Amanda egyenesen engem nézett. Telt ajka sarkában mosoly bujkált. És én soha nem csókoltam meg azt a szájat. Nem értette, hogy miért, de én igen. Még részegen is tudtam, hogy bizonyos dolgokhoz túl kevés vagyok.
Azt akartam, hogy a mai este Brentről szóljon. Nem volt szükségem arra, hogy Amanda sértődött arca kísértsen. De arra sem, hogy egy másik szarházi mellett üljön, aki nem volt elég jó hozzá. Nem ismertem a srácot, de annyit tudtam, hogy nem elég jó hozzá. Senki nem az.
Soha nem lehettem olyan amilyennek látni akart. Azt gondolta, olyan vagyok, mint Cage, aki képes megszelídülni, és lehiggadni, ha megtalálja az igazit. Pedig nem erről volt szó. Engem nem kellett megszelídíteni, basszus. Engem meg kellett menteni.