Prohászka Ottokár személy

– A tavalyelőttibe a moly ült bele, a tavalyit ellopták. Ebből se lesz templomkerítés, plébános úr higgye el – mondták a cigányok, pedig épp csak szemerkélt.
És este hat körül már vitte is magával a Maros a kilenc rakás téglát, a sátrakat, a szekeret, a rézüstöt a vacsorával, fél hétkor a kultúrház színpadát meg a százötven tonettszéket, a népkönyvtárat, ott úszott már Lenin összes műve, és a Maros még csak most kezdett igazán belejönni, vitte az Electrolux rádiókat, Opera és a Diamant tévéket a vasárnap esti zenés műsorral együtt, vitte a tévék tetejéről az üveghalakat, meg vitte a tyúkólakat is, az agronómus Dáciájét is, az almafákat, az aratócséplőgépet, a műutat, a postáskisasszonyt a kikézbesítetlen húsvéti üdvözletekkel, a rendőr asztaláról a feljelentéseket, majd vitte a rendőrt is, és még itt se hagyta abba, pedig ennyivel már igazán beérték volna a sáromberkeiek, de a Maros úgy döntött, hogy a hetes misét is elviszi, meg a harminchárom fekete juhot, meg a Prohászka Ottokárnak az ifjúsághoz írt intelmeit Vass Ignác atya Ukrajna márkájú kerékpárjával együtt, szóval ezeket már mind vitte, és akkor még azt az öt galambszaros zsákot is akarta, úgyhogy elindult a paplak konyhájából fel a padlásra. A plébános úr pedig ott ült a padláson a csapóajtó mellett, és amikor a víz a hetedik létrafokot is elérte, akkor zokogni kezdett, szépen fogta a zsákokat, és lehajigálta mind a száz kiló gyapjút a konyhába a Marosnak.

62., 63. oldal

PROHÁSZKA OTTOKÁR – Nemzetgyűlés, Budapest, 1920. szeptember 16.
„Nem szabad-e nekem védenem a magyar kultúrát?” – a numerus clausus ügyében

A numerus clausus (zárt szám) a zsidó egyetemi hallgatók számának korlátozására tett antiszemita intézkedés volt. Amint alább olvasható, Prohászka Ottokár (1858-1927) katolikus főpapot a numerus claususszal kapcsolatos felszólalásában jócskán elragadja a hév: megfeledkezve eredeti napirendjéről, Ady Endre megvádolásától a cionista mozgalmon át „a magyar faji géniusz romlásának” fajvédő megváltásáig ívelteti gondolatait.
A Nemzetgyűlésben keresztényszocialista programot képviselő Prohászka érvelése a Tanácsköztársaság utáni hangulatra vezethető vissza, amikor az elvesztett bábomért és Magyarország trianoni meggyalázásáért egyesek a zsidóságot tették kollektív felelőssé. A teljes fegyvertárat fölvonultatja, sőt, mint kiváló szónok, időnként még az egyébként nem túl színvonalas bekiabálásokat is mesterien beépíti beszédébe.

