Red Hot Chili Peppers személy

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Interjút készítettem Debbie Harryvel, Malcolm McLarennel és a Red Hot Chili Peppersszel. Promóciós jellegű életrajzokat írtam Yngwie Malmsteenről és pár más, metálos seggfejről. Még a Nine Inch Nailshez tartozó Trent Reznorról s publikáltam cikket; akkor még nem sejtettem, hogy hamarosan olyan kapcsolatba kerülünk egymással, ami – mint egy hosszú tartózkodás Mistress Barbara [domina] kazamatájában – tele lesz a fájdalom és az élvezet előre nem látható csúcspontjaival.
Amikor először láttam Trentet, a koncert előtti beállás során az egyik sarokban kuporgott, miközben raszta-lokni menedzsere, Sean Beavan védelmezően állt előtte. Miután beszélgetni kezdtünk, fokozatosan megenyhült, és egyre közlékenyebbé vált. De akkor a számára csupán egy voltam a sok újságíró közül. Azzal, hogy elbeszélgetett velem, csupán annyit tett, hogy kitöltötte valamivel a koncert előtti üresjáratot egy olyan városban, ahol egyébként senkit sem ismert.
Legközelebb, amikor Trent Reznor a városba érkezett, már én léptem fel előtte.

93-94. oldal

Feltettem a fülhallgatót, és tovább barangoltam a kibervilágban. Létrehoztam magamnak egy postafiókot, meghallgattam a legújabb slágereket (a fülbemászó Maria Mariát Carlos Santanától, a Californicationta Red Hot Chili Pepperstől, a Beautiful Dayt a U2-tól és a Stan című számot egy Eminem nevű rappertől), órákon át böngésztem az online újságokat és a fórumokat, ahol a Harry Potter sikerétől kezdve az emberi genom megfejtéséről szóló legfrissebb tudományos cikkig mindenről szó esett. Éppen kedvenc baseballcsapatom, a Red Sox oldalát nézegettem, amikor felkelt a nap.

184. oldal

Who impresses you musically right now?
In relation to what's going on in music today, I consider myself head and fucking shoulders above, musically, lyrically and as a live band. I mean that in all humility.

But you claim not to listen to pop music, so how do you know?
Well, maybe I'm wrong. Maybe everyone's really great. But the fact that the Red Hot Chili Peppers are one of the biggest bands in the world makes me want to hang my head and weep. I'm forever near a stereo saying to the band, 'What the fuck is this GARBAGE?' and the answer is always the Red Hot Chili Peppers.

Really? There are a lot worse.
Really? Well that's my point exactly.

182-183. oldal (Plexus, London, 2011)

– […] Szép sikereket értünk el, de meg sem karcoltuk a maximum védőburkát. – Annyira szuggesztíven beszélt, hogy még legviccesebb társainak sem jutott eszébe beszólni vagy poénkodni, csendben hallgatták az énekes kitárulkozását.
– Tudjátok, miért nem karcoltuk meg? A kishitű céljaink, a középszerű ambícióink miatt. Meg sem fordult a fejünkben, hogy mi lehetünk a következő Beatles. Vagy Depeche Mode. Vagy Red Hot Chili Peppers. Pedig ennél kisebb eltökéltséggel nem szabad nekifutni az alkotásnak.

