogy hátul a feje… teljesen szétment!” (Meginog, eltakarja az arcát.) Azért volt, mert… a parketten… nem tudtam türtőztetni magam… váratlanul az mondtam: „Láttam! Tudom! Undorodom tőled!” … És akkor a reflektorfény, amely kigyulladt a világ fölött, újra kialudt, és azóta egy pillanatig se volt soha világosabb, mint itt a… konyha… ez a mécs…

74-76 (Irodalmi, 1968)

[…] az igazi segítség belülről érkezik majd, hiába is várjuk máshonnan.

19. oldal - Cseke Eszter (dokumentumfilm-rendező, újságíró)

A pszichoterápiával kapcsolatban általában két negatív állásponttal találkozhatunk. Az egyik szerint terápiába járni egyfajta úri huncutság, amire csak az Amerika-majmoló, unatkozó háziasszonyoknak van szükségük. A másik álláspont szerint a terápia titkolni való szégyen.
Természetesen egyik állítás sem igaz. A pszichoterápia hatékony segítség, ha valaki lelki vagy viselkedéses problémákkal küzd, vagy ha az őt érő nehézségek, traumák miatt elakad az életében. Ilyenkor a segítségkérés nem gyengeséget jelez, hanem az önismeret és a bátorság jele.

7. oldal, Előszó (HVG Könyvek, 2017)

Könyvem megírásában elsődlegesen humanitárius, és nem intellektuális megfontolások vezettek. Az embereket akartam segíteni, nem pedig a „tudást előbbre vinni”.

26. oldal

– […] Nem tudsz segíteni azon, aki nem akarja.

238. oldal

– Fontos, hogy ne felejtsd el, milyen nehéz segítséget kérni – mondta. – Sose légy türelmetlen, minden kérdés értékes.

156. oldal

Sírunk, kiabálunk, törünk-zúzunk, csapkodunk. De akkor sem szeretnénk, hogy lemondjanak rólunk. Kérem, küzdjenek velünk együtt!

138. oldal