Tisztelt Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Nem fogom túl sokáig igénybe venni idejüket, annál kevésbé, mert megszívleltem a kultuszminiszternek [Haller Istvánnak] intelmét, hogy az Alma Mater máris kapunyitás előtt áll, s következőleg ezt a törvényjavaslatot lehetőleg tető alá kell hoznunk. […] Elfogadom ezt a törvényjavaslatot, mégpedig Bernolák Nándor tisztelt képviselőtársam indítványával együtt. (Éljenzés és taps.)
Elfogadom azért, mert a miniszter úr ezt az egész törvényjavaslatot abba a nagy világításba állította bele, amely a komoly munkát sürgeti, elsősorban az intelligencia, tehát az egyetemi ifjúság számára. […] Nagyon sok helyütt felszólaltak abban az irányban, és hallottam itt a Nemzetgyűlésben is azt, hogy az ifjúság ne politizáljon. Természetes, hogy ne politizáljon, hanem elsősorban tanuljon. De értsük meg azt az ifjúságot, amelyet a szenvedély, a szenvedés, az elkeseredés belesodort ebbe a politizálásba. (Úgy van! bal felől.) Ezzel egy percig sem akarom védeni azokat az erőszakosságokat, amelyeket az egyetemi ifjúság elkövetett, hanem igenis nyomósítani akarom azt, hogy értsük meg ezt a szenvedő, a lövészárkokból hazakerült (élénk tetszés és taps), és saját érdekeit itt valamiképpen leszorítva látó ifjúságot, hogy erőszakhoz is nyúlt, hogy odaállt az Alma Mater kapuja elé, és azt mondta: akik küzdöttek, véreztek, akik a fronton megálltak, és a frontról nem menekültek a tanfolyamok cégére alatt sem (Igaz! Úgy van!), azoknak mindenesetre elsősorban van joguk, hogy ezen az egyetemen kenyérhez jussanak. (Igaz! Úgy van! Taps minden oldalon.)
A magyar ifjúságot én nem csak ifjúságnak nézem, legalább a mai ifjúságot. A mai ifjúságot én már valamiképpen a közélet polgárának, mégpedig a szenvedés és a küzdelem keresztségén átment polgárságnak nézem. (Igaz! Úgy van!) Ez az ifjúság megérzi a köznek és a politikai életnek hullámverését, ez az ifjúság megérzi a magyar közéletnek, ennek a magyar világnak földrengését. Ez az ifjúság nem blazírt [fásult], ez még nincs inficiálva [megfertőzve] a lemondásnak, a hazátlanságnak, a nemzetköziségnek bacilusaival (Úgy van!), és főleg: ez az ifjúság félti a maga jövőjét, félti a maga kenyerét. (Igaz! Úgy van!) Mások, akiknek már megvan a falat kenyerük, megvan a biztos székük, ezek talán nem is érzik meg úgy még a nemzet veszedelmeit sem, mint megérzi ez az ifjúság. Azért örüljünk, tisztelt Nemzetgyűlés, annak az ifjúságnak, amely reszket a magyarság féltett érdekeiért, ha ez az ifjúság vétkezett is, ha elvetette is a sulykot – ha nem is védjük meg ebben: de vállaljunk vele közösséget a nemes, nagy nemzeti érdekek kiküzdésében. (Igaz! Úgy van! Taps a Ház minden oldalán.)
Tisztelt Nemzetgyűlés! Magának a numerus claususnak a gondolata egyáltalában nem idegen a mi világunkban. (Igaz! Úgy van!) Én úgy emlékszem, hogy liberális publicisztikai körökből is elhangzott már régebben az a kívánság, hogy legyen numerus clausus: numerus clausus felekezetekre és nemzetiségekre való tekintet nélkül. Miért? Azért, mert a jogászság olyan óriási árama a magyar közéletnek, hogy simpliciter [egyszerűen] egyáltalában nem boldogul. De nem csak ezekből a körökből hangzott el ez a kívánság; a Magyar Orvosok Nemzeti Szövetsége is rámutatott arra, hogy mi lesz, ha majd a harmadik, negyedik és ötödik évbeli kurzusok három év múlva újabb háromezer orvost dobnak ki a közéletbe diplomával, de anélkül, hogy kenyérhez juttatnák. Következőleg nekünk arra kell gondolnunk, mikor felvetődik itt a numerus clausus, hogy ez elsősorban is nem valami deus ex machina [isteni beavatkozás], még az eszmék világában sem, hanem ez a numerus clausus egy nagy nemzeti érdeket hangsúlyoz: biztosítani akarja a magyar középosztály számára a kenyeret. (Igaz! Úgy van!)
