Richter személy

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

Idézetek

Jako23>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

IX.
Néhány oldal a gittegylet nagykönyvéből:
BEJEGYZÉS
A mai közgyűlésen a következő határozatokat hoztuk, és bejegyezzük őket az egyleti nagykönyvbe.
1. §
A nagykönyv 17-dik oldalán van egy beírás, amely így hangzik: nemecsek ernő, kisbetűvel. Ezen beírás ezennel érvénytelen. Mert ezen beírás tévedésen alapult, és ezennel a közgyűlés kijelenti, hogy a nevezett tagot ok nélkül sértette meg az egylet, és ő ezt tisztességesen tűrte, a háborúban mint valóságos hős vett részt, mely történelmi tény. Az egylet ezért kijelenti, hogy a múltkori beírás az egylet hibája, és hogy ezennel a jegyző ideírja a tag nevét végig csupa nagybetűvel.
2. §
Ezennel beírom végig csupa nagybetűvel: NEMECSEK ERNŐ
`Leszik` jegyző s. k.
3. §
A gittegylet közgyűlése egyhangúlag köszönetet szavaz Boka János Tábornokunknak azért, mert a tegnapi harcot úgy vezette, mint egy hadvezér a történelemkönyvben, és tiszteletünk jeléül elhatároztuk, hogy a gittegylet minden egyes tagja köteles otthon a történelemkönyvében a 168-dik lapon, fölülről a 4-dik sorban „Hunyadi János” cím mellé tintával odaírni: „és Boka János”. Ezt azért határoztuk el, mert megérdemli tőlünk a hadvezér, mert ha ő nem csinálta volna olyan jól, akkor a vörösingesek megvertek volna minket. És mindenki köteles a „Mohácsi vész” című fejezetben Tomori érsek neve fölé, mert őtet is megverték, ceruzával odaírni: „és Áts Ferenc”.
4. §
Miután Boka János Tábornok tiltakozásunk dacára és erőszakkal lefoglalta az egyleti vagyont (24 kr.), mert hadicélokra mindenkinek oda kellett adni, amije volt, éspedig ebből csak egy trombitát vettek 1 forint 40-ért, pedig a Rőser-bazárban lehet kapni 60-ért és 50-ért, mégis muszájt nekik a drágábbat venni, mert erősebb hangja van, éspedig elfoglaltuk a vörösingesektől az ő harci trombitájukat, és most már van két trombita, pedig már egy se kell, és ha éppen kell, hát elég egy is, hát elhatároztuk, hogy az egylet kérje vissza az egyleti vagyont (24 kr.), és inkább a Tábornok adja el valahol a trombitát, de nekünk a pénzünk kell (24 kr.), amit ő meg is ígért.
5. §
Az egyleti elnök, Kolnay Pál ezennel megrovást kap a tagoktól, mert az egyleti gittet ki hagyta száradni. Miután a vitát jegyzőkönyvbe kell foglalni, a vitát ezennel jegyzőkönyvbe foglalom:
`Elnök`: Én a gittet azért nem rágtam, mert a háborúval voltam elfoglalva.
`Barabás tag`: Ja, ez nem kifogás!
`Elnök`: Barabás mindig heccel, és én rendreutasítom, és szívesen megrágom a gittet, mert tudom, mi a tisztesség, és azért vagyok elnök, hogy rágjam az alapszabályok szerint, de heccelni nem hagyom magamat.
`Barabás tag`: Én nem heccelek senkit.
`Elnök`: De heccelsz!
`Barabás tag`: De nem!
`Elnök`: De igen!
`Barabás tag`: De nem!
`Elnök`: Jó, legyen tied az utolsó!
`Richter tag`: Tisztelt egylet! Én azt indítványozom, hogy az elnök ellen írjunk be a nagykönyvbe egy megrovást, mert elmulasztotta a kötelességét.
`A tagok`: Úgy van! Úgy van!
`Elnök`: Én csak arra hivatkozom, hogy most az egyszer bocsásson meg nekem az egylet, legalább azért, mert tegnap olyan jól harcoltam, mint egy vad oroszlán, és én voltam a hadsegéd, és én a legnagyobb veszélyben kirohantam a sáncra, és lenyomott a földre az ellenség, és szenvedtem a birodalomért, hát most mért szenvedjek még külön is, mert nem rágtam meg a gittet?
`Barabás tag`: Az más!
`Elnök`: Az nem más!
`Barabás tag`: De más!
`Elnök`: De nem!
`Barabás tag`: De igen!
`Elnök`: Jó, legyen tied az utolsó.
`Richter tag`: Kérem indítványom elfogadását.
`Egylet`: Elfogadjuk, elfogadjuk!
`A bal oldalon`: De nem fogadjuk el!
`Elnök`: Szavazzunk!
`Barabás tag`: Kérek név szerinti szavazást.
`Elnök`: Név szerinti szavazás.
Szavazás megejtetik.
`Elnök`: Három szótöbbséggel kimondta az egylet, hogy Kolnay Pál elnök megrovásban részesül. Ez disznóság.
`Barabás tag`: Az elnöknek nincs joga gorombáskodni a szótöbbséggel.
`Elnök`: De van!
`Barabás tag`: De nincs!
`Elnök`: De van!
`Barabás tag`: De nincs!
`Elnök`: Jó, legyen tied az utolsó!
A napirendnek nem lévén több pontja, elnök az ülést bezárja.
Aláírva:
`Leszik` jegyző s. k.
`Kolnay` elnök s. k. (még most is fenntartom, hogy disznóság)

178-181. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Áts Feri · Barabás · Boka János · Csele · grund · Kolnay Pál · Leszik · Nemecsek Ernő · Richter · Weisz
Fire_bird>!

– […] A Mária utcai kaput szintén két zászlóalj védi. Itt a C csapat vezére Richter, a D csapat vezére Kolnay.
– Miért nem én?
– Ki volt az? – szólt szigorúan Boka.
Barabás jelentkezett.
– Megint te? Ha még egy szót szólsz, haditörvényszék elé állítalak! Ülj le!

96. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Barabás · Boka János · Kolnay Pál · Richter