Rhysand személy

– Néhányszor rámosolyogtam, mire ő odaadott nekem a családi örökségből valamit. Fogadni mernék, hogy a birodalma kulcsait is átadná, ha ilyen fehérneműben mutatkoznék előtte.
– Valaki nagyon el van telve magától.
– Miért ne lennék? Úgy tűnik, hogy neked is nehezedre esik, hogy ne bámulj éjjel-nappal.
Némi igazság, egyben kérdés.
– Talán tagadnom kellene – kérdezte, de valami mintha felcsillant volna a szemében –, hogy vonzónak talállak?
– Még egyszer sem mondtad.
– Sokszor mondtam, sőt, elég gyakran.
Vállat vontam, mert bár emlékeztem rá, de ugratásként fogtam fel a bókjait, semmi többnek.
– Talán ügyesebben kellene csinálnod.
A szeme csillogása most valahogy egy ragadozóra emlékeztetett. Libabőrös lett a hátam, amikor erős karját az asztalra téve megkérdezte:
– Most provokálsz, Feyre?
Álltam Prythian legerősebb férfijának ragadozó tekintetét.
– Szerinted ez az?
Kitágultak a pupillái és eltűnt a csendes szomorúság, magába zárkózás, bűntudat. Minden figyelmével rám összpontosított, a számra, a torkomra, a légzésemre. Lassan, lágyan beszélt tovább:
– Akár most is lemehetünk abba az üzletbe, és felpróbálhatod azokat a csipkecsodákat. Segítek neked kiválasztani, melyiket küldd el Tarquinnek.
A szőrmével bélelt papucsomban bekarmoltam a lábujjaimat. Veszélyes határt léptünk át. A hideg esti szél a hajunkba kapott, mire Rhys hirtelen felnézett az égre: egy pillanat múlva Azriel lőtt ki a felhők közül, mint a sötétség lándzsája. Nem tudtam eldönteni, hogy megkönnyebbültem-e vagy sem, de mielőtt ő leszállt, én távoztam, hogy a főúr négyszemközt tudjon beszélni a kémfőnökével.
A lépcsőház félhomályában minden hevület elszállt belőlem, és csak valami jéghideg szorítást éreztem a gyomromban. Flörtöltünk, és… Nagyon szerettem Tamlint. Annyira, hogy feláldoztam magam a szerelmünkért, érte. Sok minden történt azóta, és most itt vagyok… És minden további nélkül elmentem volna abba a helyes kis boltba Rhysanddel.
Szinte láttam magam előtt, mi történt volna:
Az udvarias, kicsit ideges eladólányok kettesben hagytak volna bennünket. Rhys leül a bolt hátsó részében lévő kis kanapéra, én bemegyek az elfüggönyözött öltözőbe, hogy felpróbáljam a vörös csipke fehérneműt, amit már háromszor is kinéztem magamnak. Nem létező bátorságomat összegyűjtve előlépek, mire Rhys végigmér. Kétszer. Majd tájékoztatja az eladókat arról, hogy a bolt zárva, és holnap jöjjenek vissza. A pénzt a pulton hagyjuk.
Csak álltam volna előtte, meztelenül, kivéve azt a falatnyi csipkét rajtam, miközben hallgatjuk, hogy gyorsan, diszkréten bezárnak és elmennek.
Ő folyamatosan engem nézne, a csipkén átütő mellemet, a hasamat, ami végre nem olyan gebe, hanem feszes. Csípőm, combjaim vonalát és be közéjük. Aztán újra a szemembe nézne, az ujját begörbítve magához intene, és csak ennyit mondana:
– Gyere ide!
Odamennék hozzá, miközben minden lépésemnek tudatában lennék, és megállnák előtte. A lába között. A kezét a derekamra csúsztatná, a bőrkeményedései dörzsölnék a bőröm. Kicsit közelebb húzna magához, aztán megcsókolná a köldököm, a nyelve…
Káromkodtam, mert nekimentem egy oszlopnak a lépcsőház fordulójában. Csak pislogtam, ahogy visszatértem a való világba, és rájöttem, hogy… Belenéztem a kezemen díszelgő tetoválásba, és nemcsak hangosan, de a köteléken belüli hanggal is ráförmedtem:
– Rohadék.
A tudatom hátsó szobájában egy érzéki férfihang éjfekete nevetésben tört ki. Az arcom égett, és átkoztam őt a fantáziáért, amit átküldött a mentális pajzsomon. Visszaigazítottam a pajzsaim a helyükre, és beléptem a szobámba, aztán vettem egy jéghideg fürdőt.