punk zene
Idézetek
Szoktam én néha punk rockot hallgatni.
Eszter ki nem állhatja, szerinte monoton és unalmas, akkor már ezerszer inkább a metál, de ebben nem értünk egyet; igenis van, amikor a punk kell.
7. oldal
Nyomni egy koncertet, aztán bulizni, erről szól a punk.
Billie Joe Armstrong, 1994 - Green Day - Dookie (1994)
A harminchat éves fiatalember az Incubus nevű rockzenekar gitárosa volt az ezredforduló táján. Metállal és funkkal kevert kaliforniai punkkal robbant be a köztudatba és lett sikeres zenész. Hasonlóan a generációjának többi mezítelen felsőtestű, piercingelt képviselőjéhez,nmint a Korn, a Slipknot és a Limp Bizkit, az Incubus is nagy sikert aratott a tizenévesek körében. Zenéjüket nem mindig volt könnyűn kategorizálni, de legmesszebb talán épp a house állt Mike Einzigertől.
Måns Mosesson: Tim 93% Avicii: Hivatalos életrajz
Az jut róla eszembe, amit Les Dawson mondott a punkokról: „Kék haj és biztosítótűk: pont, mint az anyósom."
Joey: A punk a lényegét tekintve lázadás. Változást hoz, amikor változásra van szükség. Ez egy attitűd. Legyen szó a Ramonesról, Elvisről vagy Jim Morrisonról. Amikor minden stagnált, nehézkessé vált, és a dolgok lényege meg a közösségi élmény elveszett, mi az izgalmat, a tisztaságot és a merészséget hoztuk vissza. Mindenki rock 'n' rollt játszott, úgyhogy ez egy általánosan ismert kifejezés volt. A punk ennek a lényegét sűrítette magába az olyan emberek számára, akik nem tudták, hogy mi a helyzet.
84. oldal (IV. Leave Home - Irány az országút! Első turnék)
Monte A. Melnick – Frank Meyer: Ramones 88% 22 év, 2263 koncert és mindaz, ami közben történt
Van egy érv, miszerint a popzene, akárcsak a regény, megtalálta az eszményi formáját, és a popzene esetében ez a három-négy perces vers/kórus/vers felépítésű dal. És ha ez igaz, akkor meg kell tanulnunk azt a kritikai nyelvezetet, amellyel szét tudjuk választani a jót a rossztól, a banálist a bölcstől, a frisset a pállottól; ha egyszerűen csak ülünk, és várjuk, hogy mikor jön a következő punk-mozgalom, azzal azt mondjuk a legjobb dalszerzőinknek, hogy amit csinálnak, az értéktelen, és végül senki nem fog törődni velük. A következő Lennon és McCartney már alighanem közöttünk van; épp csak nem lesznek Jézusnál nagyobbak. Egyszerűen csak olyan jó dalokat fognak írni ők is, mint amilyen a „Norwegian Wood” és a „Hey Jude”, és részemről ez rendben is van így.
85. oldal, 16 „Smoke" Ben Folds Five (Európa, 2003)
Az utolsó olyan írást, amely a punkot közveszélyes jelenségnek tekintette, a Süttőn megrendezett Totál ’87 fesztivál kapcsán találtam. Az újságíró (szerepeljen itt a neve, megérdemli: Csinádi Zoltán) a rendezvényt a falura váró apokalipszisként, a rendezvényre érkezőket pedig bűnözők tömegeként jelenítette meg. A tudósítás szerint a helyiek rettegve várták a településre szabadított tarajos horda támadását: a megtakarított pénzüket berakták az OTP-be, az idősek összeköltöztek, aki tehette, elhagyta a házát, és a szőlőjébe menekült. Nem vicc… A süttői armageddon azonban elmaradt: mindössze ketten verekedtek össze az utcán, a punkok a koncertek végeztével annak rendje és módja szerint még este elhagyták a települést. (Az írás két részlete – ironikus gesztusként – bekerült a következő évi „fesztivál” programfüzetébe is.)
151. oldal, A szenny hulláma (1984-1989)
A punk nem anarchia…
Adam Ant, 1978 - Adam And The Ants - Kings Of The Wild Frontier (1980)
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Patti Smith nyomában fölerősödött a rock „feministáinak” hangja: Angliában a Slits, a Raincoats, Siouxsie, Poly Styrene, az Au Pairs, az NSZK-ban Nina Hagen és a Malaria – pedig csinos lányok – nem voltak hajlandók elfogadni a hagyományos szereposztást. Ők nem lesznek szexszimbólumok. Durvák lesznek, önállóak, függetlenek. Azt csinálnak, amit akarnak, és úgy, ahogy ők akarják. Nina Hagen egy élő tévécsevejben demonstrálta, miképp juthat el a gyönyörhöz saját kezűleg egy nő. Poly Styrene nem vette ki a fogszabályzóját, amikor fényképezték, Siouxsie olyan kosár nélküli melltartóban állt ki a közönség elé, ami csak alátámaszt, de nem takar semmit.
198-199. oldal