Savitri Guntupalli személy
Idézetek
– Ez a bolygó hónaljszagú – panaszkodott Savitri.
98. oldal - 6. fejezet
– Nem akarok Chengelpetékkel szenvedni. Most ettem.
Savitri lehajolt az íróasztal mellé, megfogta a szemetest és feltette az asztala tetejére.
– Ha egy mód van rá, most hányjon!
[…]
– Emlékeztessen rá, miért is vállalta el ezt az állást! – szóltam Savitrinak a szemetes fölött.
– Pusztán perverzióból. Fog hányni, vagy sem?
10-11. oldal
– A csávó óránként küldi neked a verseket, és ezt mered állítani, hogy nem a fiúd???
– Ha a fiúja lenne, már nem küldözgetne neki verseket – szólt közbe Savitri.
– Hát persze – csapott a homlokára Gretchen. – Így már minden érthető.
– Ide vele – vettem vissza a kommunikátoromat. – Micsoda cinizmus.
– Csak azért mondod, mert niebelungizált alexandrinokat kapsz – állította Savitri.
98. oldal
– Emlékeztessen rá, miért is vállalta el az állást! – szóltam Savitrinak a szemetes fölött.
– Pusztán perverzióból. Fog hányni, vagy sem?
– Szerintem lenn tartom – feleltem. Megfogta a szemetest, és visszatette a helyére, majd felkapta a könyvet, hogy folytassa, ahol abbahagyta.
– Egy sátorban lakom, és vödörbe hugyozok – mondta Savitri. – Aztán meg kell fognom a vödröt, át kell vágnom a táboron, hogy elvihessem egy feldolgozótartályhoz, ahol kinyerjük belőle a trágyázáshoz a karbamidot. Talán valamicskével nagyobb áhítatot tanúsítanék a bolygó felé, ha nem kéne az időm tekintélyes részét arra áldoznom, hogy a saját végtermékeimet cipelem rajta.
– Igyekezzen kevesebbet pisálni! – javasoltam.
98. oldal
– A helyemen ül – hívta fel rá a figyelmemet a székem felé biccentve.
– Kapja be! – dörrentem rá, és feltettem az asztalra a lábam. – Ha nem segít a bosszantóbb ügyekben, nem érdemli meg a főnöki forgószéket sem.
– Ha így áll a dolog, akkor asszisztensként visszatérek alázatos szolgálatába, és szeretném tájékoztatni, hogy amíg Chengelpetéket szórakoztatta, a csendbiztosunk hívta – mondta Savitri.
– Miért? – tudakoltam.
– Nem mondta meg – jelentette ki Savitri. – Letette a kagylót. Maga is ismeri az csendbiztosunkat. Eléggé nyers.
– Szigorú, de igazságos, ez a mottója. Ha annyira fontos lenne, üzenetet hagyott volna, úgyhogy ráér. Addig is jobb, ha megcsinálom az adminisztrációt.
– Maga nem szokott ezzel foglalkozni. Mindig nekem adja ki.
– Kész van vele?
– Amiről tud, azzal igen.
– Akkor kiélvezem a vezetői rátermettségem gyümölcsét, és pihenek egy kicsit.
– Hálás vagyok, hogy nem hányta tele az előbb a szemetest – mondta Savitri –, mert most lesz hova mennie az enyémnek. – Mielőtt még egy találó riposzttal odaszúrhattam volna neki, visszatért az asztalához.