Pinokkió személy
Idézetek
„De milyen nevet adjak neki? – mormolta magában. – Tudom már: Pinokkió lesz, így fogják hívni, Pinokkiónak. Szerencsés név; ismertem egy családot, abban mindenkit Pinokkiónak hívtak: volt Pinokkió papa, Pinokkió mama, Pinokkió gyerekek, és mindnek jól ment a sora, akadt köztük, aki néha-néha egy egész hatost összekoldult egyetlen napon!”
Írtam egy gyors üzenetet Blake-nek, megkérdeztem, hol van, és tudattam vele, hogy ha nem vonszolja be a csinos kis seggét a belvárosba, akkor részegen fogok áriázni az ablaka alatt hajnali négyig.
Mivel nem válaszolt, azt kamuztam neki, hogy kéne egy fuvar. És megkérdeztem, normális-e Pinocchióval találkozni, miután begombáztam.
Egy percen belül felvillant a telefonom.
36.fejezet
– Megmondjam? – Pinokkió kezdett kijönni a sodrából. – Mert csak egyetlenegy igazán ínyemre való mesterség van a világon.
– Mi az a mesterség?
– Enni, inni, aludni, mulatni és csavarogni reggeltől estig.
– Ha nem tudnád – mondta rendíthetetlen nyugalommal a Szóló Tücsök –, akik erre a mesterségre adják magukat, azoknak többnyire fölkopik az álluk, és börtön a szállásuk.
– Vigyázz, Pinokkió! A rossz pajtások előbb-utóbb elveszik a kedvedet a tanulástól, és ki tudja, még valami szerencsétlenségbe is belekevernek.
– Attól ne féljetek! – mondta Pinokkió. – Sokkal jobban sajnállak benneteket, semhogy kezet emelnék rátok. Én is tudok egy közmondást, a saját bőrömön próbáltam ki: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Elég baj nektek, hogy ilyen szomorú szerencsét kovácsoltatok magatoknak, és végül koldusbotra jutottatok, kéregetőknek az útfélre. Hát csak kéregessetek békén; még adnék is nektek valamit, ha volna miből; de nekem sincs egyelőre egyebem, mint a puszta életem meg a jó szándékom, hogy eztán megemberelem magamat.
Itta ezt az illatot, megittasult tőle, beivódott az illat a pórusaiba, maga is fává lett, valóságos fabábuvá, úgy hevert a fakupacon, mint egy Pinokkió, mint egy hulla, míg hosszú idő, talán egy fél óra elteltével végre kinyöszörögte a „fa” szót. Mintha fülig telítődött volna fával, mintha már a torkáig érne a fa, mintha a hasa, a torka, az orra is túltelítődött volna a fával, valósággal kiöklendezte a szót.
25. oldal
Patrick Süskind: A parfüm 84% Egy gyilkos története
Alig tettek pár lépést, egy apró gyerek toppant Evelyn elé, és elvisította magát: Pinokkió!
Te jóisten, hol?, kérdezte elborzadva Evelyn.
Mögötted, mutogatott Dotty.
Evelyn hátrafordult. A bolt kirakatában a bábfiú számos változata.
Nem szenvedheted?, kérdezte Dotty, amikor továbbmentek.
Gyerekkoromban pláne nem szenvedhettem, mondta Evelyn. Őrült volr a szememben. És meggyilkolta a beszélő tücsköt. Az eléggé felkavart. Az igaz szó elnémítása. A politikai vetülete.
Ja, mondta Dotty.
És tudjuk, hová vezetett az.
[…]
De azért a film aranyos, nem?, így Dotty.
Evelyn megállt.
Nem tetszett?, kérdezte Dotty.
Picit sem, mondta Evelyn. Pinokkió egy ágrólszakadt toszkán parasztgyerek, kivetkőztették az önazonosságából, hogy ugyanolyan fehér kesztyűt húzzon, mint Miki egér. Fehér kesztyűt, Dotty. Néha az az érzésem, hogy egyedül én veszem észre az ilyesmit.
Merthogy tényleg csak te, karolt a barátnőjébe Dotty […]
215-216. oldal
– Jól van, nincs kedved iskolába járni. De akkor miért nem tanulsz valami mesterséget, hogy legyen mivel megkeresni a kenyeredet?
– Megmondjam? – Pinokkió kezdett kijönni a sodrából. – Mert csak egyetlenegy igazán ínyemre való mesterség van a világon.
– Mi az a mesterség?
– Enni, inni, aludni, mulatni és csavarogni reggeltől estig.