Rembrandt személy

Ha olyanok volnátok, mint a többiek, múzeumba vinnélek benneteket. Együtt néznénk Rembrandt, Monet, Turner és megint csak Rembrandt képeit…
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, klasszikus lemezeket ajándékoznék nektek, először Mozartot hallgatnánk együtt, azután Beethovent, azután Bachot, azután megint Mozartot.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, rengeteg könyvet vennék nektek, Prévert-t, Marcel Aymét, Queneau-t, Ionescót, és megint Prévert-t.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, moziba vinnélek benneteket, régi filmeket néznénk együtt, Chaplint, Eizensteint, Hitchcockot, Buñuelt, és megint Chaplint.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, előkelő vendéglőbe vinnélek benneteket, burgundit rendelnék, és megint burgundit.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, együtt teniszeznénk, kosaraznánk, röplabdáznánk.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, együtt másznánk fel a gótikus harangtornyokba, hogy madártávlatból lássuk a tájat.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, divatos cuccokat vennék nektek, hogy ti legyetek a legszebbek.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, régi, nyitható tetős kocsimon vinnélek bennetek bálba a menyasszonyotokkal.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, dugnék nektek egy kis suskát, hogy ajándékot vehessetek a menyasszonyotoknak.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, és megnősülnétek, nagy lakodalmat csapnánk.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, lennének unokáim.
Ha olyanok volnátok, mint a többiek, talán nem félnék annyira a jövőtől.
De ha olyanok volnátok, mint a többiek, olyanok lennétek, mint mindenki.
Talán iskolakerülők lettetek volna.
Bűnözők lettetek volna.
Megbütyköltétek volna a kipufogótokat, hogy nagy lármát csapjatok.
Munkanélküliek lettetek volna.
Jean-Michel Jarre-t szerettétek volna.
Hülye csajt vettetek volna feleségül.
Elváltatok volna.
És talán fogyatékos gyerekeitek születtek volna.
Hát ezt megúsztuk.

– Kétfajta diák van, akit hozzám küldenek. Az egyik fajta a hivatalnok, aki egyenes vonalakat akar rajzolni, holott a természetben nincsenek egyenes vonalak, akik a szabályoknak megfelelően akarnak rajzolni, jóllehet az életben nincsenek szabályok…
Aztán vannak a másik fajtához tartozók, ezek ritkán fordulnak elő, és hogy honnan jönnek, azt senki se tudja; ők Rembrandthoz hasonlóan, megpróbálják használni a szemüket, a maguk módján akarnak látni.

36. oldal (Corvina, 1984)

– Ezzel nem segítesz rajtuk.
– Mert nem szociális munkás vagyok, hanem fényképész.
– Te az vagy, aki a Rembrandt-képet menti ki az égő házból, nem a bent szorult kismacskát.
– De szerencsére itt vagy mellettem, és te biztosan a macskát hozod ki.

– Szeretni? Ojjé! – vállat vont és mogorván nevetett – Ki beszél itt szeretetről? Nem azt mondtam, szeretem, azt mondtam nem tudok nélküle élni. Egyik ok, amiért nem érdemes effélékről beszélgetni, hogy ez a szó: szeretni, száz különböző dolgot jelent és soha nem tudni, melyikről beszélünk. Szereted Istent és szereted a habos süteményt, szereted az anyádat, szereted a kutyádat, szereted Rembrandt-ot és szereted a forró fürdőt.

