Samuel K. Roth személy
Idézetek
Grace és Sam egy kis néma vitába merült, amit sikerült pusztán a pillantásukkal rendezni, aztán Grace győzött, mert elkezdett sütit sütni, Sam pedig a gitárjával búslakodott a kanapén. Ha Samnek meg Gracenek valaha gyerekeik lennének, puszta önvédelemből gluténérzékenyek lesznek.
– Apa, ő itt Sam. Sam, ő apa.
Apa egy pillanat törtrészéig nézte, aztán szélesen elmosolyodott.
– Kérlek, mondd, hogy a pasija vagy!
Sam szeme elkerekedett, és kiszakadt belőle egy sóhajtás.
– Igen, apa, ő a barátom.
– Hát, az jó. Kezdtem azt hinni, hogy te nem csinálsz ilyesmit.
– Apa!
– […] Csak azt akarom, hogy… – elhallgattam, nem tudtam kimondani, hogy szeress, mert túl merésznek tűnt – …hogy velem legyél. Mindig is ezt akartam. Csak sosem gondoltam, hogy megtörténhet.
135. oldal
Tanítani fogunk téged, hogy ha felnősz, ne legyél komplett idióta.
163. oldal
Hazafelé a tölgyfák között kellett áthajtanunk. Száraz és halott, tompa narancs-barna falevelek kapaszkodtak az ágakra, várva az első szélrohamra, amely a földre sodorja őket. Olyanok voltak, mint Sam: átutazók. Nyári falevél, amely addig kapaszkodik a fagyot tágba, amíg csak lehet.
– Gyönyörű vagy és szomorú – mondtam végül, s közben nem néztem rá. – Mint a szemed. Olyan vagy, mint egy dal, amit kiskorában hall az ember, de nem emlékszik rá, amíg nem hallja újból.
Egy hosszú pillanatig csak az abroncsok surrogása hallatszott az úton, aztán Sam így szólt:
– Köszönöm.
177. oldal
A teste olyan meleg volt és olyan jó szagú – a fák és a farkasok szaga, az otthon illata –, hogy a vállába fúrtam az arcomat és lehunytam a szemem. Halkan felmordult és közelebb simult hozzám.
Mielőtt megint elaludtam volna, a lélegzetem lelassult, egyszerre vettünk levegőt, és egy rövid, égető gondolat jelent meg a fejemben:
Enélkül nem lehet élni.