Természetes, hogy ahol numerus clausus van, ott szelekciónak is lennie kell. […] Azonban természetesen nemcsak a tehetség szerint kell ezt a szelekciót megcsinálnunk, hanem a hazafias érzés szerint is. (Hornyánszky Zoltán: Úgy van!) Szelekciót kell gyakorolnunk a destruktív irányzatokkal szemben való állásfoglalás szerint, ennek a mostani Magyarországnak nagy szenvedései és veszedelmei szerint (Igaz! Úgy van! bal felől), mert a mai Magyarországnak veszedelme határozottan a destruktív irányzat. (Igaz! Úgy van!) Ez hozta ránk ezt a sok mindenféle átkot, és méltóztassanak meggyőződve lenni róla, hogy a hamu alatt még mindig izzanak a parazsak, és ha a föld közvedenül nem reng is, a földalatti erőknek, ezeknek a vörös, tüzes erőknek feszülésétől valamiképpen szenved. […] Ébren kell szemmel tartanunk mindazokat a mozgalmakat, amelyek a magyar nemzeti keresztény irányzat megtörésére itt is, ott is felbukkannak, és annak esetleg egy újbóli katasztrófáját idézhetik elő. (Úgy van! bal felől. Szabó Gy. János: Félni kell a Káin testvérektől.)
Tisztelt Nemzetgyűlés! […] Itt a közösség nagyjoga áll előttünk, a magyar keresztény fejlődés nagyjoga áll szemben a kisebb joggal, az egyes egyének jogával, olyan egyénekével, akik kompromittálva vannak, akik az igazolóbizottság ítéletét nem állják, akiknek tehát mindenesetre a rövidebbet kell húzniok. (Kovács Emil: Csak képesítésük volt, joguk nem volt soha!) Én sem várok ettől a numerus clausustól – ha az ember csak magát ezt a keretet állítja be – nem tudom, milyen óriási nagy lendületet a magyar középosztálynak, és mondjuk a keresztény ifjúságnak munkaszeretetében. De hiszen nem is törvényekkel lehet szellemet, lelket, lelkivilágot, kultúrát teremteni, hanem mindenesetre az intézménynek és az intézményes közbelépésnek, beavatkozásnak is fejleszteni kell a munkaszeretet tüzét, és élesztenie kell a munkakedvet. Ha az ember Zürichben jár és megnézi a politechnikum falát, látja, hogy ott fenn kis táblákon feliratok vannak: Numine, Industria, Laboré, Inventione, Inspiratione, vagyis: Istennel, munkával, szorgalommal, kitartással, inspirációval. Aki a magyarságot lábra akarja állítani – jól tudom, hogy azt numerus claususszal nem lehet lábra állítani –, de annak lábra kell azt állítani a numerus clausus keretében azzal a munkaszeretettel, azokkal az indításokkal, azokkal az inspirációkkal, amelyeket természetesen az egyetem, a tanári kar, és természetesen ez a vérkeresztségen és tűzkeresztségen keresztülment társadalom juttathat az ifjúságnak. (Úgy van! Úgy van!) […]
Itt baj van, ezen a bajon segíteni kell, a segítésnek egyik módja, intézményes módja a numerus clausus, következőleg engedve a közszükségnek, engedve ennek a nyomasztó érdeknek, elfogadjuk ezt a numerus clausust. Nem örömből tesszük mi ezt, nem élvezettel tesszük mi ezt, nem mások elnyomatására irányuló szándékból, ez távol legyen tőlünk. Nem gyűlöletből tesszük mi ezt, hanem ismétlem, kényszerből (felkiáltások: Önvédelemből!). […]
Tisztelt Nemzetgyűlés! A numerus clausust a közvélemény általában antiszemitizmusnak ítéli, azt mondhatnám, bélyegzi sok tekintetben. Azt gondolják egyáltalán, hogy mi a numerus claususszal a zsidóságot el akarjuk nyomni, és a keresztény nemzeti társadalmat kiváltságban akarjuk részesíteni az ő kulturális jogainak leszorításával. A numerus clausust, amint már beszédem elején mondottam, a magyar középosztály leromlása ellen, és a magyar faji géniusz veszélyeztetése ellen kontempláljuk [vesszük fontolóra]. (Úgy van! Úgy van!) Hogy ezt miért tesszük, arra kommentár az utolsó ötven évnek a fejlődése. (Úgy van! Úgy van!) 1867 óta óriási nagy haladást tett Magyarország; azt senki közülünk nem vonja kétségbe. A magyar gazdaság, a magyar kereskedelem határozottan nagy lendületnek indult. Ezt nem a magyarok csinálták, ezt a zsidók csinálták. (Ereky Károly: Nem az