Rome Archer személy
Idézetek
Feltéptem a szekrényt, hogy előtúrjam az egyetlen olyan ingemet, amin voltak gombok, és megtaláltam az egyetlen, fekete Dickies nadrágomat, ami nem farmer volt. Fekete, kapucnis pulcsit húztam és hajszálcsíkos sportzakót, majd bátyám és lakótársam sokkos pillantásának kíséretében az ajtó felé indultam.
– Majd jövök.
– Hová mész? Templomba? – […]
– Beszélnem kell Shaw-val.
– Hívd fel.
– Nem veszi fel a telefont.
– Szerinted az anyja hagyja, hogy csak úgy becsörtess a házába?
– Nem érdekel; muszáj beszélnem vele, úgyhogy ezt fogom tenni.
Rome kacsintott és tisztelgett a kávésbögréjével.
– Helyes! Hívj fel, ha letartóztattak, simán kihozlak.
– Szóval, tizenhárom éves korod óta szerelmes vagy az öcsémbe?
Felhorkantam. – Valahogy úgy tűnik, és erről az égvilágon mindenki tud, őt kivéve.
[…]
– Miért nem mondod el neki?
– Ah, találkoztál már az öcséddel, ugye? Mr. Bárkit megdöngetek, akinek nagy mellei vannak és alacsony az IQ-ja. Mr. azt teszem amit, és amikor csak akarom. Rule-nak nem kell erről tudnia, mert az sem változtatna semmin.
– Ez igaz. Őt akarom.
– Nekem úgy tűnik, már megkaptad.
– Akkor most már csak azt kell kitalálnom, hogyan ne csesszem el.
Rome is felállt.
– Nem fogod, Rule. Amikor igazán számít, akkor sosem cseszed el.
“Nothing wrong with reaching for the stars.”
“There is when what’s available is only here in the ground level. I love Rule with everything I have, but he is far from perfect. Relationships are not tailor-made and people are flawed. You have to work around that and love the other person anyway. Our flaws are what make us unique, and while Rule might not be perfect, he is absolutely perfect for me.”
– Majd jövök.
– Hova mész? Templomba? – Nash elég ramatyul festett, Rome pedig mindentudóan bólogatott.
– Beszélnem kell Shaw-val.
– Hívd fel.
– Nem veszi fel a telefont.
– Szerinted az anyja hagyja, hogy csak úgy becsörtess a házába?
– Nem érdekel; muszáj beszélnem vele, úgyhogy ezt fogom tenni.
Rome kacsintott és tisztelgett a kávésbögréjével,
– Helyes! Hívj fel, ha letartóztattak, simán kihozlak.
163. oldal
Nash snorted a laugh and pointed at me with the end of his fork. “To be fair, Tink kind of started it today. Was dousing him in beer really necessary?”
I tried to look innocent. It wasn’t really a look I could pull off very well, so I gave a helpless grin.
“I could’ve punched him in the nose, but there wasn’t a stepladder anywhere handy.”
“I call my dad ‘Admiral Ass Hat,’ he doesn’t really think it’s funny.”
The scar on his forehead twitched again. “Your dad was in the navy?”
“Oh yeah. He was totally Popeye.”
“Was he really an admiral?” There was a shade of respect in his tone.
“Yep, so you can imagine how thrilled he was trying to rein me in when I was younger.”
He chuckled again and this time it didn’t sound so much like it hurt him. His eyes glinted at me as he pulled the door open to follow Rule out into the Colorado sunshine.
“I don’t know, Half-Pint, something tells me reining you in is probably a pretty good time.”
“Does it ever get easier?” Life and death, before and after, then and now, I was just having such a hard time finding my footing. I felt like I was going to fall off a ledge and there would be no going back and the inevitable landing would be the end of me.
He sighed and reached across the bar to clap me on the shoulder.
“No, son, it doesn’t. You just eventually learn how to process it so that it doesn’t end up killing you.”
Well, that sucked.