Rainer Maria Rilke személy

     Hogy tudjuk fogadni, várni, szolgálni a szerelmünket? Embert – vagy Istent? Csak ülök és csodálkozom. Micsoda megfelelések.
     Rilke még tovább megy:

„Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Törd le karom és megragadlak én,
szivemmel, mint egy kézzel tartalak,
fogd le szivem, agyam dobog hibátlan,
s ha lángod agyvelőmbe csap,
viszlek tovább, vérem zuhatagában.”

Az áhítat könyve, Nemes Nagy Ágnes fordítása

A földi szerelem előképe az égi (isteni) szerelemnek? (Jelenkor, 2014)

     – Amit szeretünk, azt szeretnénk, ha a miénk is lenne.
    Black erre csak a fejét rázta.
     – Csak ha nem akarjuk birtokolni, akkor a miénk egészen. Van erre Rilkének egy mondása: Mert nem tartottalak meg, örökké tartasz így.

252. oldal (Aquila, 2000)

Ugyanekkor, mint mindenki más, imádtam Rainer Maria Rilke verseit.

Első kétségeimet Kosztolányi Dezső támasztotta, noha számos verset fordított Rilkétől. Kosztolányi elismerte, hogy a három költő közül, akik a német nyelvvel igazán bánni tudtak, az egyik a cseh Rilke volt, a zsidó Heine és a Római Szent Birodalom valamelyik határterületéről (Ostmark? Lotharingia?) elszármazott Walther von der Vogelweide mellett. Kosztolányi hozzátette, hogy hangzatos, o és á betűket bőségesen tartalmazó szavak segítségével bárki meggyőző Rilke-verseket tud improvizálni a kávéházban. Ezzel, noha nem tartózkodtunk kávéházban, mindjárt rögtönzött néhány sort. Rendkívül hasonlítottak az Orpheushoz írt Rilke-szonettekhez, bár valójában üres hőbörgést tartalmaztak egetverő érzelmekről és a hellén istenekről. Elgondolkoztam és egyelőre felfüggesztettem ítéletemet. Idővel rájöttem, hogy Kosztolányinak volt igaza.

De nem egészen. Illetve csak annyiban, hogy Rilke könnyen utánozható egyik legmegnyerőbb és legolcsóbb jellegzetességében. Az egy Baudelaire majdnem hihetetlen kivételével, az utolsó 150 évben senki sem írt tíznél több színaranyba véshető költeményt a parnasszusi Múzsák temploma számára. Öt-hat vitathatatlan mestermű (Hugo, García Lorca, Jeszenyin, Rimbaud, Verlaine, Yeats), sőt három-négy az óriások sorába emeli szerzőjüket. Mi több, már egyetlen műremek is kezeskedik szerzőjük halhatatlanságáról. Ilyen nagy és ritka dolog a jó vers.

És ez az oka, hogy az igazi költő mindig félelemmel lapozgatja összegyűjtött verseit és reszket. Ellentétben a kontárral, aki elragadtatással szemléli irományait és nem ismer kétséget. Az Archaikus Apolló torzójához szóló szonettel Rilke kétségtelenül megírta ezt a mesterművet. Egyúttal valószínűnek tartom – az ilyesmi nagyon későn derül ki –, hogy írt még két-három, ha nem is ilyen megkülönböztethetően nagyszerű költeményt. Ezek mind fiatal korában, a század elején szerzett versei közt találhatók; az Orpheushoz írt szonettek és a Duinói elégiák közt, melyekre az esztéták annyi szót pazaroltak, aligha akad egy is. A költemények címével adós maradok, mivel mindenki más három-három Rilke-költeményt kedvel.

Azt hiszem, Hildesheimert megzavarta a tény, hogy Rilke pontosan olyan ritkán nagyszerű, mint amilyen ritkán csapnivaló Mozart. De ennek már nincs köze végső megítéléséhez. Elég, ha valaki egyetlenegy mesterművet szerzett. Akkor nyugodtan térhet sírjába; a többi, amit írt, úgysem számít.

136-137. oldal

Változatok egy gyerekdalra

Parti Nagy Lajosos
          változat

az emb' elköltözik hazulról
ha fogytán már a friss teje
sóhajnyi gömböt gyúr azúrból
hány fülből áll egy kis tehe
kicsinyke marha hány farok
farába hetyke műrovar csíp
körötte taknyos angyalok
s az őszi napban rilke marcsi
akár felpöndörült bacon
a hold is lassudan pofát nyit
ne bőgj ha mondom kis bocom
mindnyájan meghalunk parányit
ne bőgj az élet tarka lom
amfora ohne tartalom

91. oldal

Úgy érezte magát, mint Rilke Berlinben, aki úgy érezte magát, mint egy rossz diák, aki mindenről lemarad, és a szamárpadból végül is már föl sem fogja, mi történik a táblánál.

