Poeltenberg Ernő személy

Katona Tamás (szerk.): Az aradi vértanúk I-II.
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Idézetek

Chöpp>!

Arad, 1849. október 5.
Imádott, szegény feleségem!
[…]
Örökre istenhozzádot kell hát mondanom neked!! – megáldva mindazért a boldogságért, mellyel gazdagon megajándékoztál, és szívemből köszönve mindazt a szeretetet, melyet tőled kaptam!!
A jó isten óvjon téged és a kedves és szegény gyerekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedjétek magatokat a mély fájdalomnak, terjessze ki kedves fejetek fölé mindenható és óvó kezét! … ez utolsó és hő fohászom! –
[…]
Gondolatban szorosan magamhoz ölellek mindnyájatokat, téged és a kedves gyerekeket! és maga, jó Paulineom, legyen még boldog! mert megérdemli. Isten veled!!
                                                                                         Szerencsétlen Ernőd

1. kötet, 228-229. oldal Poeltenberg Ernő levele feleségének

Kapcsolódó szócikkek: 1849 · Poeltenberg Ernő
Fainthoar>!

Balra tőlük állt az ellenséges középhad szélső jobbszárnyi ütege, és rendkívül szaporán szórta lövedékeit az utánam nyomuló huszárokra. Előre láttam, hogy ezeket, ha az eddigi irányban közelítenek, jobb felől, az ulánusok felől nagy veszedelem érheti. Ekkor még elég távol voltak ahhoz, hogy jobbra irányt változtatva szembeszállhassanak velük. De ennek gyorsan kell megtörténnie, Poeltenberggel tehát hamar tudatnom kellett a fenyegető veszélyt. De nem lehetett. Egy tisztet küldeni Poeltenberg elébe, vagy éppenséggel odalovagolni hozzá nem volt tanácsos. Ilyen válságos pillanatokban mindent kerülni kell, amit visszafordulási jelre lehet magyarázni. Ezért aztán – mivel kiáltásom ilyen távolságból az előnyomulás zajában és a közeli ellenséges ütegek szakadatlan bömbölése közepette odáig el nem hatott – arra voltam utalva, hogy kalapommal integetve és mutogatva értessem meg magamat Poeltenberg tábornokkal.

Merőn a felém közeledő huszárokra szegzett szemmel igyekeztem kiolvasni mozdulataikból, vajon értik-e a veszélyt rejtő pont felé való mutogatásomat: egyszerre csak erős ütést kaptam, és éreztem, hogy meg vagyok sebesülve.

Ettől fogva kalapomat arra kellett használnom, hogy jobb kötés híján a fejemre szorítsam.

II. kötet, Huszonhatodik fejezet - Július 2.

Kapcsolódó szócikkek: Poeltenberg Ernő