Rogyion Romanovics Raszkolnyikov személy

Arthur Koestler: Sötétség délben
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Vörös Róbert: Alföldi Róbert
Czabán György Kolbász: Barátom, Settenkedő
Murakami Haruki: 1Q84
John Irving: Fohász Owen Meanyért
Tore Renberg: Mégis van apám
Kubiszyn Viktor: Oroszrulett
Roxane Gay: A rossz feminista
Giancarlo Berardi – Maurizio Mantero – Claudia Salvatori: Julia: Egy kriminológus a bűn nyomában 1. – Halálos házasság
Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár
!

Raszkolnyikov fanart (by me)


Idézetek

Belle_Maundrell>!

– A kedvenc halott szerzőm Dosztojevszkij, mert kedvelem Raszkolnyikovot. Nem ő az egyetlen, aki fejbe akar vágni valakit.
[…] Miss Reeder utánam szólt:
– „… engedje át magát az életnek, egyszerűen, elmélkedés nélkül, és ne féljen: az kiviszi a partra, és talpra állítja.”
A kedvenc mondatom a Bűn és bűnhődésből.

12. oldal

judkacag>!

Arra ébredtem akkor – folytatta hévvel –, hogy a hatalom csak annak a kezébe kerülhet, aki le mer hajolni érte, és felragadja. Csak ez a fontos, csak ez az egy fontos: merni kell! És akkor támadt bennem, először életemben az a gondolat, amely eddig még soha senkinek nem jutott eszébe! Soha senkinek! Egyszerre világos lett előttem, mint a nap, hogy soha senki, de senki nem mert, nem is mer fütyülni erre a sok képtelenségre, és egyszerűen megragadni, pokolba hajítani az egészet, úgy, amint van!

Kapcsolódó szócikkek: Rogyion Romanovics Raszkolnyikov
munuum>!

– És az igazán zseniálisak, akiknek joguk van ölni? – kérdezte homlokát ráncolva Razumihin. – Nekik még szenvedniük sem kell a kiontott vér miatt?

Kell? Ennek a szónak itt semmi értelme. Itt nincs se engedély, se tilalom. Aki szánja az áldozatát, szenvedjen. Nagy elme és mély érzés szenvedésre, fájdalomra kötelez. Az igazán nagy emberek, azt hiszem, igen nagy fájdalmat hordoznak ezen a földön – tette hozzá hirtelen elmélázva, egészen más hangon.

Lélle P>!

És azt hiszed, nem tudtam én magam is, hogy ha már kérdem, sőt újra meg újra kérdem: jogom van-e uralkodni?… hát nyilván nincs jogom! Vagy például, ha egyáltalában felvetem a kérdést: féreg-e az ember? Hát nyilván úgy van, hogy nekem nem féreg, csak annak, akinek eszébe se jut ezt fontolgatni, és megy előre egyenest, meggondolás nélkül… És ha már hosszú napokig azon rágódom: rászánná-e magát Napóleon vagy nem?… hát bizonyos, hogy én nem vagyok Napóleon, ezt magam is éreztem…

353. oldal, Ötödik rész - 4. fejezet (Kossuth, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: Napóleon · Rogyion Romanovics Raszkolnyikov
Rita_Sándor>!

Lelke szinte szétszakadt az alsóbbrendűség és a felsőbbrendűség érzése között. Sokszor gondolta, hogy lényegében olyan, mint Raszkolnyikov, aki nem találkozott össze Szonyával.

193. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Kapcsolódó szócikkek: Rogyion Romanovics Raszkolnyikov
good_king_of_cats>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Razumihin soha életében nem felejtette el ezt a percet. Barátja égő, merev tekintete pillanatról pillanatra izzóbb lett, lelkébe, tudatába hatolt. Összerázkódott. Érezte, hogy közéjük férkőzik valami. Egy gondolat kúszott közéjük, egy árnyék, förtelmes és képtelen, amelyre egyszerre mindketten ráébredtek. Razumihin fehér lett, mint a halott.
– Érted most már? – kérdezte Raszkolnyikov fájdalmasan eltorzult arccal. – Menj most, menj vissza hozzájuk – tette hozzá gyorsan, aztán megfordult, és elment.

369. oldal

Sinope>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Lehajtotta fejét, arcát a kezébe temette. Ekkor megdöbbentően furcsa érzés támadt a szívében: most hevesen gyűlölte Szonyát. Őt magát is meglepte, megrémítette az érzése. Felkapta a fejét, és ránézett, átható tekintettel. Látta, hogy a lány meg őt nézi, nyugtalanul, gyötrelmes gondban: szerelem fénylett a szemében. És Raszkolnyikov gyűlölete eltűnt, mint a kísértet. Nem is volt az gyűlölet, tévedett, csak annyit jelentett az érzés, hogy itt a pillanat.

A_albiel>!

