Gage szólongatta, de mintha meg sem hallotta volna, csak kuporgott. Gage próbált segíteni, de nem ismerte a nyelvet, ahogy ilyenkor Pippához kell szólni amivel át lehet törni a pánikot.
Nem törődtem a karmokkal. Az érzésbe kapaszkodtam amikor Gage azt mondta, Pippa lezuhant! Amit reggel éreztem, amikor kettejüket együtt találtam a konyhában. […]
– Szüksége van rád! – tátogta Gage. Keze lehullott Pippáról, szemében lemondás mozdulataiban elfordulás, bezárkózás.
Kezem közé fogtam Pippa arcát. Homlokunk összeért, átöleltem őt, kicsit, törött csomag volt a karjaimban. Hagytam, hogy belém kapaszkodjon. Elsuttogtam a varázsszavakat, amelyek megnyugtatták. Ringattam őt, mint amikor még csak én és ő voltunk odakint a viharos éjszakában.
Karját és ölelését még mindig magamon éreztem. Egy csipet otthon volt benne, erdő és erődház, a könyvek poros illata. Otthon voltam a karjaiban ismertem a melegét, Ruben szája érintését a homlokomon és a számon, a fülembe suttogott kedves szavait. Emlékek voltak, nem a valóság. A valóságban Ruben nem nézett a szemembe, amikor elengedett, kezem helyett a csuklómat fogta. Emlékeztetett, hogy már sosem lesz olyan, mint az erődházban volt.
Egy hónap jutott nekem Philből egy egész életre. Kezdettől fogva az elvesztésére készültem, mióta megtudtam hogy négy Kenn lakik a fedél alatt, amelyet megengedtek, hogy az otthonomnak nevezzek.