egészet!) Legalábbis nagy részben; mondjuk, hogy nagyon nagy részben a zsidók csinálták. Míg ellenben a magyar intelligencia a nevelésénél fogva egyáltalán csak a bürokrácia, csak a jogászság felé orientálódott. A nevelés olyan volt, hogy az öregapa számára még biztosítva volt gazdaságilag is a keret, a fiai már megérezték a földrengést, az unokák alól pedig kicsúszott a föld. […] Az öregapa még úr, a fiú már félig úr, az unoka pedig már csak lerongyolt egzisztencia, majdnem azt mondhatnám: proletár, aki a megyeházán, minisztériumokban, hivatalokban kereste védelmét és oltalmát. A szabad verseny levegőjében az ilyen nemzedék nemcsak nem volt „új nemzedék”, hanem egy teljesen tehetetlen, tönkremenésre szánt és arra ítélt nemzedék. (Úgy van! Úgy van! bal oldalon.) A mi problémánk nem abban áll, hogy az a dzsentri tönkrement, hanem abban áll, hogy annak a dzsentrinek a helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály (Úgy van! Úgy van!), ez természetesen óriási hiba és óriási hiány, hanem hogy azt a zsidóság foglalta el. (Úgy van! Úgy van!) A zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával, rá volt arra képesítve, hogy itt a magyar apátia, a magyar indolencia [közönyösség], a magyar munkátlanság, a magyar úrhatnámság terén leszorítsa teljesen ezt az életképtelen, harcokra be nem állított nemzedéket. […]
Tehát mi nem azt hibáztatjuk, hogy a zsidóság megteremtette a magyar kereskedelmet, nem is tagadjuk azt, és a magyar nép tényleg nem is volt sohasem antiszemita azért, mert kereskedője zsidó volt. Nagyon jól emlékszem, hogy mikor azt a nagy szénszövetkezetet iparkodtunk megcsinálni, és az egyik szónok azt mondta, hogy akkor ez a felsővégi és az alsóvégi és ez meg az a zsidó is elmegy, erre az egyik magyar azzal állt elő: akkor hol fogunk új zsidót – mert a nélkül nem boldogul a magyar ember. A magyar népben antiszemitizmus egyáltalában nincs. (Úgy van! Úgy van!) Nem abban van a hiba, hogy a zsidóság a gettóból kiszabadul, hiszen a humanizmus ideája, a humánus eszmék hatalma mindnyájunk eszméje. Következőleg, ha a zsidóságot onnan kiemeltük, ha azt az európai kultúrába beállítottuk, ha Mendelsohn Mózes e részben igazán Mózese volt annak a német gettói zsidóságnak, ezen mi nem botránkozunk meg, ezt mi nem kifogásoljuk. Ha annak a zsidóságnak szimatja volt arra, hogy a sajtó, a betű presztízse óriási hatalom, és rávetette erős intelligenciáját és munkaképességét a sajtóra, ezt nem kifogásoljuk, sőt, ha az a zsidóság egyes családjaiban asszimilálódott, ha felszüremkezett a magyar társadalomba, ha ebben a vérkeringésben tényleg egy erőteljes meleg hullám lett – amint mi is tisztelünk sok családot, amelyek tényleg beolvadtak teljesen a magyarságba –, ez nem hiba, nem ebben van a mi antiszemitizmusunk, ha ugyan antiszemitizmusról szó lehet, hanem abban van a hiba, hogy a zsidóság nemcsak integráló résszé lett, hanem túlsúlyba került (Úgy van! Úgy van!), nemcsak egyik feltörő résszé lett, hanem minket leszorító résszé. (Úgy van! Úgy van! Taps. Felkiáltások a bal oldalon: Ez a baj!) A mi egész nemzeti problémánk ebben áll, úgyhogy nem antiszemitizmusról van itt szó egyáltalában – ezt nagyon szeretném belekiáltani a magyar világba –, hanem ez faji önvédelem. (Élénk helyeslés és taps.) Miután a kereszténység lépten-nyomon érzi, hogy leszorulóban van támadások által, az egész néppsziché megrontása által, miután mi egy olyan folyamatban vagyunk, amelyet határozottan dekrisztianizációnak kell nevezni. (Úgy van! Úgy van! Taps.)
