piac helyszín
Idézetek
Gyakran mondta magában, amikor látta a piaci árukészlet bőségét: „Mennyi minden van, amire nincs szükségem.”
90. oldal, I. kötet - Szókratész (Jel, 2005)
Mama sosem ült közénk az asztalhoz.
Kiszolgált minket, és állva evett. Keveset beszélt, és mindig talpon volt. Egy percre sem ült le. Főzött. Mosott. Vasalt. Csak alvás közben nem állt. Rühellte a tévét. Amikor fáradt volt, ledőlt az ágyra, és már aludt is, mint akit fejbe vertek.
Akkoriban mama harminchárom éves volt. És szép. Hátközépig érő, hosszú, fekete haját kibontva hordta. Nagy, sötét mandulaszemek, széles száj, erős és fehér fogak, hegyes áll. Mint egy arab nő. Magas volt, formás, nagy mell, vékony derék, széles csípő és olyan fenék, hogy az embernek kedve támadt megfogni.
Amikor a lucignanói piacra mentünk, láttam, hogy a férfiak majd felfalják a szemükkel. Láttam, ahogy a zöldséges a könyökével oldalba böki a mellette lévő árust, aztán mindketten anyám fenekét nézik, majd az égre emelik tekintetüket. Én szorítottam a kezét, vagy a szoknyájába kapaszkodtam.
Az enyém, hagyjátok békén, ordítottam volna legszívesebben.
– Teresa, bűnös gondolatokat ébresztesz – mondta neki mindig Severino, a lajtos kocsi sofőrje.
Mama nem törődött velük. Észre sem vette őket. Sóvár pillantásaik leperegtek róla. Teljesen hidegen hagyták a ruhája kivágását vizslató tekintetek.
Nem ismerte a kacérságot.
72-73. oldal Európa Könyvkiadó 2008
Napirendem kiemelt pontjai a keddi, csütörtöki és szombati piacra járás, ami ötvözi a testgyakorlást, a vacsora hozzávalóinak megvásárlását és az elmélkedésre való lehetőséget.
104. oldal
Graeme Simsion: A Rosie projekt 90% Ésszerű szerelem
Minden ismeretlen helyen kimész a piacra, ha van egy kis időd.
39. oldal
Ha külföldön járok, soha nem mulasztom el egy-egy piac megtekintését. Szívesen bolyongok a sátrak, asztalok között, mert segítenék képet kapni a nép életéről. Csak arra a gondolatra szokott elszorulni a szívem: mennyi ideig kellene itt élnem ahhoz, hogy meg tudjam magyarázni: ropogós cseresznyét vagy gurulós málnát keresek, és hogy nem kell a felkínált áru, mert a karalábé fás, a retek pedig pudvás.
Elhatároztam, hogy eladom a katonaköpenyt. Megyek a piacra… Világos nyári ruhában… Hajam feltűzve… S mit láttam ott, fiatal legények kar, láb nélkül… Mindegyik megharcolta a háborúját… Rendjelekkel, érdemérmekkel… Akinek ép a keze, maga faragta kanalakat árul. Melltartókat, bugyikat. A másik… Se keze, se lába… Csak ül és ömlik a könnye… Koldul, a kopejkának is örül… Nem volt rokkantkocsijuk, maguk eszkábálta, görgős deszkán közlekedtek, kézzel hajtották – már akinek volt. Részegek voltak. Azt kurjongatták: „Elfeledtek, elhagytak…" Ilyeneket láttam… Visszafordultam, nem adtam el a köpenyemet. S amíg Moszkvában éltem, talán öt évig, nem tudtam kimenni a piacra. Féltem, hogy a rokkantak közül valaki rám ismer, és elkiáltja magát: „Minek hoztál ki akkor a tűzből? Miért mentettél meg?" Emlékszem egy fiatal hadnagyra… A két lábára… Az egyiket repeszdarab tépte le, a másikat még tartotta valami… Bekötöztem… Köröskörül bombák robbannak… Hangosan könyörög: „Mit húzod az időt! Végezz! Végezz velem… Ez parancs…" Érti? Örökös félelemben éltem, hogy találkozom ezzel a hadnaggyal…
A mainstream piaci világa a specializáció, szakosodás, részfeladatok végzése irányába tereli a kor embereit: életük, az önmagukról való gondoskodás érzete és képessége többé-kevésbé kikerül a kezükből, ennek következménye gyakran a kiszolgáltatottság, az önerő elsorvadásának érzete. Ezzel szemben tartják olyan fontosnak válaszadóink újra felerősíteni az öngondoskodás, önellátás képességét, az élet minél több területét bevonni a saját kézbe vett „önellátásba”, a túlzott specializációval szemben minél többféle szakismeretet elsajátítani, illetve a kooperáció révén az önellátáshoz szükséges feltételek cseréjével függetlenedni a nagy ellátórendszerektől.
59. oldal
A piacok nagyon sokfélék.
19. oldal
Fráter Erzsébet: Egzotikus piacokon Botanikai kalauz a trópusi haszonnövényekhez
[…] a társadalomban nagyon sok szellemi energia elpazarlódik. Ez az akadály is olyan, amibe számos interjúalanyunk is beleütközik, s erről is elmondható, hogy az itt megszólaltatottaknál sokkal-sokkal szélesebb kört érint. A probléma egyik alapja itt is a versenyelv, a piaci szemlélet és a specializáció „megszaladása”. A piac az értékek egy részét felszínre segíti, nagy részéről azonban nem vesz tudomást (tehát hagyja eltékozolódni). A versenyelv uralma ösztönöz ugyan az önfejlesztésre, de ellentétes a szellemi építkezés valódi természetével: a gondolatok egymást állandóan megtermékenyítő áramlása helyett inkább azok rejtésében, monopolizálásában tesz érdekeltté. A kooperáció helyett preferált verseny állandóan hierarchiákat termel újjá, és erős érdekeltséget teremt a megszerzett pozíciók akár irracionális fenntartására. A specializálódás előnyös abból a szempontból, hogy az egyes tudásokat egy metagépezetbe beilleszthessék, de csökkenti az egyes egyének átlátó- és lényeglátó-képességét (ezt a hierarchiák csúcsán helyet foglalók monopóliumává teszi).
192. oldal