pinty állat
Idézetek
Végül elérkezett a monszun vége. A levelekről lassan már nem csöpögött tovább a víz, és a párás levegőben hunyorogva előbukkant a nap is. Tétova madárfütty hangzott fel, aztán még egy, és még egy, és nem telt bele sok idő, az esőpuhította meleg levegő megtelt madárdallal. Ökörszemek, fülemülék, kakukkok, pintyek és poszáták röpködtek fáról fára, súrolták röptükben a rózsabokrokat, és mindnek dal feszítette a begyét. A tornácokon, ablakpárkányokon titokzatos módon újra feltűntek a macskák, és doromboltak a napsütésben.
249. oldal
Tavasszal találkoztak először, amikor a som sárga szoknyában kuporodott a hegyoldalon, s a mogyoróbokrok téli álomból ocsúdva, lustán tollazkodtak.
Pintyeket, rigókat hallgattak. Pacsirtát reggel, fülemülét este. Verőfény sütötte arcukat bronzosra, szél cserzette ki. Viharok kergették őket.
53. oldal, Cukrászda – 2. (eKönyv, 2012)
Tündökölt az égen az ezüsthold. Hirtelen egészen a közelben, egy öreg, sűrű mohával benőtt gerendaházat vettem észre. Picurka, négyzet alakú ablakocska fénylett a fű fölött. A fekete ajtót egy vadászlándzsával támasztották be. A ház előtt lucfenyő magasodott, s egy pinty kapaszkodott egyik tobozába, ahogyan már ezeknél a madaraknál szokás.
17. oldal A holdsugáremberkék
A kormos vonat futott velünk Brindisiből Svájc felé, mi pedig csendesen üldögéltünk, nem volt kedvünk beszélgetni sem. A fejünk fölött a poggyászhálóban a pintyek fütyörésztek kalitkájukban, a Farkák csevegtek, és kalapáltak csőrükkel, és Alecko időnkint gyászos hápogást hallatott. Lábunknál horkoltak a kutyák. A svájci határon egy kellemetlenül fontoskodó tiszt ellenőrizte útleveleinket. Visszaadta őket a mamának egy keskeny papírdarabbal együtt, mosoly nélkül bólintott, és magunkra hagyott bennünket bánatunkkal. Mama néhány perc múlva rápillantott az űrlapra, amit a tiszt töltött ki, és mikor elolvasta, megdermedt.
– Ide nézzetek, mit írt ide! – kiáltotta méltatlankodva. – Szemtelen alak!
Larry rábámult a kis cédulára, és felhorkant.
– Ez a büntetésed, amiért elhagytad Korfut – magyarázta.
A kis papírra, abba a rovatba, mely fölött ez állt: Az utasok foglalkozása, a tiszt világos, nagy betűkkel ezt írta: Egy vándorcirkusz és társulata.
– Hogy szabad ilyet leírni – mondta mama még mindig dohogva –, igazán, némelyik ember olyan furcsa!
332-333. oldal, A hazatérés
Mary nagyszerű pedagógus volt. Egyetértett a diákokkal abban, hogy e pintyek Drakula gróf kedvenc háziállatai lehettek volna. Mary tudatában volt annak, hogy Drakula, ez a kitalált személy, a tanulók többsége számára sokkal jelentékenyebb alak, mint mondjuk George Washington, aki nem csinált semmi érdekeset, csupán megalapította a hazájukat.
155. oldal (Maecenas, 2008)
Az évszak kifejlődött és megérett. Újabb esztendő iktatott hivatalukba virágokat, leveleket, fülemüléket, rigókat, pintyeket és egyéb effajta mulandó teremtményeket, azok pedig nekiláttak szerepük betöltésének, amelyet még csak egy évvel előbb is mások végeztek helyettük, míg ők akkor semmi egyéb nem voltak, csak csírák és szervetlen parányok. A kelő nap sugarai előhívták a rügyeket, és hosszú szárakká nyújtották őket, nesztelen áramlásokban nedveket emeltek fölfelé, szirmokat nyitottak ki, és illatokat szívtak elő láthatatlan szökőkutakban és leheletekben.
188. oldal
Szüreti mulatságok
Nem tud a hód repülni:
Ha tud, akkor fácán!
Macskát fogott a pocok
A papné tornácán.
Ha az ökör röpülne:
Bőgne a pinty szépen!
Cickányt fej a vincellér
Bedőlt borpincében.
Részeg szamár ha röpül:
Lehetne rigó tán!
Cingár kutya cimbalmoz,
S kesereg a nótán.
Vándor kecskék röpülnek:
Nézi jámbor fácán!
Rovást olvas a bivaly
Régi járompálcán.
10. oldal
Ezer és ezer hangja volt a sziszegő szellőnek, a zörgő, duruzsoló nádnak, a locsogó víznek, a szöcskék sziszergő zenéjének, a surranó nádiverébnek, a gébicsnek és pintynek, a sirálynak… György úr az alig hallható hangok bolondja volt. Mindez a sok hang összeszövődött, egybeolvadt, ha sokáig figyelte, egyszercsak távoli, telten s mégis halkan zengő égi zenét hallott. De olyan tisztán, hogy el tudta volna dúdolni, vagy fütyülni. Fejével ütögetve a zene lüktetésére, belemerült, mintha a Balaton langyos, csillogó mélységébe, az istenke kagylóházába merült volna, s ott hallaná a felülről áradó, túlvilágian zengő zenét. S mély csodálkozásba esett. Ez a zene ugyanis más volt délben és más este, más tavasszal, nyáron, ősszel, vagy télen, más volt napsütésben s megint más borulásban, más esőben s más viharban. Legszebb volt pedig kora nyáreleji délelőtt, őszi alkonyatkor és éjszaka. Ezért György úr éjszaka is elüldögélt kedves fái alatt s bámulta a fekete árnyakat, a holdfény, a csillagok ezüstvillogását, a vizen áthajló végtelen hidat s hallgatta, hallgatta a zenét s nem tudott felkelni, hogy lomha, békés testét nyugovóra tegye.