244. oldal

Néztem a folyót, a várost, és mély lélegzetet vettem, ez adott erőt a rám váró rettenetes élmény elviseléséhez. A Sámson megvakítása című hatalmas Rebrandt-kép volt ez, amelytől féltem, amely keservesen megkínzott, s amelytől nem szabadulhattam. Úgy éreztem, mintha a szemem láttára játszódott volna le az egész, s mivel itt éppen arról a pillanatról van szó, amikor Sámson elveszíti a szeme világát, szörnyű dolognak lehettem tanúja. A vakoktól mindig is féltem egy kicsit, sose mertem sokáig nézni őket, noha látványuk lenyűgözött. Bűntudat fogott el velük szemben, hiszen ők nem láthattak engem. Itt azonban nem a végérvényes állapot, a vakság volt látható, hanem a megvakítás.
Ott fekszik Sámson, a melle meztelen, az inge letépve, felhúzott jobb lába a levegőbe mered, lábujjai az iszonyatos fájdalomtól görcsbe rándulnak. Az egyik páncélsisakos, vértes katona, föl hajolva, már jobb szemébe döfte a tőrt, vér fröccsen Sámson homlokára, a haja rövidre nyírva, az alatta fekvő katona lefogja és tartja a fejét. A kép baloldalát egy másik martalóc alakja foglalja el. Ez a szétterpesztett lábakkal álló és Sámson felé hajló alak mindkét kezével megmarkolja az alabárdját, és Sámson behunyt jobb szemét célozza meg vele. A kép felét átszelő alabárd fenyegetően jelzi, hogy a megvakítás meg fog ismétlődni. Mint mindenkinek, Sámsonnak is két szeme van, az alabárdosnak csak az egyik szeme látszik, amint Sámson véres arcára és a bevégzendő feladatra figyel.
A csoportozat, ahol minden történik, kívülről van megvilágítva, s közülük is Sámsonra esik a legtöbb fény. Az ember képtelen levenni róla a szemét, ez a megvakíttatás még nem maga a vakság, csak az lesz, és nem tart igényt sem sajnálatra, sem kíméletre. Azt akarja, hogy lássák, és aki látta, tudja, mit jelent a megvakíttatás, és vegye észre mindenütt. Van egy szempár a képen, amely makacsul nézi e műveletet, félre nem néz egy másodpercre sem, Delila két szeme ez, Deliláé, aki diadalmasan iparkodik kifelé, egyik kezében az ollóval, másikban Sámson levágott fürtjeivel. Vajon attól az embertől fél, akinek a haját viszi? Vagy attól a még meglévő fél szemtől menekül? Ahogy visszanéz rá, gyűlölet és gyilkos izgalom sugárzik arcáról, amelyre ugyanannyi fény esik, mint a megvakítottéra. Szája félig nyitva, épp most kiáltotta: „Rajtad a filiszteusok, Sámson!”
Érti-e vajon Sámson Delila szavát? A filiszteusok szót bizonyára érti, így hívják Delila népét, akik közül sokat levert és megölt. Delila a két döfés közben néz Sámsonra, és nem fogja hagyni, hogy még meglévő fél szeme megmaradjon, nem kiáltja majd azt, hogy „Kegyelem!”, és nem veti magát a tőr elé, s nem fogja a kezében tartott fürtökkel, melyekben Sámson ereje lakozott, betakarni áldozatát. Mire néz vissza hát? A megvakított szemre és a másikra, amelyet mindjárt megvakítanak. Arra vr, hogy még egyszer döfjön a vas. Az ő akarata által történik minden. A páncélos katonák meg az alabárdos csak az ő akaratának végrehajtói. Delilának sikerült megfosztania Sámsont az erejétől. Elvette az erejét, de még mindig gyűlöli Sámsont, és retteg tőle, és gyűlölni fogja, amíg csak eszébe jut, hogyan vakítatta meg, és hogy gyűlölhesse, örökké emlékezni fog rá.
Ennek a képnek a pédáján – amely előtt gyakran álltam – tanultam meg, mi a gyűlölet.

139-141. oldal

Fiatal koromban, Berlinbe költözésem után az első múzeumlátogatásom alkalmával gyanútlanul nézegettem a termeket és a híres mesterműveket, amikor is egyszerre csak Rembrandt: „Putifárné beárulja Józsefet a férjének” című képe elé kerültem. Kis nézelődés után azt hittem, nem tudok továbbmenni.
Előfordul festőkkel, hogy egyszerre csak rátalálnak az „igazira”, ami nekik kell, aminek szívüket teljesen oda tudják adni. Ennél a képnél éreztem először azt, hogy az olasz „fenség” mellett a szívnek ez az áradó melegsége is sugározhat a festészetből. Az érzelem nem nyúlik le az érzelgősségbe, és hogy az egyszerű eszköztelenségnek is micsoda mélysége lehet.

9. oldal

A nő rácsodálkozik, hogy az emberek a fényképeken mindig ismeretlen dolgokra gondolnak, a múltra, a jövőre, vagy a kosárlabdára, a képek nézői pedig soha nem tudnak meg semmit ezekről a gondolatokról.
Rembrandt asszonyára gondolok a Louvre-ban, mindarra, amit soha nem fogok megtudni róla. Az emberekre gondolok az összes képen, a világ összes festményén. Mosolygó arcuk mögött egész világok rejtőznek!

