Réz Pál személy

Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Karinthy Ferenc: Napló I-III.
Réz Pál – Parti Nagy Lajos: Bokáig pezsgőben
Petri György: Összegyűjtött versek

Idézetek

sophie P>!

Az elmúlt három évben az utolsó új könyv, ami engem igazán felizgatott, az a García Márquez regénye volt, a Szerelem a kolera idején. Ez volt az egyetlen, amit úgy olvastam, mint ahogy fiatalkoromban az Anna Kareninát vagy Dosztojevszkijt. Ez igen, ez belecsavart a zsigereimbe!

199. oldal

fióka P>!

Irodalmi szakácskönyv, Réz Pali szerkesztésében. Hát igen, ebben, itt verhetetlen a magyar irodalom. Apor Péter, Bethlen Miklós, Tömörkény, Krúdy, Móricz, Kosztolányi. Ételekről, italokról sehol nem tudnak így írni. Nálunk ez a nagy téma. Annyi minden helyett. Itt a velős csontból meg a töltött káposztából lett költészet.
Nem kell szégyellni, nem az írók tehetnek róla. Azokat élvezni kell, és lehet is. Napok óta elragadtatással, fel-felsikongva olvasom és habzsolom és eszem és iszom és szívom.

1970. november 3.

virezma>!

Drága Hazám, megint egyszer meg kell mondanom Neked, mi az igazság. Az az igazság, hogy mostanában olyan hülye vagy, mint Makó Jeruzsálemtől, beleértve persze engem is, de nem szeretnék hivalkodni. Lehetséges volna – Gömbös Gyulával szólva, Réz Pál szíves szóbeli közlése nyomán –, hogy a nemzet hajója kardélen táncol? Jó Kormost idézve: öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé.

112. oldal, A falra hányt borsó sorozatból (Magvető, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Réz Pál
sophie P>!

Én Zoltánt nagyon jó költőnek tartom. Amit az élete utolsó éveiben csinált, az megint fantasztikusan szép volt, a betegségversei meg az öregségversei, a Meszelt égbolt kötet. Nagyon jó volt vele együtt lenni. Egészen más volt, mint Vas. Vasnak az eszét használta az ember – hogy ilyen rondán mondjam –, Zelknek a kedvességét, a báját, a linkségét. Varázsos volt. Mindenki imádta, a fiatal költők is, mind, nem lehetett rá haragudni, pedig hát becsapta az embert, meg kölcsönkért, meg amit akarsz.

88. oldal - III. Eligazítások és agyrémek

Kapcsolódó szócikkek: Réz Pál · Vas István · Zelk Zoltán
sophie P>!

Réz I

Rezek reze,
ki Pál de nem pali,
engedély nélküli
múzsák horgán csali.

Réz II

Dandy, akit Levegőszépe Károly is megsüvegelne,
illemtanilag kecses agyarú rhinocérosz
(száz éven túl gyógyuló, csipkefinom sebet ejt)
kör-, sőt kőrutiassan – így van élőbben, tehát magyarabbul:
Van valami benne, amit csak neki szabad.

Dunaalmás, 1982. máj. 8.

540. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Réz Pál
dapi>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Este itt vacsoráztak Illés Bandiék. Csevej erről-arról; a könyvkiadás rémségei. Panaszkodik, milyen rosszul dolgoznak a fiatal lektorok, gépírónők, stb. Amíg Réz Pali vagy Domokos Matyi havi 200 ívet lektorál, véleményez, stb – addig ezek 10-et se, hogy fáj a gerincük, időleges vakság bántja őket. Pedig a norma oly kevés, óránként 6 lap! A gépírónők lemennek ebédelni, és tökrészegen jönnek vissza. 4 hónaponként küretszabadság – ez volna az ifjúság?

127. oldal (Littoria, 1993)

Kapcsolódó szócikkek: Domokos Mátyás · Illés Endre · Réz Pál