91. oldal (Magvető, 1982)

Belelapoztam az Adornóba, olvastam pár oldalt Banjamintól, görnyedtem néhány napot Blanchot fölött, vetettem egy pillantást Derridára és Foucault-ra, próbálkoztam egy ideig Kristeva, Lacan és Deleuze írásaival, valamint Ekelöf, Björling, Pound, Mallarmé, Rilke, Trakl, Ashbery, Mandelstam, Lunden, Thomsen és Hauge verseivel, amelyekre sohasem szántam többet néhány percnél, úgy olvastam őket, mint a prózát, mint MacLean vagy Bagley egy-egy könyvét, és nem tanultam semmit, nem fogtam fel semmit, de már maga a tény, hogy kapcsolatba kerültem velük, hogy a könyveik a polcomon sorakoznak, egyfajta tudateltolódáshoz vezetett, már azáltal gazdagabb lettem, hogy tudtam a létezésükről, és ha nem is töltöttek el új meglátásokkal, annál több sejtéssel és benyomással gazdagítottak.

326. oldal

A Tiltott Macska azért kapta ezt a nevet, mert a szállóban alapjában véve tilos háziállatot tartani. Állítólag már Rainer Maria Rilke is simogatta, miközben a versein gondolkodott.

350. oldal

És ezek után megállt a tudományom. Mert a következő faliszőnyeg a Költészet címet viseli ugyan, de míg az előzőekben régi versemlékek bukkantak fel bennem, hivatlanul, most némán állok ismeretlen rendeltetésű szimbólumok előtt. Lurçat itt arról beszél, hogy az általa nagyra becsült Rainer Maria Rilke a Nyilas jegyében született, s hogy végeredményben minden embert a négy elem határoz meg, és a zodiákus, égövi lejek… stb. De a kiemelt alak, a költő, a Nyilas figurája mellett csak további kilenc jegyet vélek felismerhetőnek, s egyáltalán nem tisztázott a többi hiánya, vagy ezek miértje. Az egész szőnyeg zavaros, mintha valaki kábítószeres révületben készítette volna, s mint ilyen – ha már költészet – Coleridge-et juttatja eszembe, a Kubla Khánt, amely (azt hiszem) ópiummámorban fogant.
(Mert láttam én már zodiákus jegyeket, olyan konstruktív megfogalmazásban, hogy csak ámultam, mert éppen írótól származtak. Jean Cocteau – aki ugyan tehetségét nemcsak az írásban mutatta meg – tervezte ezt a zodiákus sorozatot, érdekessége volt, hogy vonalzóval, körzővel készült! Figurái – a Kos, az Ikrek, a Bika vagy a Szűz – igen kifejezőek voltak. S mindezt törülközőn láttam!!! Mert az égövi jegyekkel Cocteau-módra szőtt frottírtörülközőket mindenki születési dátumának megfelelően megvásárolhatta. Ó, művészet, ó, szellem, amint kimegy az utcára… prostituált lesz. De legalábbis törülköző.)

65. oldal

Egy mosoly, egy arc a metróban, egy pillantás a betonjárda repedésében virító kicsiny virágra, egy gyönyörű anyag pompás lebbenése a kirakatban, vagy ahogy a napfény beragyogja az ablakpárkányon sorakozó virágcserepeket. Figyelj a szépség és áhítat minden kis jelére. Használj ki minden örömöt, légy éber minden pillanatban, hogy észrevedd a csendből folyamatosan érkező híreket.*

* Rainer Maria Rilke a Duinói elégiákban.

133. oldal, 5. A tudat hazahozása (Szenzár, 2021)

Rilke egyik fiatal költőtársának írott levelében így fogalmaz: „Legyen türelemmel szíve minden megoldatlan kérdése iránt, s próbálja meg magukat a kérdéseket megszívlelni, mint zárt szobákat, vagy mint valamilyen sosem hallott nyelven írt könyveket.” Ehhez csak annyit tennék hozzá: „Próbáld meg szeretni azokat is, akik kérdeznek.”

25. oldal