Tisztelt zsidó polgártársaim, ne vegyék ezt gyűlölködésnek, ne vegyék ezt faji üldözésnek. […] Nem akarok ezekre a témákra kitérni, hiszen Schandl barátom felolvasott statisztikai adatokat, de ha az ügyvédeknek a fele zsidó (felkiáltások a bal oldalon: Legalább!), ha az ügyvédsegédeknek majdnem a fele zsidó, ha a magánorvosoknak nagy többsége zsidó, ezt egy társadalom, amely érzi magát, amely fiait mégiscsak fiainak nézi, akiknek a kenyeret biztosítani akarja, az semmiféle liberalizmusért, semmiféle általános teóriákért oda nem adhatja. (Élénk helyeslés és taps. Ereky Károly: Kubikusok között nincs annyi zsidó!)
Tisztelt Nemzetgyűlés! Nemcsak a magyar középosztály leszorulásában, leszorításában van a probléma, hanem a magyar faji géniusz romlásában. (Úgy van! Úgy van! Ereky Károly: Palesztinát csináltak belőle! Taszler Béla: Mindent megmételyeztek!) Ha az ember a magyar irodalmat nézi, amire a kultuszminiszter úr is rámutatott, okvetlenül azt látja, hogy a zsidó értelmiség térfoglalása a magyar irodalom elzsidósodását eredményezte. (Úgy van! Úgy van!) Ezt én általános tézis gyanánt állítom fel. […] Ha az ember Heinét összehasonlítja Ady Endrével, bámulatos hasonlóságot találunk. Itt valaki összehasonlította már Ady Endrét Rákosi Jenővel, de ez nem olyan érdekes összehasonlítás, mintha összehasonlítjuk ezt a kettőt, Heinét és Ady Endrét. Amint Heine lekicsinyel mindent, ami német, úgy Ady lekicsinyel mindent, ami magyar. Ahogy Heine a kereszténységet csakis karikatúrákban tudja meglátni, úgy Ady Endre a mi nagy magyar tradíciónkat és a mi nagy érdekeinket valamiképpen karikatúrákban, valamiképpen hamis látószög alatt látja. Azt fogják kegyetek mondani, mi közünk ehhez, vagy pedig azt, hogy mi ennek az oka. Én ezt felhozom példaképül, hogy a zsidóság szelleme miképpen járja át, és miképpen hamisítja meg a magyar érzést, a magyar szellemet, a magyar kultúrát, és nem azért, hogy kegyeteknek a kultúrája vagy szelleme rossz. […]
Én csak azt mondom: nem szabad-e nekem védenem a magyar kultúrát? Nem szabad-e nekem védenem a mi magyar faji meglátásainkat, faji érzéseinket, mindazt, amit a magyar kultúrának, magyar léleknek és magyar szellemnek hívunk? (Igaz! Úgy van!) Íme, a probléma oly pőrére vetkőztetve, hogy mindenki megláthatja. Ismétlem, ez nem gyűlölség, hanem a magyar kultúrának és sajátságainak védelme. És gondolom, hogy ehhez igazán jogunk van. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a Ház bal és jobb oldalán. Hornyánszky Zoltán: Kötelesség a fajjal szemben! Nem jog! Pető Sándor: Mi nem vagyunk ellenségei a magyar kultúrának.) Kegyetek nem ellenségei a magyar kultúrának. De kegyetek megváltoztatják a magyar kultúrát (Igaz! Úgy van! a Ház jobb és bal oldalán), hogyha mi nem vesszük észre ezt a nagy érdeket, és ha nem tudunk eléje állam keményen és természetesen a szellem erejével ráparancsolva.
Hiszen nem letörésről van szó, ismétlem, hanem arról, hogy legyen igazán a szellemnek szabad útja. És amint szívesen megadom a jogot, a szabadságot a zsidó kulturális szellemnek, meglátásnak, inspirációnak, úgy védem a saját nemzeti kultúrámat, mikor annak veszedelmeit látom. Másról nincs szó. (Igaz! Úgy van! a bal és a jobb oldalon. Pető Sándor: Mi is részesei akarunk lenni a nemzeti kultúrának! Zaj jobb felől.) Kegyetek akkor lesznek részesei a nemzeti kultúrának, ha igazán asszimilálódnak. (Úgy van! Pető Sándor: A hitünket nem kell, hogy odaadjuk!) Én senki hitét nem akarom elvenni, és senkit téríteni nem akarok, mert a térítésnek ezt a módját, magától értetődik, perhorreszkálom [elutasítom]. Sőt én azt látom, hogy hiszen nem a zsidók kiűzéséről, száműzéséről van itt szó, hanem a zsidóság értékes, itt már meghonosodott elemeinek valamilyen bekapcsolásáról abba a magyar kultúrába. De ez csak akkor lesz meg, ha azt a mi magyar kultúránkat meghamisítani, kicsorbítani nem engedjük (Igaz! Úgy van!), és kegyetek jóindulattal észrevevén ezt a sajátos hatását a zsidó géniusznak, nem tagadják el, nem tolják el más sínpárra ezt az óriási problémát, hanem jóindulattal, megértéssel inkább kooperálnak abban az asszimilációban. (Élénk