Royce Melborn személy

– Ugyan már! – sértődött meg Magnus. – Az emberek mindig a törpöket okolják. Eltűnik egy csecsemő: biztosan egy törp rabolta el! Egy hercegnő elszökik a király kisebbik fiával: egy törp csalta el föld alatti tömlöcébe! És amikor megtalálják őket a herceggel: nahát, a bátor dalia megmentette!
– Hátba szúrnak egy királyt a saját kápolnájában, és egy hercegnő tornyát halálos csapdává alakítják át… – szólt hátra Royce. – Két barát csalárdság áldozata lesz, és túszul esik egy börtönben… Megértem a meglepetésedet. Honnan is veszik az emberek ezeket a badarságokat?!

– Miért történik velünk mindig ugyanez? – kérdezte Royce. – Miért kell mindig falhoz láncolva lógnom, arra várva, hogy lassú kínhalállal halok? Csak szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a te ötleted volt ez az egész! Megint.

– Hogy van a lábad?
– Fáj.
– Jól megragadott.
– Átharapta a csizmámat.
– Igen, úgy láttam, eléggé fájhatott.
– Akkor miért nem segítettél?
Hadrian vállat vont.
– Kutya volt, Royce. Egy kedves kiskutya. Mit vártál tőlem? Hogy megölök egy ártatlan állatot?
Royce félrefordította a fejét, és a kora esti napsugárban hunyorogva a barátjára sandított.
– Most viccelsz?
– Kölyök volt.
– Nem kölyök volt, és éppen a lábamat csócsálta.
– Igen, de te betörtél az otthonába.
[…]
– Tudod, azért nem kellett volna kidobni az ablakon – folytatta Hadrian a gondolatmenetet bandukolás közben.
Royce, aki még mindig a lábát vizslatta, most felnézett.
– Mit kellett volna tennem? Megvakarni a kis szörnyeteg füle tövét, miközben lerágja a lábujjaimat? És ha ugatni kezd? Az szép kis kalamajkát okozott volna!
– Szerencse, hogy pont az ablak alatt volt a várárok.
Royce megtorpant.
– Tényleg ott volt?