Scarlett O'Hara személy
1 hozzászólásIdézetek
Amikor hozzánk került, dundi, hurkás kis teste bamba ellágyulásra késztethette volna az embert, de a kövérkés gombóc néhány héten belül kecses, szépen megrajzolt pofájú, ragyogó és áttetsző szemű, vakmerő orrú, erős mellkasú és izmos lábú kiskutyává alakult. Dalmát vizsla volt, és Rhettnek neveztem el, az Elfújta a szél tiszteletére, ez volt a fétisfilmem, mert ha nőnek születek, Scarlett lettem volna – az a nő, aki életben marad egy haldokló világban.
103-104. oldal
– Drága Mrs. Hamilton! – szólt erre Ravanel ezredes. – Ne menjen! – A mellére tette a kezét. – Ha ön elmegy, eltávozik a fény ebből a teremből.
-Ezredes, télen korán sötétedik. Ha fényre van szüksége hozasson lámpást!
180. oldal
– Nagyon jól teszi az a ravasz kis boszorkány, ha feleségül megy valamelyiketekhez – jelentette ki. – Úgy kell nektek. Az is lehet, hogy mind a kettőtökhöz egyszerre megy feleségül. Akkor aztán áthurcolkodhattok Utahba, ha ugyan a mormonok megtűrnek benneteket, mert ilyen bolondokat még ők sem láttak. Csak attól félek, hogy egy szép napon majd féltékenységből agyonpuffantjátok egymást. Nem mintha nagy kár lenne értetek.
19 - 20. oldal
[…] hiszem, hogy a nők a világon mindent el tudnak végezni férfisegítség nélkül, kivéve persze azt, hogy gyerekük legyen.
667. oldal
Scarlett sohasem látta, hogy az anyja hátradől a széken, vagy megtámaszkodik. És nem látta soha, hogy kötés vagy hímzés nélkül ült volna le, kivéve ha evett, beteget ápolt, vagy írt. Mert ő vezette az ültetvény számadási könyveit is. Ha társaság volt nála, akkor valami finom hímzésen dolgozott, máskor azonban Gerald ingeit foltozta, a kislányok ruháját engedte le hosszabbra, vagy a rabszolgáknak varrt ruhaneműt. Scarlett el sem tudta képzelni anyja kezét az aranygyűszű nélkül, sem halk suhogású lépteit a kis négerlányka kopogó cipője nélkül, aki kulcsoskosárkáját, rózsafa varródobozát és gombolyítani való pamutját hordozta utána, szobáról szobára, amint Ellen ide-oda járt, hogy utánanézzen főzésnek, takarításnak, varrásnak. Az egész ültetvény minden rabszolgája innen kapta nemcsak élelmét, de ruháit is.
42-43. oldal (Európa, 1986)
Az lett, amitől Fontaine nagymama óvta; olyan asszony, aki már semmitől sem fél, mert átélte a legrosszabbat, ami történhet vele. Nem fél már sem az anyjától, sem az élettől, sem a szerelem elvesztésétől, sem az emberek véleményétől. Csak az éhség és a tehetetlen gond lidérces álmaitól tudott még félni.
Valami könnyűség, valami szédítő szabadság különös érzése járta át most, hogy hátat fordított a régi életnek és régi mivoltának. Döntött a sorsáról. És, hála istennek, félelem nélkül indult neki. Nincs mit vesztenie, és mindenre felkészült, a legrosszabbra is.
– Menjen innen! Hogy mer ilyeneket mondani nekem?… Pusztuljon, és nehogy még egyszer meglássam itt! Most az egyszer komolyan beszélek. Ne hozzon többet sem tűt, sem egyéb mindenféle vacakot, és ne higgye, hogy megbocsátok. Én… én megmondom az apámnak, és ő meg fogja ölni!
Rhett felvette a kalapját, és meghajolt. Scarlett látta a lámpa kiszűrődő fényénél, hogy fekete bajusza alatt felvillan fehér fogsora. Nem szégyenkezett. Mulattatta a dolog. És nyílt érdeklődéssel nézte Scarlett arcát.
Scarlett sarkon fordult, és beviharzott a házba. Be akarta csapni maga után az ajtót, de nem tudta megmozdítani. Megakadt valamiben. Lihegve rángatta.
– Segíthetek? – kérdezte Rhett udvariasan.
Scarlett érezte, hogy nem bír tovább magával. Felrohant a lépcsőn. Mikor az első fordulóhoz ért, hallotta, hogy Rhett szolgálatkészen becsapta helyette az ajtót. Csak úgy döngött.
353. oldal, Harmadik rész, 19. fejezet (Európa, 2014)
– Jó napot kívánok, Miss Scarlett! – köszöntött vidáman, mikor meglátott.
Az üdvözlést hallva végignéztem magamon. A ruhámat zöld selyemből varrták, úgyhogy tényleg volt hasonlóság, viszont inkább smaragdszínű volt, élénkebb zöld, mint az, amit Scarlett készített függönyből az Elfújta a szélben.
243-244. oldal – 16
→ |
---|