Rainer Maria Rilke személy

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfaág a lelógó ereszbe:
beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:
a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!

Hát mondd: ha most ez így veled nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?

64. oldal, Szinopszis

És azt mondják, az élet álom: nem az;
nem álom csupán. Az álom az élet része.
Egy zavaros rész, melyben az arc és a lét
összeakaszkodó, sűrű fonadék […]

108. oldal, 12. fejezet (Könyvmolyképző, 2015)

Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléld, s ha néhány pillanatra is! Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Arisztotelész, a Szentírás, Rilke vagy Marcus Aurelius könyveiből. Mindennap hallgass néhány ütem zenét, ha másképp nem lehet, szólaltasd meg a zenedobozon Bach, Beethoven, Gluck vagy Mozart valamely tételét. Ne múljon el nap, hogy nem nézegetted néhány percen át valamilyen jó nyomat tükrében Brueghel, vagy Dürer, vagy Michelangelo valamelyik festményét vagy rajzát. Mindezt oly könnyű megszerezni, s oly könnyű megtalálni a félórát, mely a remekművekhez szükséges! S oly könnyű megtölteni lelked az emberi tökéletesség boldog összhangjával! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.

107

[…] Az angol szókincs a leggazdagabb, 700 000 szóra taksálják, nagy szótárukba, a Websterbe ebből 460 000-et sikerült befogniok.
    Írók is ritkán birtokolnak 20 000-nél több szót. Kafka Perje 6500 szóból lett felhúzva. Melville Moby Dickje 16 000-ből. Theodor Storm szóvagyona 22 000 körül van. Shakespeare 25 000. Goethe persze 80 000. Van, aki szerint Joyce-é eléri a negyedmilliót, az Ulysses egymaga 32 000 szót használ, mások szerint nem haladja meg a 100 000-et.
    A lírikusok kevesebbel is beérik, Rilke 5000 szót rakosgatott különböző sorrendekbe (leggyakoribbak: élet, éjszaka, fehér, világ, Isten, halkan); Gottfried Benn beérte 2700-zal (favoritjai: éjszaka, tenger, vér, óra, világ); Hesse viszont 15 000 szóra rúg.

56-57. oldal - "Kelj föl, te szemét, itt a kibontakozás..." (Magvető, 1991)

Nincs igazság. Mi, élők olvashatjuk Rilkét és Catullust, de akik az ő századukban éltek, már sohasem fogják megismerni a homlokán hamukereszttel megjelölt fiút a Száz év magányból.

CXII.

Hogyan is írta Rilke? Hogy a zene kiemeli önmagából, és soha nem ugyanoda helyezi vissza, ahol rátalált, hanem mélyebbre, valahová a befejezetlenbe?

352. oldal

Lou Andreas-Salomé harisnyakötőjén az elejtett szellemóriások hosszú sorának skalpjait viselte: Nietzschével egy gyóntatószékben gyónt a Szent Péter-székesegyházban, Rilkével együtt hált, Oroszországban felkereste Tolsztojt, Frank Wedekind állítólag róla nevezte el Luluját, Richard Strauss pedig a Saloméját. Mostanra már Freud is a lábainál hevert, legalábbis intellektuálisan […]

13. oldal (Park, 2014)

[…] minden hatalom a lelkeken is uralkodik, mondta, tagadja a szellem szabadságát, halkította le a hangját, olvasson, fiam, Rilkét is.

38. oldal

Ha a művészet tanít, bármire is (és elsősorban a művészt), akkor az épp az emberi létezés egyedisége. Lévén hogy a legősibb s a leginkább szó szerint vehető formája az egyéni vállalkozásnak, akarva-akaratlanul az individualitás, az egyszeriség, a kiválás érzését ösztönzi az emberben, zoon politikonból egyéniséggé változtatva őt. Sok mindent meg lehet osztani: kenyeret, ágyat, meggyőződést, szeretőt; de – mondjuk – Rainer Maria Rilke verseit nem. A műalkotás, különösen az irodalom, ezen belül a vers intim ügy, közvetlenül, közvetítők nélkül alakítja ki viszonyát az emberrel. Ezért aztán az össztársadalmi haszon élharcosai, a tömeguralók, a történelmi szükségszerűség hirdetői nem is szeretik a művészetet általában, különösen az irodalmat nem, s ezen belül a verset sem. Hiszen ott, ahol megjelent a művészet, ahol verseket olvastak, részvétlenséget és véleménykülönbséget találnak az óhajtott közmegegyezés helyén, figyelmetlenséget és lenézést a cselekvési akarat helyén. Másként szólva, azokba a nullákba, amelyekkel az össztársadalmi haszon élharcosai és a tömeguralók operálni óhajtanak, a művészet beírja a „pont, pont, vesszőcské”-t, bárha nem is vonzó emberi arccá alakítva e nullákat.

185-186. oldal, Szokatlan látásmód - Beszéd a Nobel-díj átvételekor

Egy délután, mikor épp a Pokol kapujáról beszélgettek, Rilke megszólalt:
– Mondja, mester, miért nem csinál önálló szobrot abból az alakból, amely meztelenül ül a Pokol kapuja tetején? Annyira erőteljes és drámai.
– A költő? Dante? – kérdezte bizonytalanul Auguste.
– Az nem költő – mondta Rilke határozottan. – Erőteljes arcvonásaival és izmos testével sokkal nyersebb annál.
– Gondolataiba van merülve – mondta Auguste, aki nem volt benne biztos, hogy egyetért a költő véleményével, bár elképzelhető, hogy Rilkének igaza van. – Ez jellemző volt Dantéra.
– Ha életnagyságban formálja meg, akkor senki sem fogja költőnek vélni.
Auguste habozott, majd leült és gondolkozni kezdett. Öntudatlanul, szokásból, állát a kezébe helyezte, a könyökét pedig a térdére. Úgy tűnt előtte, hogy Rilkének igaza van. És nem csaphatja be magát azzal a gondolattal, hogy be tudja fejezni a Pokol kapuját. Viszont, ha megmenti legalább ezt a figurát, akkor a Pokol kapuja nem lesz teljes vereség.
– Mester, maga éppúgy néz ki, amikor gondolkozik, mint ő! – kiáltott fel Rilke.
Auguste csendre intette. Gondolkozás – ez az! Micsoda küzdelem!
Ettől a perctől kezdve a költőből gondolkodó lett. Auguste életnagyságban modellálta.

547. oldal (Corvina, 1984)