Johnny Depp felkért, hogy halloweenkor lépjek fel a P nevű együttesével. Flea játszott basszusgitáron a Red Hot Chili Peppersből, Gibby volt az énekes, Johnny pedig a gitáros. Én pedal steel gitáron működtem közre, és a Tom Petty zenekarában is játszó Benmont Tench volt a billentyűs. Ő rohadt dühös volt rám, mert beálláskor lehánytam a szintetizátorát, és meg volt róla győződve, hogy egy szemétláda vagyok. Mire ránk került a sor, már olyan részeg voltam, hogy megcsikiztem Johnnyt a szólója közben. Ez volt az ő nagy pillanata, én pedig úgy gondoltam, hogy viccces lesz, ha hátulról rávetem magam, és tönkreteszem a szólóját. Két perccel később valaki feljött, és súgott valamit Johnny meg Flea fülébe, mire ők azonnal kirohantak az épületből a Sunset Boulevard-ra. Gibby és én sóbálvánnyá válva álltunk, fogalmunk sem volt, mi történik. Lejöttünk a színpadról, és minden csaj körülöttünk zsongott, ami elégedettséggel töltött el, mert egyszer már játszottam Johnnyval, és akkor minden nő őt üldözte. Úgy néztek ki, mint Christina Applegate a Rém rendes család című sorozatból. Mind, egytől egyig. Rommá plasztikázott szőke hollywoodi műtyúkok. Szóval fogtuk ezt a húsz Christina Applegate-et, és visszavonultunk velük az öltözőnkbe, ami egyben Johnny Depp irodája is volt. Megkérdeztem őket, hogy tudják-e, mi történt, mire egyikük azt válaszolta, hogy Johnny biztosan azon húzta fel magát, hogy megcsikiztem, és ezért elrontotta a szólóját. Beszédbe elegyedtem vele, és kiderült, hogy ő az igazi Christina Applegate!
Tíz percre rá megjelent Johnny: „Húzzatok kifele! Most azonnal! Mindenki, Al, te is!” – parancsolta iszonyú idegesen. „Látod, mondom, hogy te vagy az oka!” – súgta a fülembe Christina. „Ez nem lehet, hiszen csak egy ártatlan tréfa volt!” – gondoltam magamban, úgyhogy odaléptem Johnny-hoz, mert ez a hülye liba bogarat ültetett a fülembe. „Ide figyelj haver, én nem mondom meg, hogyan játssz a filmjeidben, úgyhogy te se szabd meg, hogy én hogyan viselkedhetek a színpadon! Nehogy má’ egy jelentéktelen ugratás miatt lefújj egy koncertet, és mindenkit kidobj! Túllősz a célon! – bökdöstem kioktatólag a mellkasát az ujjammal. – Mi a fasz van veled? Kiestél a ritmusból, na és? Tudod, én hányszor rontottam már élőben? – folytattam a pedagógiai kiselőadást, ő pedig tágra nyílt szemekkel bámult rám, mint egy őrültre. Nem tudta, hogy nekem fogalmam sincs róla, a valós probléma az, hogy River Phoenix túladagolta magát a klubban, és meghalt. – Ha ezenkívül nincs más bajod velem, akkor hozz szépen még egy whiskey-kólát!” – fejeztem be a nagyjelenetet, de nem tűnt úgy, hogy Johnny tudomást akarna venni rólam. Azt hiszem, sose bocsátotta meg, ahogy ezen az estén viselkedtem. „Kifelé! Tűnés!” – üvöltött, és én jobbnak láttam, ha követem a többieket. Amikor kiértem, Mikey-tól megtudtam, hogy mi történt. Ő volt a steel pedal gitártechnikusom aznap, de igazából csak a buli kedvéért jött el. Kiugrott a sarki boltba egy csomag cigiért, és a szórakozóhely Sunset Boulevard-i bejáratnál belebotlott egy földön heverő fickóba. Azt hitte, hogy egy hajléktalan, és mivel majdnem eltörte miatta a bokáját, jól belerúgott párszor. Mint az később kiderült, valójában River Phoenix hevert ott. Mire visszaért az italboltból, már több rendőrautó is megérkezett, Joaquin Phoenix pedig próbálta újraéleszteni a bátyját. De a fiú nem Mikey rúgásaiba halt bele.

223-224. oldal, Tizedik fejezet: Isten hozott a Magányos Csillag államában! – Vezess óvatosan – ahogy Texasban szokás (2018, Konkrét Könyvek)

Ekkor kezdtünk Mikey-val speedballt lőni, ami a heroin és a kokain egyvelege. Megfelelő arányban összekeverve nem bólintasz be, illetve nem pörgeted túl magad, hanem a béke és a szabadság érzete tölt el. Ha viszont túltolod, abba akár bele is halhatsz. Így járt többek között a Red Hot Chili Peppers gitárosa, Hillel Slovak is, valamint John Belushi, Chris Farley és Mitch Hedberg. Mit mondhatnék? Én vágytam a halált, mégis a túlélők közé tartozom.

