Sárközi György személy

    Most azt sem érdemes megjegyezni, hogy például a magyar kultúrának soha akkora vérvesztesége nem volt, mint a legutóbbi világháború idején. És hogy ez a vérveszteség ezerszeresen fájdalmas, mert nem volt szükségszerű, és nem írható egyetlen nagyhatalom számlájára sem.
    Szerb Antalt és Gelléri Andor Endrét, Halász Gábort és Bálint Györgyöt, Sárközi Györgyöt és Radnótit nem a bolsevikok és nem is a német fasiszták ölték meg.
    De most a szót elnyomja a harangok zúgása.
    De legalább muszáj sóhajtani egyet azért az ötvenezer és azért a hatszázezer magyar emberért, akit magyar katonák és csendőrök pusztítottak el, vagy kergettek, vagy szállítottak a biztos halálba.

222-223. oldal, Sóhaj

    Szerb Antalt és Gelléri Andor Endrét, Halász Gábort és Bálint Györgyöt, Sárközi Györgyöt és Radnótit nem a bolsevikok és nem is a német fasiszták ölték meg.
    De most a szót elnyomja a harangok zúgása.

223. oldal, Sóhaj

"Második férjem mellett már belekerültem az irodalom kellős közepébe, és így megtanultam először is, hogy mi egy író vagy költő. Egy író vagy költő, az egy olyan ember, aki valamilyen szellemi vagy szexuális defektus következtében nem választ normális, férfias foglalkozást, nem megy sem papnak, sem katonának, sem mérnöknek, sem fogorvosnak, hanem arra a piszkos munkára adja magát, hogy a maga vagy övéi érzelmeit és legintimebb ügyeit rímes sorokba vagy prózába szedje, és ezt a szemérmetlenséget pénzért árulja a legtöbbet kínálónak. Az író vagy költő igyekszik minél kevesebb nyelvet érteni, hogy minél kevesebb kollégának a műveit kelljen elolvasni. Rendszerint nagyobb gondolkodóktól sem hagyja magát megtéveszteni vagy elterelni elhatározott irodalmi pályájától. Ha egy író elkezd másoktól műveket olvasni, vagy pláne gondolkodni, akkor rögtön otthagyja a múzsa, és optimálisan tanár vagy irodalomtörténész lesz belőle. Ezért óvakodik olvasni, viszont elvárja mástól, hogy őt olvassa. Az írók kedves, szellemes és kellemes emberek, rendszerint nem gyűlölik, csak egymást. Senki náluk szebben nem tudja leírni az emberi érzéseket, szolidaritást, becsületet és bátorságot, és fönti tulajdonságokat mindenkinél inkább meg lehet találni, mint náluk. Ha az ember nagylelkű gesztusokról és emberi értékekről akar hallani, csak velük társalogjon. Ha fentiekben részesülni akar, forduljon a szakácsnékhoz és postásokhoz inkább.”

251. oldal

Irodalmi ízlésemet (is) magamnak kellett kialakítanom. Már az anyatejjel szívtam magamba azt a tévhitet, hogy az irodalom fontos dolog, mondhatni a világ közepe. Még meg se születtem, Ady már verseket írt rólam az anyámról szóló Margita-ciklusban. Igyekeztem ehhez a megtiszteltetéshez méltónak mutatkozni, de mint mindenben, a család ebben is nagy zűrzavart csinált. A nagypapa „felfedezett” egy csomó írót. Adyt, Biró Lajost, Csáth Gézát ő ásta ki vidékről, felfedezett és lefordított egy Stecchetti nevű olasz költőt is, amiben egész egyedül állt a világon, mert Stecchettit az olaszok se fedezték fel azóta se, viszont felfedezte Weisz Juliánt is, és tíz évig szinte csak tőle közölt novellát a Lloyd-ban. A nagymama számára csak az volt író, aki benne volt a zsidó lexikonban.
Egyszer leereszkedően közölte velem, hogy férjem, Sárközi György, úgy látszik egész jó író lehet, mert benne van a zsidó lexikonban. De azután lebiggyesztett ajakkal és sajnálkozva hozzátette, hogy »igaz, hogy csak csillag alatt, mert ki van keresztelkedve«.

251. oldal

Molnár Márta 29 éves volt, amikor Sárközi György költővel kötötte össze az életét. Sárközi ekkor már a népi írók és a magyar szociográfiai mozgalom első számú fórumának számító Válasz folyóirat szerkesztője volt. Mellette találta meg felesége is azt a kulturális és politikai értékvilágot, amelyet haláláig képviselt. Nem írófeleségként, hanem önálló, cselekvő értelmiségiként. „Az évek során kialakult bennem, hogy mik a magyar írófeleségek különös ismertetőjegyei: a magyar írófeleség nem olvas mást, csak férje műveit” – írta. „Boldog és büszke, ha a férje nyilvános estéken verset olvas fel, melyben felszólítja feleségét, hogy dögöljön meg, vagy hagyja magát kioltani, mint egy lámpa, ha lecsavarják.”

198. oldal - Sárközi Márta

    Pedig a múlt héten sok kis jó történt velem. Hát rögtön az, hogy Jordán Tamás ötvenéves lett. Isten éltesse ezt a nagy színészt. (Lázár Katit is Isten éltesse, különösebb indoklás nélkül.) Azután elolvastam például a Tonio Krögert németül. Mondhatni, vadul konfrontálódtam avval, hogy Thomas Mann németül ír, eddig erre nem gondoltam, arra, hogy nekem a Thomas Mann-mondat az végül is Lányi Viktor- meg Szőllősy Klára- meg Sárközi György-mondat. Németül most nem ingerelt; pontosabban az én németemen, engem.
    A zsigerekig gonosz Fülep baráti levele Füst Milánnak A feleségem történetéről, hogy az majd fordításban lesz igazi. Az irodalmi fordítás az nagyon homályos valami. Többnyire nem mondatok vannak ott, hanem híradás mondatokról, hogy itt egy olyan mondatnak kéne lennie, amelyik így meg úgy.
    Hányszor megtörtént, hogy mikor már minden tisztázódott, a lektorral átrágtuk már magunkat mindenen, szavakon, szóközökön, mondatokon, s ott állt előttünk az egész bekezdés, tisztán, egészben, fénylőn, mint az esthajnalcsillag, nyelvi, gondolati, sőt ne adj’ isten, metafizikai holdudvarostul, s mindez azért, hogy ama néhány téveteg mondatot, mondatomat áttegyük egy idegen nyelvre – akkor, ebben az elvileg szép, ünnepélyes pillanatban röhejes egyértelműséggel világossá vált, hogy a fordítás legfőbb akadálya, szinte egyetlen akadálya: a lefordítandó szöveg…

48. oldal, Egy kékharisnya följegyzéseiből - Kikukorica (Magvető, 1994)

Nagyon kellemes társaság töltötte nálunk az estét. A komoly Hoffmann Edith meg a nővére, továbbá Aladár, Tóth Pádiék, Sárközi Gyuri. Még tréfálkozásra is sor került. Hírességek neveit rejtettük el. Amikor Tisza Kálmán neve volt feladva, Mihály egész kis anekdotát eszelt ki, méghozzá két perc leforgása alatt: „Egy úr bemegy a borbélyhoz és kéri, hogy mángorolják meg a szakállát. A borbély csodálkozik. Szakállmángorlás? Ő ilyesmiről nem hallott. Mire az úr: – Hát ti szakállmángorlót nem tartotok?”

60. oldal (Noran, 2012)