Rákospalota helyszín

Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Ambrus Zoltán: Őszi napsugár
Szép Ernő: Emberszag
Sz. Kiss Mária: Reini
Kondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes
!

Rákospalota egyike az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak, ma Budapest városrésze a XV. kerületben. A mai városrész és az egykori város nem ugyanazt a területet jelenti, mivel 1950 előtt Rákospalotához tartozott Istvántelek, 1909 előtt Pestújhely, 1920 és ’30 között több, most a IV. kerülethez tartozó rész (többek között Káposztásmegyer is). valamint az 1970-es évek elején épített Újpalota területét is innen hasították ki.
https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1kospalota


Idézetek

Emmi_Lotta I>!

– Keresd az asszonyt!…
Mikor két úr – két ragyogó czilinder (ugyanattól a kalapostól), két gyönyörü ing-pánczél (ugyanattól a divatárustól), s két andalítóan szabott kabát (ugyanattól az uzsorástól) – Budakeszen vagy Rákospalotán három pár golyót küldözget egymásra, s az egyik szépen himzett, fehér ingen egyszerre csak kivirul az úri becsületérzés piros rózsája: a négy kerekfejü, monoklis becsület ügyvivő, a ki az imént oly kápráztató hidegvérüséget fejtett ki a másik kettő bőrére, meg a két bőr-táskás, fekete szakállu, orvosnak nevezett komédiás, a ki ugyanattól a tanártól ellesett nyugalommal nézte végig az úri viaskodást, körülveszi a sebesültet, egy kicsit foglalatoskodik vagy a helyzethez illő tartózkodással szerencsétlenkedik körülötte, aztán kocsira ül, elhajtat a Körbe, s ha csak ujságiróval nem találkozik, a kinek természetesen semmiféle részlettel nem maradhat adósa, a temérdek kérdezősködésre rendesen csak ezt a lapos pillantásokkal kisért mondatot adja feleletül:
– Keresd az asszonyt.
És keresik a's asszonyt. Nemcsak keresik, hanem meg is találják. Ma például egy szende, álmos asszonyka személyében, a ki az ő magas homloku, nyilt arczu, szépen szónokló urát templomi csöndben ott csalja meg, a hol éri, s a ki mindegyik udvarlóját úgy hívja, hogy: »egyetlen kutyám!«; holnap talán egy villogó tekintetű tündér alakjában, a ki a hányszor elbukik, mindannyiszor magasabb társaságba bukik, a ki az egész országban a legtöbb tűzzel tánczolja a csárdást, s a ki, végezetül, hivatásszerüen űzi azoknak a férfiaknak az elbolondítását, a kiknek nincs más foglalkozásuk, mint hogy koronkint el- és megbolonduljanak.

5. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rákospalota
Aurore>!

Rákospalotán egy gyári munkás ütötte agyon a feleségét, mert hideg pörköltet tett elé. Gordonnak eszébe jutott az a sok ember a Mária Valéria-telepen, akik már a hideg pörköltért is öltek volna […]

181. oldal – Pernahajder volt-e Schok Jenő? (Agave, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Mária Valéria-telep · pörkölt · Rákospalota
Sárhelyi_Erika I>!

Nem tudom, hány óra volt, csakugyan Rákospalotára értünk. […] Szinte minden harmadik ház bombát kapott. Iszonyat, hogy egyáltalában nem disztingvál a bomba: alázatos, kicsi, földszintes házakat is tönkretesz.

68. oldal (Osiris)

Kapcsolódó szócikkek: bomba · Rákospalota
Amapola P>!

Bandi úgy érezte az elején, hogy nehezen találja az utat hozzájuk a szószékről is. Itt közel sem volt elég a tudás, a megnyerő fellépés, ahogy Benkő esperesről mondták egyszer Rákospalotán, hogy „nem mindig értjük, de olyan gyönyörűen prédikál, és hogy mondja, »Mezsopotámia«!”

57. oldal

Sz. Kiss Mária: Reini Dr. Gyökössy Endrénével beszélget Sz. Kiss Mária

Kapcsolódó szócikkek: Rákospalota
Polonius>!

Idenőttem. És megszerettem, amikor ifjú voltam. Amikor csajoztam és gyalog mentem például Rákospalotára. A fiúk úgy ismerik meg a várost, hogy valahol van egy szerelmük, és amiatt bemászkálják, benyálazzák a környéket, a rejtekutakat, a menekülőutakar, és olyan térképismeretre tesznek szert, mint egy taxisofőr. Ahol nem volt szerelmed, ott idegen marad minden, oda nem jártál, minek is mentél volna.

251. oldal - Városnézés

Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás Bérczes László beszélgetőkönyve

Kapcsolódó szócikkek: Budapest · fiatalság · Rákospalota · szerelem