!

Scipio Aemilianus Africanus személy

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
Caius Sallustius Crispus: C. Sallustius Crispus összes művei
Lucius Annaeus Seneca: Seneca prózai művei I-II.
Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény
Polübiosz: Polübiosz történeti könyvei I-II.
Marcus Tullius Cicero: Az állam

Idézetek

>!
Sli SP

De miután Numantiát megsemmisítették, P. Scipio elbocsátotta a segélycsapatokat, s maga is úgy határozott, hogy hazatér, a tábor színe előtt fényesen megajándékozta és magasztalta Jugurthát, majd magával vitte sátrába, és négyszemközt arra intette, hogy inkább hivatalosan, és ne magánemberként ápolja a barátságot a római néppel, s ne szokjék hozzá a vesztegetéshez: veszélyes kevesektől megvásárolni azt, ami sokaké. Ha megőrzi jó tulajdonságait, a dicsőség és az uralom magától száll majd rá; ha elhamarkodva cselekszik, tulajdon pénze fogja romlásba sodorni.

63-64. oldal, Jugurtha háborúja (Magyar Helikon, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: Scipio Aemilianus Africanus · vesztegetés
1 hozzászólás
>!
Sli SP

Periculosum a paucis emi quod multorum est.
                    (Sallustius, Iug. 8, 2)
Veszedelmes kevesektől megvásárolni azt, ami sokaké.

113. oldal (Kairosz, 1997) · Caius Sallustius Crispus

Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény Római szállóigék és aforizmák

1 hozzászólás
>!
Sli SP

Scipio vitát kezdeményezett az akháj túszok ügyében, és számos beszéd hangzott el a szenátusban; egyesek meg akarták engedni a hazatérésüket, míg mások ez ellen voltak. Cato szólásra emelkedett, és azt mondta: „Úgy ülünk itt egész nap, mintha nem lenne semmi dolgunk, és néhány öreg görög kapcsán azon vitatkozunk, hogy római vagy akháj halottvivők cipeljék-e őket a sírjukhoz.” Mikor a szenátus megszavazta, hogy hazatérhetnek, pár napra rá Polübiosz újra a szenátus elé akart járulni, hogy elérje, a túszok kapják vissza a régi tisztségeiket. Mikor erről Cato véleményét kérdezte, az elmosolyodott, és megjegyezte, hogy Odüsszeuszhoz hasonlóan Polübiosz is még egyszer vissza akar menni a Küklopsz barlangjába, mert ottfelejtette a kalapját és az övét.

428-429. oldal, II. kötet - Harmincötödik könyv (Attraktor, 2002)

1 hozzászólás
>!
Sli SP

Amikor Scipio Polübiosz kedvéért közbenjárt az akhaiai száműzöttek érdekében, és a senatusban hosszasan vitatták az ügyet, mert egyesek hajlandók voltak hazatérésüket engedélyezni, mások a hazatérés ellen szólaltak fel, Cato is beszédet tartott, és ezt mondta: „Mintha semmi más dolgunk nem volna, itt ülünk naphosszat, és azon töprengünk, hogy néhány görög vénembernek nálunk adják-e meg a végtisztességet vagy Akhaiában." Így aztán engedélyezték hazatérésüket, de néhány nappal később Polübiosz és társai ismét a senatushoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a száműzöttek visszakaphassák Akhaiában korábban betöltött tisztségeiket, s Polübiosz igyekezett megtudni, mi ebben az ügyben Cato felfogása. Cato erre mosolyogva odaszólt Polübiosznak, hogy olyan ez a dolog, mintha Odüsszeusz vissza akarna menni a Küklópsz barlangjába az ottfelejtett süvegéért és övéért.

499-500. oldal, Első kötet - Marcus Cato (Osiris, 2005)

1 hozzászólás
>!
Sli SP

(…) Polübiosz az ő baráti köréhez csatlakozott és annyira bensőséges viszonyba került vele, hogy barátságuk és állandó összetartozásuk híre nem csupán Itáliára és Hellaszra korlátozódott, hanem még a legtávolabbi népek előtt is ismertté vált. (…) ez a kapcsolat néhány könyv kölcsönadásával és az ezekről a könyvekről folyó eszmecserével kezdődött.