helyeslés és taps.) […] Engem azután, amint Schandl barátom is megjegyezte, cseppet sem feszélyez az, hogy a liberalizmus mit mond, mit követel. Természetes, hogy a liberalizmusnak óriási nagy áldásai, előnyei, kihatásai vannak. A liberalizmus sajátos reakció volt, amely akkor, amikor az ideje megvolt, kiadta az erejét. Ha kegyetek visszahelyezkednek száz évvel, tehát mondjuk, 1820-ba, amikor Smith Adam működött, amikor a liberalizmus kifejlesztette a gazdasági erőket, el kell ismerni, hogy akkor az kitűnő szolgálatokat tett. De ha egy erő kiadja az energiáját, ha túlélte magát, ha azután mindenféle visszahatások keletkeznek éppen a gazdasági és a szellemi élet funkcióiban ezekre az előnyökre, akkor mi nem mondhatjuk, hogy Smith Adam nagy ember, következőleg tehát neki fejjel a falnak. Vagy Deák Ferenc, Eötvös, Szemere Bertalan, Fáy, Kossuth: ezek mind égtek a liberalizmustól. Jól tették. Még a miniszter úrral sem értek egyet, aki azt mondta, hogy ha tudták volna, hogy ez kerül belőle, nem tették volna. […] íme, tisztelt Nemzetgyűlés, mi liberálisak vagyunk, amennyiben a liberalizmus érdemeit elismerjük, amennyiben a régi gazdaságpolitikai liberalizmus előnyeit ma is élvezzük. De nem vagyunk liberálisak annyira, hogy a társadalomra gyakorolt rossz visszahatásait meg ne lássuk, és azokat az új igényeket meg ne érezzük, amelyeket nem liberalizmussal, hanem mondjuk: szocializmussal, mondjuk: organizáció elvével lehet ellensúlyozni. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a bal és a jobb oldalon.) Azután meg védekezni mindenesetre liberális is. Védekezni szabad. […] Tisztelt Nemzetgyűlés! Mit akarunk mi? Mi akarjuk védeni a magyart; mi akarjuk védeni a magyar keresztény középosztályt, mi akarjuk védeni a magyar kultúrát, a magyar faji géniuszt, semmi egyebet nem akarunk. (Úgy van! Úgy van!) És ha ez a védekezés a liberalizmus ellen van, akkor szakítok ezzel a liberalizmussal. […]
Még egy megjegyzést teszek. Schandl Károly tisztelt barátom felolvasott itt egy cionista, mégpedig budapesti cionista feliratot, amely – ha jól tudom – a volt tanácskormányhoz szólott. (Egy hang bal felől: A kormányzó tanácshoz!) Erre nézve itt a tisztelt képviselő urak folyton azt mondják: ahhoz nekünk semmi közünk, hogy cionizmus van. Kérem, a zsidóság fejlődése, ha egyáltalában lesz, akkor csakis a zsidó nemzeti eszme irányában képzelhető. […] És ebből csak az következik – és gondolom, hogy ezt tisztelt zsidó képviselőtársaim is be fogják vallani –, hogy tehát Magyarországnak csak egy bizonyos százalékú zsidóság kell (Úgy van! jobb felől), hogy a magyar állam egy világtörténelmi bűnt követett el, mikor éppen a liberalizmus cégére alatt, vagy mondjuk a liberalizmustól való félelemből megengedte azt a beszüremkedést ott Felső-Magyarországon. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps.) Bárki tette ezt, akár Tisza Kálmán, akár Andrássy, akár Tisza István, akárki, mindegy; ez óriási nagy hiba, óriási nagy bűn (Úgy van!), egy óriási nagy álomlátás (felkiáltások a szélsőbal oldalon: Letargia!), mondjuk: egy megtévelyedés volt, éspedig éppen a liberalizmus bűvös behatása alatt. (Úgy van! Úgy van!) […]
Én tisztelem, becsülöm a zsidók szerencséjét. Szerencsés nép. Tisztelem, becsülöm a zsidó géniuszt és a zsidó hatalmat, amennyiben az a szellemnek hatalma, de amennyiben a magyar nemzetet veszélyezteti, amennyiben a magyar nemzet géniuszát valamiképpen letöri, vagy pedig meghamisítja, állok elébe, és meg vagyok győződve, hogy velem együtt sokan. (Hosszan tartó élénk éljenzés és taps. A Nemzetgyűlés tagjai felállnak. Meskó Zoltán: Ott vagyunk valamennyien. Hegedűs György: Minden eszközzel!) A törvényjavaslatot Bernolák tisztelt barátom indítványával elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oldalán. A szónokot számosán üdvözlik.)

