Rembrandt személy
Rembrandt, eredeti nevén: Rembrandt Harmenszoon van Rijn a világ egyik legismertebb festője, az egyik legjelentősebb 17. századi holland művész.
Bővebben itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rembrandt
Idézetek
Különösen a múzeumok hagynak hidegen, mindig nyomasztott a ritkaságok e természetellenes felhalmozása. Ostobaság egy helyiségben egynél több Rembrandt képet tartani.
A kihelyezett tagozat, 29. old.
Milyen megrázóan és igazan írja Van Gogh már az idegszanatóriumból, egyik utolsó levelében barátjának, Émile Bernard-nak: „De barátaim, nekünk meghibbant agyúaknak, ugye, mégiscsak van szemünk? Sajnos a természet állati mivoltunkon kárpótolja magát és testünk siralmas: nemegyszer súlyos teher. De hiszen így van ez Giotto óta, aki beteges ember volt… És gondoljunk Rembrandtnak, annak a vén oroszlánnak fogatlan nevetésére, milyen hatalmas, amint bekötött fejjel, kezében palettájával nevet!”
27. oldal, Csontváry írásairól (Corvina, 1977)
Csontváry-emlékkönyv Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból
Na de kérem szépen! Igazat adok Kantnak, hogy a filozófiában egyáltalán nem lehet „zsenikről” beszélni, minthogy ebben a logikus műfajban járatosak pontosan tudják, azaz értik, hogy valaki „hogyan csinálta”, miért csinálta így, és nem amúgy. Talán Platón, a műfaj alapító atyja, az egyetlen kivétel. Mozartról vagy Rembrandtról nyugodtan mondhatjuk, hogy zsenik, de Spinozáról már nem. (Ha már valaki, akkor ő.) Hát még Sartre-ról! De hagyjuk ezt! Minden író beleszeret a hősébe.
85. oldal - Annie Cohes-Solal: Sartre (1905-1980)
Ezen a héten egy százas csomagot bontottam Rembrandt van Rijn reproduckióiból, száz egyforma portrét az öreg, szivacsarcú művészről, egy olyan ember hasonmását, aki a művészetben és a részegségben elérte az örökkévalóság küszöbét […]
17. oldal - Túlságosan zajos magány, 2. (Európa, 1985)
Rembrandt homályát és jaj, mennyi színt,
ha tavaszkor feléled a moha,
nem olvasod már Bergsont, Huxleyt, Greent,
s az új Thomas Mannt nem látod soha.
S a nőt sem látod már, kit szíved árván
olyan soká és oly hiába várt,
s egy-egy félőrült diktátor bukásán
nem koccinthatsz majd alkonykor pohárt.
Elégia egy halott szerkesztőhöz 13-14. versszak
Már tudom, hogyan érezhette magát Rembrandt, amikor befejezte a velencei Sixtus-kápolnát.
109. oldal, Május 30. szombat (Móra, 1986)