381. oldal, II. kötet - Harmincegyedik könyv (Attraktor, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: barátság · könyv · Polübiosz · Scipio Aemilianus Africanus
>!
Sli SP

Scipio hirtelen felém fordult,* megfogta a karomat és így szólt: „Dicső pillanat ez, Polübioszom! De az a balsejtelem gyötör, hogy egy napon majd az én hazámra is ugyanezt az ítéletet mondják ki.” Nehéz lenne államférfihoz jobban illő és mélyebb kijelentést idézni. Hiszen aki a legnagyobb diadal és az ellenfél tragédiájának pillanatában képes a saját helyzetével és a körülmények esetleges forgandóságával szembenézni, illetve általában a szerencse időszakában Tükhé forgandóságára gondolni, az nagy és rettenthetetlen férfiú, azaz olyan ember, aki megérdemli, hogy megőrizzük emlékezetünkben.
Amint a város a lángok martalékává vált, Scipio könnyekben tört ki és hosszasan állt ott, töprengve a városok, népek, dinasztiák elkerülhetetlen végzetén, mely mindegyiket utoléri, akárcsak az egyes embereket. Arra gondolt, hogy ez történt a hajdan hatalmas Ilionnal, az asszír, a méd és a perzsa birodalommal, és nemrég az oly virágzó Makedóniával is. Majd akár szándékosan, akár véletlenül a következő sort kezdte szavalni:

             Eljön a nap, mikoron megszentelt Ílion elvész
             és Priamosz, meg népe a jógerelyes Priamosznak.

És mikor Polübiosz, aki a nevelője volt, nyíltan megkérdezte tőle, mit ért ezalatt, nem titkolózott, hanem nyíltan a hazáját, Rómát nevezte meg, mivel az emberi sors forgandóságát látva, féltette azt. […] Én saját magam jegyeztem fel a szavait.

* Scipio és Polübiosz egy dombtetőről nézik, amint Karthágó óvárosa elhamvad a tűzben, miközben a római katonák összegyűjtik a zsákmányt és a foglyokat.

456. oldal, II. kötet - Harmincnyolcadik könyv (Attraktor, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó · Polübiosz · Priamosz · Róma · Scipio Aemilianus Africanus · Trója
Hirdetés
>!
Sli SP

(Scipio:) (…) az államnak egyik formája sem rútabb annál, mint amelyben a leggazdagabbakat a legjobbaknak tartják.

94-95. oldal, Első könyv (Akadémiai, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: állam · gazdagság · Scipio Aemilianus Africanus
>!
Sli SP

(Scipio:) „Hogyan? Ha haraggal vagy valaki iránt, engeded haragodat eluralkodni lényeden?”
(Laelius:) „Herculesre mondom, hogy nem, hanem annak a bizonyos tarentumi Archytasnak a példáját követem. Amikor egyszer birtokára érkezett, és mindent másként talált, mint ahogy elrendelte, intézőjének így szólt: »Ó te szerencsétlen, halálra korbácsolnálak, ha nem haragudnék.«”

99. oldal, Első könyv (Akadémiai, 2007)

>!
Sli SP

(Scipio:) (…) Meg van győződve arról, hogy a többiek, bár nevük szerint emberek, valójában azonban csak azok érdemlik meg ezt a nevet, akik az ember természetében rejlő kibontakozási képességek szerint formálódtak. Ezért tűnik számomra igen szellemesnek Plato mondása, bár az sem kizárt, hogy az valaki mástól származik. Ő, amikor egy vihar a tengerről ismeretlen tájékra és elhagyott partra vetette, és a többieket a hely ismeretlen volta miatt félelem fogta el – mint mondják –, észrevette, hogy a homokba mértani ábrák vannak rajzolva; ezeket megszemlélvén felkiáltott, hogy ne csüggedjenek, mivel emberek nyomait látja (…)

82-83. oldal, Első könyv (Akadémiai, 2007)

>!
Sli SP

(Scipio:) (…) Nem az vagy, amit alakod mutat: az értelem adja mindenki lényegét, nem a külső, amire ujjal lehet mutogatni.

188. oldal, Hatodik könyv (Akadémiai, 2007)