A Nemzetgyűlés szeptember 26-án fogadta el az 1920:XXV. tc.–et, amely címe szerint „A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szólt, s amely célzatosan összekeverte a „nemzethűségi” szempontokat az egyetemek kapacitásával. A törvény valódi szándéka csak részben érvényesült: a zsidó hallgatók aránya az 1918 előtti 30-34%-ról 1922 után 8-11 %-ra csökkent, egyes foglalkozási ágakon belül viszont továbbra is ennél nagyobb arányt képviselt. A törvény legagresszívabb részét viszont, amely arányszámokról beszélt „egyes népfajok és nemzetiségek” esetén, 1928-ban törölték.

…Amint Prohászka Ottokár tudta: „A zsidók mindenre kaphatók voltak a forradalom előtti és utáni években, ha az ősi hagyományok és a nemzetet fenntartó erők szétrombolásáról volt szó. Magyarországot leterítették az országot elárasztó idegen szörnyetegek, a tébolyodottak áradata zúdult az országra és azok az emberek mind magyarul beszéltek, de zsidók voltak.”

28. oldal, Bevezetés - 2. Vádak a zsidók ellen (Cserépfalvi, 1990)

    Prohászka püspök, a fehérterror védőszentje majdnem eretnek volt. Szmrecsányi egri érseket nagy üggyel-bajjal tudták kihúzni egy botrányból: komisz embertelenségével öngyilkosságba kergette egyik erdészét. Mikes János grófot, miután fiúháremét leleplezték, nyugdíjba kellett küldeni, címzetes érsekséggel vonult el a szombathelyi püspökvárból.