173. oldal

– Mondd el nekünk, kiket szeretsz…- kérte Paulette.
– Festőket?
– Igen.
– Hát… Nem időrendben: Rembrandtot, Dürert, da Vincit, Mantegnát, Tintorettót, La Tourt, Turnert, Boningtont, Delacroix-t, Gauguint, Vallottont, Corot-t, Bonnard-t, Cézanne-t, Chardint, Degas-t, Boscht, Velasquezt, Goyát, Giottót, Hirosigét, Piero della Francescát, Van Eycket, a két Holbeint, Bellint, Tiepolót, Poussint, Monet-t, Csu Tát, Manet-t, Constable-ot, Ziemet, Vuillard-t… Szörnyű, biztos kihagytam egy csomót!

558. oldal

Az öngyilkosságról

Az öngyilkosságról és apámról tűnődöm szüntelen.
Túl sokat iszom. Feleségem válással fenyeget.
Hogy ő nem lesz ápolóm. Úgy érzi, nem alkalmas rá.
Nem illünk össze.

Most Keleten eggyel többet mutat az óra.
Fölhívhattam volna anyámat, Washington D. C.-ben.
De vajon ő segíthet rajtam?
És mindez a postai hízelgés és szidás?

Szerelem és barátság sziklaszilárd alapja –
azt hiszem, ez hiányzik e világ-tág őrületben.
Kedvenc filozófusom valahogy Epictetus.
Boldog emberek korábban haltak.

Tervem mégis: a nyáron Mexikóba megyek.
Az Olmec-szobrok! Chichén Itzá!
D. H. Lawrence merész mexikói álma.
Malcolm Lowry könyve mikor megjelent, tanítottam Princetonban.

Teljesen mégsem mondok le. Taníthatom a 3. evangéliumot
ma délután. Még nem döntöttem.
Úgy tetszik néha: másoknak könnyebb a dolguk
és rosszabbul végzik.

Nos, gürcölnünk kell és álmodnunk. Gogol impotens volt,
mondta Pittsburgban valaki.
Kérdeztem: Milyen idős korában? Nem tudta.
Pedig ez halálosan komoly dolog.

Rembrandt józan volt. Ebben különbözünk. Józan.
Mégis szorongott. Mint én is.
Az öngyilkosságon tűnődöm szüntelen.
Nyilván ő nem. Tanítom talán Lukácsot.

És mikor nem tudok másnál, hát festek otthon. Vászonra. Az is muris kis történet lesz, mikor azokat megtaláljátok. Azokra ugyanis több időm van. Azok részletesebben ki vannak dolgozva, rétegzettebbek. Nekimentem a gyerekkorom emlékeinek újra. Ifa-gumi-égetés tavasszal, naplementében, Gázpalackcsere, virággal, A kölcsön búvárszivattyú beüzemelése, kiscicával, ezek készülnek majd el először. Parádés sfumatókkal, elementáris színekkel, oszkáros ecsetkezeléssel, több rétegben, szépen, lassan hordom majd fel a festéket. Talán évekig javítgatom majd őket. Sokat fogtok beszélni A lány, akinek nincsen térereje című képemről, meg A fiú, aki elfelejtette a PIN-kódját szívbe markoló víziójáról is.
A saját falamra meg csináltam egy festői világválogatottat, amin A zsenik kifestik a házamat. Ez egy trompe-l’oeil-os freskó. Az azt jelenti, hogy olyan, mintha leugrana a falról a kép, beránt, beszippant, ez a trompe-l’oeil. Szóval Rembrandt fent van a létra tetején, Van Gogh hozza neki a festékes vödröt, Picasso mossa az ecseteket, Leonardo meg elment sörért, őt nem látjuk, és ezt az egészet Banksy fújja spray-vel a falra oldalról, Jackson Pollock meg mindjárt telefröcsköli az egészet jazzes ritmusra.
Vannak már vázlatok a Teszkós Vénuszhoz, meg a Lány, akinek ellopták a köldökpiercingjét a vadásai strandon és az Erdogant kitiltják a mohácsi Gazdaboltból címűekhez is, és nagy erőkkel készülök a Jézus és Szent József a Praktikerben opusra, aztán vászonra álmodom majd, ahogy Szent István a Kung Fu felvételére kényszeríti a magyarokat és Bruce Lee felnégyeli pár jól irányzott pörgő rúgással Koppányt. Tele vagyok tervekkel! Ha időm engedi, még idén elkészülnek A magyar miniszterelnök busó álarccal lepi meg a Ku-Klux-Klan vezetőjét, A Celebek felgyújtják az Országos Széchényi Könyvtárat és a Gázos Lőrinc rájön, hogyan kell tízezrest nyomtatni házilag című képek is.

43. fejezet