Én csak felvetem a gondolatot, hogy a nem közönséges embernek joga van, illetőleg persze, nem hivatalos joga – de joga van lelkiismeret-furdalás nélkül átlépni bizonyos akadályokon, de csak az esetben, ha eszméjét, talán az egész emberiség számára üdvös eszméjét másképpen megvalósítani nem tudja. Azt méltóztatott mondani, hogy a cikkem nem világos. Kész vagyok megvilágítani, amennyire tudom. Azt hiszem, éppen ezt várja tőlem… ugye, nem tévedek? Hát kérem, én azt mondom: ha Kepler vagy Newton felfedezését, a körülmények különös alakulása folytán másképpen nem ismerhette volna meg a világ, mint egy, vagy tíz, vagy száz, vagy nem tudom, hány ember feláldozása árán, mert azok gátolták, útját állták, akkor Newtonnak joga, sőt kötelessége lett volna eltávolítani ezt a tíz vagy száz embert, hogy felfedezése az emberiség közkincsévé lehessen. Amiből egyáltalán nem következik, hogy Newtonnak joga volt leütni, akit akart, aki éppen szembejött vele, vagy hogy lopni járhatott volna a piacra. Továbbá, úgy emlékszem, azt is kifejtem a cikkemben, hogy az emberiség jótevői és előrevivői, a legrégebbiek csakúgy, mint az újabbak – a Lükurgoszok, Szolónok, Mohamedek és Napóleonok –, mind egytől egyig törvényszegők voltak, már csak azért is, mert új törvényt hoztak, és így lerontották a régit, amelyet az egész társadalom az ősöktől maradt szent hagyományként tisztelt, és nem riadtak vissza a vérontástól sem, ha csakis így, vér (mégpedig néha teljesen ártatlan, az ősi hagyományokért hősiesen ontott vér) árán tudtak célt érni. Igen figyelemreméltó, hogy az emberiség jótevői, előrevivői nagyrészt félelmetes vérontók voltak. Szóval arra az eredményre jutok, hogy nem is csak a nagy ember, de mindenki, aki a rendes kerékvágásból csak egy kicsit kimozdul, tehát jóformán minden olyan ember, aki valamit kis újat tud mondani – természete szükségképpen törvényszegő, kisebb-nagyobb mértékben, persze. Másként nem tudna kimozdulni a kerékvágásból. És megmaradni benne, éppen természeténél fogva, ugyancsak nem képes, szerintem, nem is szabad neki. Szóval, mint látja, voltaképpen nem is különösebben új a gondolat, ezerszer leírták, ezerszer olvastuk. Ami azt illeti, hogy az embereket közönségesekre s nem közönségesekre osztom, hát ez, elismerem, egy kicsit önkényes, de hiszen pontos számokhoz nem ragaszkodom. Csak a fő gondolatban hiszek, vagyis abban, hogy az emberek a természet törvénye szerint általában két fajtára oszlanak. Egyik az alsóbbrendűek (közönségesek) fajtája, úgyszólván nyersanyag, amely csak arra való, hogy szaporodjék, és magához hasonlókat hozzon létre, a másik az igazi embereké, akiknek adottságuk, tehetségük van arra, hogy újat mondjanak a maguk környezetében. Van aztán végtelen sok alosztály is, persze, de a két fő fajta elég élesen különválik. Az első fajta, vagyis a nyersanyag általában csupa természete szerint konzervatív ember, rendszeretők, engedelmesek, és szívesen fogadnak szót. Szerintem szót is kell fogadniuk, mert ez a rendeltetésük, és az ő számukra ez nem megalázó. A másik fajta mind áthágja a törvényt, és rombol, vagy legalábbis hajlamos erre, ki-ki a tehetsége szerint. Törvényszegésük természetesen, a körülményektől függően, igen sokféle. A legtöbbjük azt követeli, számtalan változatban, hogy romboljuk le a fennállót valami jobbnak a nevében. De ha eszméje érdekében hullákon át, vérben kell gázolnia, akkor önnön lelkében eldöntheti, a maga lelkiismeretére vállalhatja a vérontást – persze csak amennyire az eszme és annak méretei indokolják, ezt vegye figyelembe. Csakis ilyen értelemben beszélek a cikkemben a bűn jogáról (mert hiszen jogi kérdésből indultunk ki). Nyugtalanságra egyébként nincs ok: a tömeg jóformán sohasem ismeri el ezt a jogukat, lefejezi vagy felakasztja őket, és helyese, mert így tölti be konzervatív hivatását. Viszont későbbi nemzedékeiben ugyanez a tömeg piedesztálra emeli a kivégzetteket, és leborul előttük. Az első tartja fenn és sokasítja az emberiséget, a második mozgatja, és viszi a cél felé. Mindkettőnek egyforma joga van az élethez, szóval én elismerem, hogy egyenlő erős a léthez való joguk […]

259-261. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rogyion Romanovics Raszkolnyikov
1 hozzászólás
judybee >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Khárón vizébe mint lakmuszpapírt dobod be magad, mint Dosztojevszkij Raszkolnyikovot. A végletesség, szenvedélyesség, a kamikaze önfelszámolás és a kifelé irányuló agresszió keveréke, a világforradalom, amiből gulágok lettek, Margarita boszorkányéjszakája az elnyomott város felett, költők, csövesek, szerencsejátékosok, dandyk és párbajhősök, Tatjána levelén szárított őszi virágok és elfojtott orgazmusok hangjai. Fogalmam sincs Moszkváról, csak annyit tudok, hogy idegen, távoli, mesei, bűnös és bűnhődő élőlény, húszmillió lélekkel, plusz az árnyak városa a város alatt, felett, és benne, több millió cöpis drogzombi, rengeteg szenvedés és szenvedély, jéghideg telek és alkoholmérgezésben kihányt őrült ötletek. Se nem élet, se nem halál. Töredékek vibrálnak az agyamban, Raszkolnyikov baltája, Lenin tekintete, kivégzett anarchisták és kommunisták kitörölt fényképei, hatalmas tabló, egy hologramváros szilánkjai.
Oké, menjünk Moszkvába.

simiszabi>!

– Polenyka, engem Rogyionnak hívnak, imádkozz néha értem is, csak annyit, hogy „Rogyionnak, a te szolgádnak”

Kapcsolódó szócikkek: Rogyion Romanovics Raszkolnyikov