Piers Yelverton személy
Idézetek
– Talán megártott a túl sok ingola? – kérdezte Piers a beteget.
A férfi úgy nézett rá, mintha az orvos egyszeriben szarvakat növesztett volna.
– Lindorla? Mi az a lindorla? Egyáltalán nem ettem ilyesmit. Piers felegyenesedett.
– Nem ismeri Anglia történelmét. Jobb is, ha meghal.
– Maman – mondta Piers, meghajolt, és megcsókolta az asszony ujjvégeit.
De ahogy körülnézett, sehol nem látta a férfit, aki ennek az egész női hóbortnak a célpontja lett volna.
– Hol van a herceg?
– Ki? – kérdezett vissza az anyja megvetően.
– Tudod, sasorr, széles arccsont, józan tekintet. Annak idején közel laktunk egymáshoz.
Piers csókja nem gyöngéd imádat volt, hanem pusztító, sóvárgó csók, vad és szenvedélyes, izgatott és követelőző. Linnet ösztönösen a férfi nyaka köré fonta a karját. A grófnak füstös teaíze volt, amit reggelire fogyasztott, és valami még vadabb íze: a vágyé.
Az a fajta csók volt, amit egy úriember soha, de soha nem adna egy hölgynek.
Linnet imádta.