Richard Lovelace "Dikko" Henderson személy

Az amerikai megszállás és az amerikai befolyás, úgy tűnik, nagyon megbízható alap a totális amerikai-japán szövetség számára. De egy japcsi mindig japcsi marad. Így van ez az összes nagy nemzettel – a kínaiakkal, oroszokkal, németekkel, angolokkal. A csontjaikban van, hogy kicsodák, bármit mondjanak is. És ezeknek a nációknak nagyon masszív csontjai vannak. A csontok számítanak, nem pedig a mosolygó és fenyegető arc. És az idő sem számít nekik semmit. A nagyoknak tíz év csak egy szempillantás.

61. oldal, Első rész - "Jobb reménnyel telve utazni...", 4. fejezet

– […] Vésd az eszedbe, az isten szerelmére, hogy a japán külön emberfajta! Ötven, legfeljebb száz éve lehet civilizált népnek nevezni őket abban a közönséges értelemben, ahogy mi nyugaton ezt a fogalmat használjuk. Ha megkaparsz egy oroszt, a felszín alatt megtalálod a tatárt. Ha megkaparsz egy japánt, megtalálod a szamurájt – illetve azt, amiről ő azt hiszi, hogy a szamuráj. A szamuráj-sztorik többsége ugyanolyan mítosz, mint az a vadnyugati maszlag, amin az amerikaiak nevelkednek, vagy a ti lovagjaitok, akik csillogó páncélban üldögélnek Arthur király udvarában. Az, hogy valaki baseballt játszik és keménykalapot visel, még nem teszi – idézőjelben mondom – „civilizálttá”. Csak hogy lásd, kezdek kicsit kapatos lenni – nem részeg, ezt jegyezd meg! –, még azt is hozzáteszem: az ENSZ szelet vet és vihart arat majd azzal, hogy – megint csak idézőjelben mondom – „felszabadítja” a gyarmati népeket. Ha ezer évet adna rá, akkor igen. De tíz év alatt nem megy. Csak a fúvócsövet veszik el tőlük, és géppisztolyt adnak a kezükbe. Várd csak meg, hamarosan kisírják a szemüket, hogy atomfegyvert kapjanak. Mert csak akkor válnak – idézőjelben mondom – „egyenlővé” a piszkos gyarmatosító hatalmakkal.

65. oldal, Első rész - "Jobb reménnyel telve utazni...", 4. fejezet