Amikor összehajtotta, megvágta a hüvelykujját, a papír szélére kente a vért, és arra a maszatos felületre firkálta fel a nevét, erőteljes fekete, bár a szélein füstölgő betűkkel: Szarkan. Elővettem a szoknyám zsebéből, és miközben ujjaimmal a betűket simogattam, egészen közelről éreztem a füstszagot és hallottam a csapkodó szárnyak suttogását.
– Az adót jöttem begyűjteni.
– Hát persze – vágtam rá. Biztos voltam benne, hogy már Olsankát is megjárta a terményekért, csak hogy fenntartsa a látszatot.
