Robert Dudley személy

Ezerszer elmondtam nektek, s elmondom újra, hogy ebben az ügyben az Úr útmutatását követem. Mellesleg… nekem már van hites uram − mondta, miközben ugyanolyan könnyen nyerte vissza önuralmát, mint ahogy megszelídített egy rakoncátlan paripát.
Tanácsosai megdermedtek. Halálos csend telepedett a teremre. Csak nem történt meg a legrosszabb, nem ment a királynő titokban nőül Dudleyhoz? Erzsébet felemelte jobb kezét, s meglengette tanácsosai előtt az arany foglalatú, rubinköves, súlyos koronázási gyűrűt.
-Az én hites uram Anglia királysága! Szép jó napot, uraim!

A Bloody Tower rossz elnevezés. A maga idejében Desperate Towernek hívták. A kis hercegek itt kergették őrületbe a tanítóikat. Egyszer az egyiket egy székhez kötözték, és a lábát tűzbe tartották, mert azzal fenyegetőzött, hogy délután tovább ott kell maradniuk.
– A várnagy kapta el őket, kiszabadította a tanítót, a szemtelen kölyköknek pedig egy héten át a latrinát kellett suvickolniuk.
– Most már tudom, hogy hazudsz – nevettem. – Egy herceg, akinek latrinát kell suvickolnia?
– Tényleg, lovagként eleinte mindenféle szolgálatot el kellett látniuk, hogy alázatot tanuljanak – magyarázta Lee komolyan.
– Persze. Főleg, ha az ember nagybátyja király akar lenni, és egy tacskó áll az útjába?
– Nem, nem III. Richárd ölette meg őket. Egy másik alkalommal borostyánlevest főztek a tanítójuknak, mert el akarták lógni az órát. A szakácsnő ostoba módon nekik tálalta fel a levest. A mérgezésbe mindhárman belehaltak. Mégis mindenki III. Richárdot vádolta, holott
csak ennyire elkényeztetett, pimasz kölykök voltak.
– Milyen tragikus. A saját csínyünk által meghalni. – Csak mosolyogni tudtam rajta.
     A Beaufort Towerben Lee elmesélte, hogy I. Erzsébet itt veszítette el az ártatlanságát, Robert Dudley által.
– A szűz királynő? – kérdeztem jókedvűen.
– Persze. Még gyermekük is született, de korán meghalt. A testvére, Mary lett volna a keresztanyja, de nem lehetett, mert a férje, Philip megtiltotta neki. Tudod, a katolicizmus, stb.
– Mary pedig keserűen bánta, és a maga rendje-módja szerint elkényeztette.
– Nem egészen. Iszonyúan féltékeny volt, és azt rebesgetik, ő mérgezte meg.

[…] ha a férjem még egyszer összetöri a szívem, akkor visszatérek a szívem nélkül, és a többi a tiéd lehet.

– Ez az egyetlen szavam. Ha király, ha közember, én bizony nem leszek az áldozata senkinek!
– És mit felelne, ha egy férfi szerelmet vallana önnek?
– Nos, ha ilyen a férfi szerelme – kacagott fel Elizabeth –, arra kérem Istent, a jövőben kíméljen meg tőle.
– Hát legyen! – robbant ki a düh Robert úrból. – Veszítsen el mindent, az országát, a koronáját, mindenét! Mert meglátja, megfosztják mindentől, egyedül az átkozott büszkeségét tarthatja meg! Én szeretem magát. Mindig is szerettem, de most, hogy maga tudni sem akar rólam, nincs más választásom, teljesítenem kell amit az apám parancsolt. Megyek, elfogom, és a Towerbe kísérem a nővérét. És Isten legyen a tanúm, Elizabeth, hogy figyelmeztettem magát: ha legközelebb maga ellen küld az apám, hát én katonák élén dörömbölök be a kapuján Hatfieldben.
– Ha valóban sor kerül rá – szegte fel az állát Elizabeth –, örülni fogok, hogy legalább egy ismerős arcot látok.