Rufus Scrimgeour személy

Ezután már olyan fagyos volt a csend Harry és Scrimgeour között, mint a talpuk alatt a föld. A törpének végre sikerült kicibálnia a gilisztát, és most a rododendronbokor alsó ágainak dőlve boldogan csámcsogott rajta.
– Miben mesterkedik Dumbledore? – kérdezte nyersen a miniszter. – Hova jár el a Roxfortból?
– Fogalmam sincs.
– És ha tudnád, akkor se mondanád meg, mi?
– Nem, nem mondanám meg.
– Akkor kénytelen leszek más módszerekkel kideríteni.
– Megpróbálhatja – felelte egykedvűen Harry. – Ön okosabbnak tűnik Caramelnél, s azt hittem, tanult az elődje hibáiból. Ő is bele akart szólni a Roxfort ügyeibe, és talán feltűnt önnek, hogy Caramel már nem miniszter, Dumbledore viszont még mindig az iskola igazgatója. Az ön helyében békén hagynám őt.
Hosszú szünet következett.
– Azt mindenesetre látom, hogy Dumbledore alapos munkát végzett. – Scrimgeour szeme hidegen csillogott drótkeretes szemüvege mögött. – Ízig-vérig Dumbledore embere vagy, igaz, Potter?
– Igen, az vagyok – felelte Harry. – És örülök, hogy sikerült ezt tisztáznunk.
Azzal sarkon fordult, és a mágiaügyi minisztert faképnél hagyva elindult vissza a házba.

– Tiszteletre méltó a lojalitásod, Harry – mondta Scrimgeour, még mindig sikeresen fékezve ingerültségét –, de Dumbledore meghalt. Eltávozott közülünk.
– Az iskolából csak akkor fog eltávozni, ha már senki nem lesz hűséges hozzá – felelte Harry, és akarata ellenére elmosolyodott.

– Van olyan felfogás is, miszerint kötelességed a minisztérium rendelkezésére állni.
– És van olyan felfogás is, hogy önöknek kötelességük ellenőrizni, valóban halálfalók-e azok, akiket bebörtönöznek – vágott vissza indulatosan Harry. – Ugyanazt folytatják, amit Barty Kupor csinált. A saját hibáikból se képesek tanulni? Előbb Caramelt kapjuk, aki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna, miközben az orra előtt gyilkolják az embereket, aztán önt, aki ártatlanokat zárat be, és el akarja játszani, hogy önnek dolgozik a Kiválasztott!
– Szóval nem te vagy a Kiválasztott? – kérdezte Scrimgeour.
– Úgy emlékszem, azt mondta, nem fontos, hogy az vagyok-e – felelte keserű nevetéssel Harry. – Önnek legalábbis nem fontos.
– Nem kellett volna így fogalmaznom – visszakozott Scrimgeour. – Tapintatlan voltam, belátom…
– Nem, őszinte volt – vágott a szavába Harry. – Ez volt talán az egyetlen őszinte mondata. Önnek nem számít, hogy mi lesz velem, csak egy a fontos: segítsek elhitetni az emberekkel, hogy ön nyerésre áll a Voldemort elleni harcban. Nem felejtettem el ezt itt, miniszter úr…
Azzal felemelte jobbját. Kézfején fehéren fénylő hegek jelezték a helyet, ahova Dolores Umbridge parancsára ezerszer belevéste: Hazudni bűn.
– Nem emlékszem rá, hogy a segítségemre siettek volna, amikor Voldemort visszatéréséről beszéltem. Érdekes módon a minisztérium tavaly még nem akart barátkozni velem.