153. oldal, Csernoch (Kossuth, 1973)

»Most nősülnek már a papok, mert emberek lehetnek« – írta Szegedről Móra Ferenc, amikor meghallotta, hogy a katolikus cserkészet magyarországi megalapítója, Izsóf Alajos, a Regnum Marianum titkára, a Zászlónk című katolikus ifjúsági lap szerkesztője – Prohászka Ottokár belső bizalmas embere – levetette a reverendát, és elvette a gépírónőjét. »[E]ddig [ő] diktált. A házas életben esetleg neki diktálnak« – jegyezte meg saját boldogtalan házasságából kikacsintva Móra rosszmájúan, és a kocsmai nótát idézte: »Nincs mennyország, se pokol, még a pap is udvarol.«

330-331

A hungarizmus kifejezést Prohászka Ottokár ültette el a köztudatban, aki – még a soknemzetiségű Nagymagyarországon – azt a politikát nevezte így, amely a magyar nemzetiséget részesítené előnyökben a többi nemzetiség és különösen a zsidóság kárára. Később a fogalom azért nem terjedt el általánosan, mert a fajvédelem kifejezést használták ilyen értelemben.

46. oldal

Minden nyilvános női politikai szereplésnél többet jelent, hogy az édesanyák mit nevelnek fiaikból, nemes lelkű heroszokat vagy sybarita nemzetséget? Melyik édesanyának lehet több öröme az életben és azontúl is, annak-e, aki egy Semmelweis Ignácot nevelt, vagy annak aki egy iszákos szoknyavadászt? Annak-e, aki Prohászka Ottokárt nevezhette fiának vagy annak, aki valamelyik sikkasztó tőzsdebizományost?

144-145. oldal

    „Klajn Ármin kajlaorrú tintazsidaja megint beletörölte piszkos pennáját Prohászka püspök hófehér főpapi reverendájába…” – olvashattuk egy napon a Nép förmedvényében.
    A „kajlaorrú tintazsidó” ebben az esetben például Tápay-Szabó László volt.

38. oldal, Mikes Lajos és Az Est (Kossuth, 1973)

Biztos, ami biztos, még egyszer átolvasta a szöveget, hogy nem ejtett-e hibát, mert amióta egy rendfőnöki látogatás során több Csingiz Ajtmatovot találtak a cellájában, mint Prohászka Ottokárt, nem ejthetett […]

A stalker

„Azt hiszik, hogy hisznek” – írta a valóban erős hitű Prohászka a naplójában az úri közönséggel újra benépesülő úrnapi körmenetről és a feltámadt keresztény magyar érzésről, de hozzáfűzte: „így is jó”. Modern katolikus útja közben Prohászka a szociális forradalom igenlésétől a „zsidó frivolságot” eltűrő „tohonya magyarság” elítéléséig jutott, hogy aztán 1920. március 1-én felkérje a református Horthy Miklóst, fogadja el a kormányzói tisztséget.

324-325. oldal