református fogalom

389

Anyánk katolikus múltja a református temetéseken mindig előbújt, nehezen viselte ezt a sótlan tárgyilagosságot, a temetés mint szakmai kérdés felfogását, de hiszen ezek pogányok, gondolta, mindent összevissza hablatyolnak, szó szót követ, a végtelenségig, de nem hisznek semmiben, a legkevésbé a feltámadással számolnak, mióta kiűzték őket a hit bíbor- és aranyszínű színházaiból, a bögyörős, körülmetéletlen jézuskák és a tollseprűszárnyas, pufók angyalok földi mennyországából, semmijük nem maradt, a rongyos bibliájukon kívül persze, még a szokások is elpártoltak tőlük, márpedig, ha máshoz nem, a halálhoz nagyon is kellenek szokások, a halállal szemben a puszta kétségbeesés mit sem ér

És harmadikban tűnt fel „nagy” barátom: Gadányi Mózes, aki azonban magunk között csak „Mózsi” névre hallgatott.
[…]
Most, hogy emlékeimben böngészek, azt hiszem: szerettük egymást, bár közénk állt az a tudat, hogy én katolikus vagyok, ő pedig református. Egy puha katolikus és egy kemény református, aki azonban fütyült vallására, papjaira és templomára, de mégis olyan százszázalékos református volt, hogy azt hiszem, Kálvin gyönyörűségét találta volna benne. Én tele voltam előítélettel az ő vallása iránt, ő tele volt előítélettel az én „kegyes” hókuszpókuszos, térden csúszkáló vallásom iránt (ahogy ő mondta), hogy majdnem összeverekedtünk, s akkor becsületszóra megfogadtuk, hogy a vallás témája egyszer s mindenkorra ki van törölve szótárunkból. S ezt meg is tartottuk!

437. oldal

A törvényszék mégsem törekedett arra, hogy a beidézetteket erőnek erejével börtönbe küldje, három pontot vetettek a szegény papok elé, válasszanak közülük mentséget.

Először: lemondanak minden evangélika és reformata hitben végzett eklézsiai és iskolai szolgálatról, erre fejük és mindenük elvesztésével kötelezik magukat, kezük írását és pecsétjüket adva. Ha ezt megteszik, életük folyását nyugodtan szabhatják az országban élő más emberek életéhez, békében hagyatnak.

Másodszor: ha folytatni kívánják protestáns prédikátori hivatalukat, tegyék azt az ország határain kívül. Tizenötöd nap alatt pusztuljanak ki Magyarországból és a király uralma alatt álló többi tartományból; mehetnek bárhová, kivéve a király nyilvánvaló ellenségeit.

Harmadszor: – amit a bírák legjobban szerettek volna – térjenek át a katholika hitre, és akkor semmi megrövidülés nem éri őket, megmaradhatnak az országban, sőt talán papi foglalkozásukat is folytathatják – mármint új hitükön.

Aki egyiket sem volt hajlandó aláírni, arra a fentebb felsorolt bűnökért – felségsértés, ellenséggel való cimborálás és így tovább – halálos ítélet várt.

77-78. oldal - 5. fejezet

Beatrix nem igazán rajongott a svédekért, de mivel nem akadt a közelben holland református templom, a svéd is jobb volt a semminél. A svédek legalább megértették és osztották a kálvinista tanok központi elképzelését: te saját magad vagy a felelős az életedért, a születésed pillanatától kezdve halálra vagy ítélve, és a jövő ijesztő és kegyetlen. Ez mind megnyugtatóan ismerős volt Beatrix számára. Jobb, mint a többi vallás hamis, erőtlen ígéretei.

63. oldal (Partvonal, 2016)

[…] Az iskolában mindenki tudta, ki református, ki katolikus (a zsidó gyerekek a Rákóczi utcai izraelita elemibe jártak). A valláskülönbség különösen a kölcsönös csúfolódások alkalmával tűnt ki. Ha a többség meglátta, hogy mi „kisebbségiek” Tomka tisztelendő úr órájára igyekszünk, rögtön elhangzott, hogy „Ka-tó-li-kus-kat-lan-mó-kus!” De mi sem maradtunk adósok s visszakiabáltunk: „Re-for-má-tus-kuss-kuss-kuss!”

