ravatalozó helyszín
Idézetek
A ravatalozó előtt feketéllt a tömeg. Én nem láttam, csak utóbb mondták el, a környékünkön becsukott minden maszek a temetés idejére, a suszter, Sutu bódéja, a kendőpettyező, a szikvizes, a szabó, a szemfelszedő, az ostyás, a pedikűrös, a szűcs. Ki-ki boltajtaján ott volt a cédula változó szöveggel: Családi ok miatt kettőig zárva. Temetésen vagyok. A suszter fogalmazott a legtömörebben, ő annyit írt ki a munkaideje mellé: E-m-e-r-e-n-c.
248-249. oldal, Örökség
Ha nem jövök meg estig, a legközelebbi ravatalozóban keress.
126. oldal, Az ezerötszázadik
Három hónapig hullákat sminkelt egy ravatalozóban, ugyanis cukrász.
A dobogón még erősebb volt a fény, mert a ravatalozó hátsó fala fölött még külön égett egy sor fehér neon, a fal azért volt így kivilágítva, mert egy nagy díszgobelinnel volt bevonva, láttam, hogy egy géppisztolyos partizánt ábrázolt, ahogy egy búzamező közepén szimbolikusan ekét kovácsol egy csomó kettétört kardból, hátul, a közelgő traktorok mögött látszottak a hegyek hazánk kincseivel, a fenyvesekkel és az olajfúró kutakkal, ….
287. oldal
Igazán szeretni a ravatalozóban tudunk.
Hogy mit jelent szeretni valakit, azt akkor tudjuk meg, amikor elveszítjük. Amikor van, észre sem vesszük – természetes.
Így vagyunk az életünkkel is. Végigrobotoljuk az egészet, rosszkedvűen és idegesen. Azt mondjuk: szürke hétköznapok. Alig várjuk, hogy elmúljon a hétfő, a kedd, a szerda, a jövő hónap… s végül az egész élet.
Az időbe szorult ego tekintete mindent szürkében lát. Állandóan boldogtalan. Úgy éli az életét, mint egy szorgalmi feladatot. Nem veszi észre, hogy csodában jár. Azt hiszi, mindig így lesz. Hamis örökkévalóságban él, alig várja, hogy a napja elmúljon. A jövőt reméli, ami képzeletében talán színes, de mire eljön, szürke lesz és elviselhetetlen. Semmi sem jó. Állandóan konfliktust idéz maga köré és hajszol valami nem létező káprázatot, miközben a jelenről megfeledkezik. Soha nincs itt – mindig ott van.