194. oldal, Kilencedik fejezet: Psalm 69 – A lefelé húzó örvény és a hírnév veszélyei (2018, Konkrét Könyvek)

…a kezembe akadt a Red Hot Chili Peppers-énekes Anthony Kiedis Scar Tissue című önéletrajza, amely angy hatással volt rám, különösen, ami a drogokkal kapcsolatos élményeit illeti: mintha valaki fogyókúrázna, és közben olyan könyvet olvas, amelyben jóízűen esznek – már könyv felénél járva tudtam, hogy semmi nem ment meg: újból speedezni fogok.

207. oldal, XIII. (Athenaeum, 2019)

Valami tag nyomult keresztül a tömegen egy gitártokkal, próbált a színpadhoz jutni. A körülötte lévő emberek kiabálni kezdtek, hogy mindenki húzzon az útjából. Olyan szaga volt, mintha összefosta volna magát. […] Abban a pillanatban, hogy elindultunk volna, felgyúltak a fények a színpadon, és a szaros gatyájú tag besétált a gitárjával. Halványak voltak a fények, de meg tudtam állapítani, hogy a Red Hot Chili Peppers exgitárosa az, John Frusciante. Mindenki tudta, hogy kőkemény függő, úgyhogy ez megmagyarázta a bűzt. Odasétált a mikrofonhoz, és fátyolos tekintettel nyomott egy fogatlan vigyort a közönségnek. Nem igazán lehetett érteni, mit motyog. Kivehetetlen szövegeket énekelt, és úgy tépte a gitárját, mintha vart szedegetne a sebeiről. Borzalmas volt. A második szám után megfordult, és lehányta Gibby Haynes lábát.
Már végigszenvedtünk vagy 8 percet, és az egész olyan volt, mintha egy lassított filmet néznénk arról, hogy valaki spontán elég. Frusciante játszott még egy számot, aztán jött a P (Johnny Depp, Al Jourgensen, Gibby Haynes, Flea), de szinte rosszabbak voltak, mint John, mert most már egy egész zenekarnyi ember generált inkoherens zajt. Valamilyen feldolgozásszámokat játszottak, de olyan rosszul, hogy felismerhetetlenek voltak. Az egyetlen részlet, ami megmaradt a koncertből, az, hogy Al rálép a gitárkábelére, és ezzel elnémítja magát. A következő négy percet azzal töltötte, hogy lehajolva kereste a kábelét. Erre felfigyeltem, mert igazi tornamutatvány volt. Az, hogy lehajolt és nyújtózott, hogy elérje a zsinórt, miközben fogja a gitárját, ellentmondott a gravitáció törvényeinek. A dal végére Al nagy nehezem megtalálta a kábelt, és visszadugta a helyére.
Fülsüketítő gerjedés járta be a termet. Gibby épp énekelt valamit, de odafordult Al-hoz és ordított:
– Hallgattasd már el azt a szart!
Katasztrofális volt. A barátaimmal egymásra néztünk, és intettünk, hogy ideje távozni.
[…]
Éppen indultunk volna, amikor a klub ajtói kivágódtak, és páran egy srácot fektettek le a földre. Azt gondoltuk, biztosan túlitta magát, és a barátai kicsit kihozták józanodni. Aztán feltűnt, hogy bentről már nem szól a zene, és Flea is kinn áll a fekvő faszira meredve. Még többen jöttek ki a klubból, Johnny Depp is köztük volt. 5 perccel később megérkezett egy mentőautó, és kipattantak belőle az orvosok. Öt percig dolgoztak a srácon. […] Mielőtt elhúzhattunk volna, Christia Applegate lépett hozzám.
– River meghalt – szipogott. Kellett egy másodperc, hogy leessen, kiről beszélt, mert nem láttam River Phoenixet a klubban.

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Egy lemezkiadó ma a Red Hot Chili Pepperst az első lemez után kirúgta volna. Manapság már nincs idő arra, hogy egy zenekar fejlődjön, és ez kurvára szomorú.

5. oldal, Íme, a Red Hot Chili Peppers (Cartaphilus, 2011)