Pinky Faraday személy
Idézetek
Meglepődnél, milyen gyorsan túljut az ember a legrosszabbon.
38. oldal, Hat
Hűvös, friss volt a levegő, az ég sötétkék, mint az álombeli mennyország. Azt hiszem, életemben először voltam igazán és teljesen boldog. Csak poroszkáltunk a járdákon, néha-néha megálltunk, hogy a jövőnkről beszéljünk.
32. oldal
Azt mondtam, hogy az egyik legelső dolog, amire a színház minket, fiatal drámatanoncokat megtanít, hogy „the show must go on”. Kell és kész.
– De miért? – kérdezte Pinky.
– Nem tudom – feleltem. – Csak kell.
Abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam, tudtam, hogy eldöntöttem. Döntöttem a jövőmről, és ezt el kellett mondanom valakinek.
– Figyelj! – kezdtem, mikor megálltunk a járdán. – Mondhatok neked valamit, amit még soha nem mondtam el egyetlen teremtett léleknek sem egész életemben?
– Persze.
– Úgy döntöttem, hogy a színház lesz az életem.
– Fasza!
32-33. oldal
Pinky megértett és egész úton hazafelé bátorított, hogy kövessem az álmaimat. Még ha egyetlen cseppnyi tapasztalata sem volt a szórakoztatóiparról, azt mondta, felismeri a tehetséget, ha látja, és – szerinte legalábbis – megvan bennem minden, ami a nagy sikerhez kell. Aztán hozzátette, még egy féleszű számára is világos, ha valakiben ilyen szenvedély lobog, mint bennem, az sokra viszi ebben a világban.
Pinky vacsoraidőben ért haza. De mielőtt bement volna a házba, azt mondta, különleges vagyok, és nem érti, miért nem vett észre mostanáig. Egy utcai lámpa fénye alatt állt, úgy festett, mint valami egy szuperhős. Ahogy mentem hazafelé, azt gondoltam magamban, ha valaki idejönne egy géppisztollyal, és azzal fenyegetőzne, hogy megöli Pinkyt, felajánlkoznék helyette. Ő biztosan megérdemli, hogy éljen.
33. oldal
Tovább beszélt, elmesélte, hogy otthon nem jó a helyzet. Az apja ámokfutást rendezett az elmúlt huszonnégy órában, és teljesen a feje tetejére állította a Faraday-házat – szó szerint. Nem akartam beleszólni a dolgaiba, de megkérdeztem, biztonságban van-e. Azt mondta, pillanatnyilag igen, mert felmászott a padlásra, és épp onnan hív, ezért kell suttognia. – Ha történne veled valami, Pinky – mondtam könnyeimet nyelve –, nem bírnám tovább csinálni! Tényleg nem.
– De igen – felelte. – Meglepődnél, milyen gyorsan túljut az ember a legrosszabbon is.
Hideg borzongás futott végig a gerincemen, mert tudtam, hamarosan be kell bizonyítanom Pinkynek, hogy ő olyan ember, aki megérdemli, ne jusson rajta túl senki gyorsan.
– Nem – közöltem. – Nem jutnék.
37-38. oldal