Phineas Nigellus Black személy
Idézetek
– Tudja, miniszter úr, sok mindenben nem értek egyet Dumbledore-ral, de azt el kell ismerni, hogy van stílusa…
538. oldal, 27. fejezet - A kentaur és az áruló
– Nem is tudom, mikor nézegettem ezt utoljára. Ott van Phineas Nigellus, az ükapám… Látod? Ő volt minden idők legellenszenvesebb igazgatója a Roxfortban… Araminta Meliflua… anyám unokahúga… Megpróbálta elérni, hogy legalizálják a muglik vadászatát… És a kedves Elladora néni… Ő vezette be azt a szép hagyományt, hogy lefejezzük a házimanóinkat, mikor annyira megöregszenek, hogy már nem tudják felszolgálni a teát… Néha persze születtek többé-kevésbé normális emberek is a családban, de mondanom se kell, hogy őket kitagadták.
104-105. oldal, Hatodik fejezet - A nemes és nagy múltú Black-ház (Animus, 2003)
'You know, Minister, I disagree with Dumbledore on many counts… but you cannot deny he's got style…'
549. oldal
A helyiség körbefutó falán díszelgő festmények lakói, a Roxfort egykori igazgatói és igazgatónői állva ünnepelték Harryt: süvegüket lengették (volt, aki a parókáját), a szomszédos keretekbe átnyúlva egymás kezét rázogatták, felugráltak a székről, amelyen megfestették őket; Dilys Derwent örömében hangosan zokogott, Dexter Fortescue a hallócsövét lóbálta, Phineas Nigellus pedig így kiáltozott magas, éles hangján:
– Mi is segítettünk! Mardekár háza is megtette a magáét! Ne vesszen feledésbe közreműködésünk!
Harryt azonban csak egyetlen portré érdekelte: az, amelyik az íróasztal mögötti falon lógott. A félhold alakú szemüveg alól könnycseppek gördültek a hosszú ezüst szakállra, s a festett arcról sugárzó büszkeség és hála gyógyító balzsam volt Harry lelkének, akárcsak egykor a főnix éneke.
611-612. oldal, Hiba a tervben (Animus, 2008)
– Látja, Dumbledore? – szólalt meg gúnyosan Phineas Nigellus. – Ne próbáljon megértő lenni, mert azt a diákok ki nem állhatják. Ezek mind meg nem értett zsenik, az önsajnálat a mindenük, azt szeretik, ha főhetnek saját keserű…
710. oldal, Harminchetedik fejezet - Az elveszett jóslat (Animus, 2003)