Roman Leblanc személy

– Annak ellenére, hogy egy kicsit kattantnak tűnsz, egy következő randiban megegyezhetünk.
Rákacsintottam, ő pedig az ajkát harapdálta, és kuncogott.
– Jól van. De a második randira pakolj össze mindent, mert egy életen át fog tartani.

84-85. oldal

A házban sötét volt.

(első mondat)

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva belém hasított a felismerés, hogy én ezzel a nővel – EliSabeth Kellerrel – életem végéig szeretnék a parmezános csirkefogyasztás módjáról vitatkozni.

Az irodán kívül is van élet, méghozzá csodás, hiszen azzal a nővel lehetek, aki a világon a legfontosabb számomra.

Amikor leültünk, Roman kivette a cukorkát a zsebéből.
Jól ismert.
Legalábbis azt hittem, míg csokival bevont mazsolát nem szórt a kezembe.
– Új vagy itt? – kérdeztem, és undorodva néztem az apró golyócskákat.
– Nem volt M&M’s-ük – mentegetőzött.
– Ami azt jelenti, hogy helyettesítőnek csokival bevont mazsolát veszel? Mindenki tudja, hogy a csokival bevont mandula lehet az egyetlen, amivel az M&M helyettesíthető.
– Nem szeretem a mandulát – válaszolta, és egy marék pattogatott kukoricát tömött a szájába.
– Mióta? – kérdeztem kételkedve.
– Öhm… Ősidők óta.
– Mi a fenéről beszélsz? A mandulás csirkét szereted.
– Nem. Én a te csirkédet szeretem. A manduladarabokat viszont leszedem róla – válaszolta kuncogva.