37-38. oldal (Noran, 2003)

[…] Gyónni, talán a visszaélés lehetőségétől megriadva, sosem gyóntam. Több pap barátom van, de némelyikük türelmetlensége, amellyel, én úgy fogalmazok, mechanikus hívővé válásom útját egyengette volna, meglepett. Mégsem emiatt képzelegtem olykor arról, hogy átigazolok a „másik futballcsapatba”. Lehet, hogy nem ismerem eléggé az egyházat, amelynek keretei között megkereszteltek, de mintha a reformátusság – összességében – féltőbben viszonyulna a magyarsághoz.

111. oldal, Igazi pogány magyarság most van, a plazák árnyékában (Magyar Egyetemi K., 2005)

     – Kedvesnővér – kérdezte –, mért nem nézi meg az én keresztfiamat?
     – Azért – felelt hidegen a főnővér –, mert ha már az anyja református emberhez ment feleségül, legalább azzal tette volna jóvá a bűnét, hogy katolikus keresztmamát hív.
    Pék Máriát elöntötte a düh.
     – De a hétszentséges úristenit, kedvesnővér – mondta –, annak a katolikus nőnek nem ég el a lelke, ha református ember keresi neki a kenyerét?

67. oldal (Magvető, 1964)

    Mikor én debreceni teológus voltam egy kevés ideig, ennek a századnak első évében, 1900-ban, a református papi szellem az érelmeszesedés tüneteit mutatta.
    Tanáraink nagyrészt igen öreg emberek voltak, akik hű konzervativizmussal neveltek ugyanolyan módon s ugyanazzal a lelkiséggel, ahogy őket nevelték negyven s ötven évvel ezelőtt, olyan papok, akik szintén félszázad előtti felfogást iktattak növendékeikbe. A bibliai enciklopédia akkor még nem akart tudomást venni a bibliakutatás eredményeiről.

216. oldal, Móricz Zsigmond: A magyar reformátusság mai reformációja (Est, 1932)

Az evangélikus egyházi férfiak nagy többségben voltak, számuk meghaladta a kétszázötvenet. Luther főként a városok német lakosai között hódított – ezért is kapta a lutheranizmus a „német vallás” nevet –, valamint az őket mintaként követő tót falvakban, és erre a vidékre hatályosan kiterjedt a királyi idézés.
A református prédikátorok tábora nyolcvan főből sem állott, a mi kálvinista egyházunk inkább Erdély, az Alföld és a Felvidék magyarjaira épült, akik török fennhatóság alá tartoztak.

76. oldal

Ruyter útlevelet adott ki, melyben a hatalmasok segítségét kérte számunkra,
viszonzásul saját szolgálatait ajánlva fel. Krisztusnak ez a sokat harcolt vitéze mindennap táplálta hitét az Igéből, az Ótestamentumot tizenháromszor, az Újtestamentumot harminckétszer olvasta által, ritka tudományú és belátású férfiú volt. Szomorú pillantásokat vetett a reformátusok és evangélikusok különálló csapatjaira, és ilyen beszéddel bocsátott el minket:
– Íme, láthattátok, hogy tiport el titeket a közös ellenség, egyformán gonoszul
bánt veletek, de ti egyetértés helyett most is veszekedtek egymással. Együtt
szenvedtetek, hadd kérjem tehát tőletek, hogy ezentúl együtt is dolgozzatok. Egy-
egy pénzt adok néktek emlékezetül: a pénz egyik oldalán két agyagkorsó úszik a
tengeren, erről jusson eszetekbe, hogy ha egymás ellen mentek, cserép lesz belőletek; a másik oldalán pedig egy pár jármos ökör, ami azt jelenti, hogy csak együtt vagytok erősek.
Ezeket a szavakat Ruyter Mihály Adorján végakaratának tekintettük. Három héttel később megtámadta Szicília partjainál Duquesne Mátyás Szaniszló francia tengernagy hajóhadát, a parancsnoki hídon állva eltalálta egy ágyúgolyó, és leszakította mindkét lábát; nem érte meg a csata győzelmes végét. Emlékére megfogadtuk, hogy a torzsalkodás örök időkre megszűnik közöttünk.

227. oldal - Tizenharmadik fejezet