Ríviai Geralt személy

Mint tudod, Nehalennia tükrei főképp prófétákat és jósokat szolgáltak, mert bár zavarosan, de tévedhetetlenül megmutatták a jövendőt. Aridea meglehetősen gyakran fordult a Tükörhöz…
– Gondolom, a szokványos kérdéssel – vágott közbe Geralt.
– „Ki a legszebb a vidéken?” Úgy tudom, Nehalennia összes tükrét két csoportba lehet osztani: udvariasokra és töröttekre.

Az istálló előtti korláton sovány, fekete macska ült, és elmélyülten nyalogatta a mancsát.
– Cic, cic, cicuska – mondta a vaják.
A macska mozdulatlanná merevedett, és rosszindulatúan nézett vissza rá; aztán ellenségesen lelapította a fülét, és vicsorogva a vajákra sziszegett.
– Tudom – bólintott Geralt. – Én se szeretlek. Csak vicceltem.

105. oldal - Jégszilánk - IX. fejezet

Geralt ugrott. Úgy ugrott, mint az akarattalan, kiengedett rugó. Minden mozdulata, minden lépése, amit most meg kellett tennie, a természetéhez tartozott, betanult volt, elkerülhetetlen, önkéntelen és halálbiztos. Három gyors lépés. A harmadik, ahogy sok száz hasonló lépés annak előtte, a bal láb erős, határozott toppanásával ér véget. Egy törzsfordulat, éles, határozott csapás. Meglátta a lány szemeit. Már semmi sem változhatott. Hallotta a hangot. Semmi. Felordított, hogy elnyomja a szót, amit a lány ismételgetett. Semmi sem. Lecsapott.

71. oldal

– Nem akarsz te túl mélyre hatolni? Minek ez a metafizika? Ha akarod, kiöntöm a lelkem. Kitöltöm estéidet az utóbbi pár év érdekesebb történeteinek elbeszélésével. Csak szerezz egy akó sört, hogy ne száradjon ki a torkom, és már ma elkezdhetjük. De attól tartok, untatnálak, mert nem lesz benne se hurok, se örvény. Csak egyszerű vajáktörténetek.

43. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– (…) nem akartam… megszakítani ezt az érdekes beszélgetést. Ne zavard őket, Geralt. Szerettem volna… még többet megtudni a kefélés hatásáról a társadalom fejlődésére.

136. oldal - Negyedik fejezet

– Talán csak nem sértettem meg, ugye? – kérdezte halkan. – A saját dialektusukban beszélnek, nem ismerem az udvariassági formákat…
– Nézd meg, kiáll-e egy kés a gyomrodból. – A vaják hangjában nem volt se gúny, se tréfa.

196. oldal

Azt is tudd, hogy tapintatlanságnak minősül, ha valaki hosszabb időre megáll az ételel megrakott asztalnál.
– Igyekszem majd tapintatos lenni – morogta a férfi. – Annál is inkább, mert úgy látom, nincs is különösebben mi mellett megállni.
– A mértéktelen italozás nagy tapintatlanságnak minősül – folytatta Yennefer a kioktatását, a legkevesebb figyelmet sem fordítva a morgásra. – A beszélgetések kerülése megbocsáthatatlan tapintatlanságnak minősül…
– És az – szakította félbe a vaják – , hogy az a madárijesztő ott a kretén gatyájában éppen ujjal mutogat engem a két hölgykísérőjének, tapintatlanságnak minősül?
– Igen. De jelentéktelennek.

102. oldal

A hirundumi gáton folytatott beszélgetésük után Geralt Yennefer bármely, abszolúte bármely javaslatára igent mondott volna. Nem utasította volna vissza, még akkor sem, ha egy közös kirándulást javasolt volna a pokolba azzal a céllal, hogy egy csésze gőzölgő kátrányt szürcsöljenek el tüzes démonok társaságában.

Harmadik fejezet

– Valami szörnyű dolog történik itt, Geralt uram – mormogta.– A várban, úgy értem. Valami kísért.
– Micsoda?
– Hát minek kéne kísértenie? Kísértet. Azt mondják, alacsony, púpos és tüskés, mint a sündisznó. Éjszakánként a várat járja, a láncait zörgeti. Nyögdécsel és jajgat a termekben.
– Maga látta talán?
– Nem – köpött ki Haxo. – És nem is akarom látni.
– Ön össze-vissza fecseg, kastellán uram – fintorodott el a vaják. – Ennek így semmi értelme. Kézfogót megyünk ünnepelni. Mit kéne nekem ott csinálnom? Vigyázni arra, hogy az asztal alól elő ne ugorjon a púpos, és el ne kezdjen nyögdécselni? Fegyver nélkül? Bohócnak öltözve? Ejj, Haxo uram!

125. oldal

A következő néhány perc azzal telt, hogy erős tusakodás közepette kölcsönösen sértegették és rugdosták egymást. Geralt, ha egyáltalán örülhetett valaminek, akkor csakis annak, hogy senki nem látta, mert a jelenet határozottan idiótán festhetett.

169. oldal