Sárai Gergő személy

És egészen addig a pillanatig, amíg ki nem vette a hegedűjét abból a tokból, komolyan kételkedtem benne, hogy tetszeni fog, amit csinál. De abból, ahogy megfogta, ahogyan játszott rajta, ráébredtem. hogy számára az nem csak egy hangszer, nem csak néhány ügyesen összeillesztett, falap, húrok meg festék. Olyan, mintha egy darab lenne a lelkéből.

85. oldal

– Szeretem az esőt – mondtam. – Tudom, hogy butaság, de olyan jó érzés, mikor tiszta víz leszel, aztán bemész a jó meleg lakásba, főzöl egy teát, és hallgatod az ereszen lecsorgó eső hangját.
– Nem butaság – felelte mosolyogva. – Legalábbis szerintem nem. Én is szeretem az esőt.

62. oldal

263. oldal

Az ezüstös fény ragyogó hidat festett a Dunára, Gergő kócos, fekete hajába csillámló szálakat húzott, az arcát fehér fénnyel permetezte be. A szemei viszont ugyanolyan sötétbarnán csillogtak. Csendesen álltunk a nyárillatú éjszakában, az alvó lombok alatt.
Átkarolt.
Nem néztünk egymásra, nem szólt egy szót se, de abban az egyszerű mozdulatban benne volt minden.

135. oldal

Mindennap találkoztunk, de nem történt semmi. Sétáltunk, felmentünk hozzá, hazakísért, beszélgetni próbáltunk, de elnémultunk. Én ültem szótlanul, általában a forgószékében, ő meg az ágyon, a kezében tartotta a hegedűjét, mint egy ukulelét, úgy pengette. A hangok türelmetlenül pattantak. Nem voltak hamisak, egyszerűen nem illetek össze. A kisszekundok miatt, azt mondta. Én nem értek a zenéhez, de úgy tűnik, a kisszekundok összegubancolják az ember szívverését.

215. oldal

– Gergős. Olyan… fényes, int mikor átsüt a nap a falevelek erein. – Fogalmam se volt, hogy jutott ez eszembe, de abban a pillanatban nagyon büszke voltam a hasonlatra. – Vagy mintha egy üvegcsilláron keresztül néznéd a fényt. Olyan… tiszta. És mégis meleg. Érted ezt?
– Értem – felelte halkan.

131. oldal

329. oldal

– Nem tetszik nekem ez a Gergő – jegyezte meg. – Olyan flegma…
– Nem az, csak fáradt. Még nem beszélgettél vele.
– Te biztosan nagyon jól tudod két nap után, milyen – vágott vissza anyu. – Na jó, elég. Menj aludni!
Így ismertem meg Sárai Gergőt.

31. oldal

Még az illata is megváltozott. Mostanában sokat cigizhetett, vagy csak a szívét fojtogató sötétség fertőzte meg a bőrét is.

217. oldal

Igazából utálom a versenyeket. Sok önjelölt művész kiáll, és összevissza hadonászik egy agyongyantázott vonóval és azt gondolja, milyen csods lelke van, elolvad a világ… Rosszul vagyok az egész magamutogató bohóckodástól. Mintha a művészetet lehetne versenyeztetni, vagy osztályozni…

130. oldal