Philippe Petit személy
Idézetek
A szélhez hangolta magát. Hallgatózott, nem pusztán maguk a széllökések, hanem azok előérzete miatt is. Az egész puszta sejtések révén dőlt el. Sugallatok révén. A szeme felületén érezte előre. Itt jön. Egy idő után már minden egyes hangot ki tudott hámozni a szélből. Még a rovarok járása is útba igazította. Imádta azokat a napokat, amikor a szél dühödten söpört át a réten, és maga is együtt fütyült vele. Ha túl erős lett a szél, ő is abbahagyta a fütyülést, és egész testéből ellene feszült. A szél olyan sok különböző szögből jött, néha mindenfelől egyszerre: fák illatát, a láp szagát, a jávorantilopok kigőzölgését hozva.
199-200. oldal
Boldog vagyok, hogy tetszett a filmes interjú (amely meglehetősen kényelmetlen körülmények között, sebtében lett összedobva), és igen: bár más szavakat használtunk – én „arrogáns”-nak mondtam, míg te „beképzelt”-nek –, az biztos, hogy Philippe nem könnyű eset. Nem nagyon tülekedett, amikor a szerénységet osztogatták, ez kétségtelen. És mégis, azt hiszem, épp az alázatnak ez a totális hiánya az, ami olyan érdekessé teszi a számomra.
192. oldal
353
Petit megállt a dróton és visszanézett az Óváros felé. Szeme sarkából több apró, energikus alakot látott, ahogy épületről épületre ugrálva próbálják követni sétájának vonalát.
Azt hallotta, hogy a leggyorsabban úgy lehet eljutni bárhová Jeruzsálem Óvárosában, ha az ember átvág a háztetőkön.
181. oldal
A faház ajtajára belülről kirakott egy feliratot: SENKI SEM ZUHAN FÉLÚTIG.
Hitt abban, hogy szépen, elegánsan kell lépkednie. Mindenképp hinnie kellett benne, hogy át fog érni a túloldalra.
199. oldal
Másodperceken belül tiszta mozgássá alakult, megtehetett bármit, amit csak akart. Egyszerre volt benne a testében és kívül rajta, gyönyörűséget lelt abban, hogy mit jelent a levegőhöz tartozni, se jövő, se múlt, és ez hivalkodó nyegleséget adott neki az átkeléshez. Egyik oldalról a másikra cipelte az életét. Keresve a pillanatot, mikor már a lélegzetvételnek sincs tudatában. Mindennek az alapvető oka a szépség volt. Isteni gyönyör volt lépdelni. Amikor fent volt a levegőben, az mindent újraírt. Új dolgok váltak lehetségessé az emberi alak által. Az egyensúlyon túlmenően. Egy pillanatra kívül érezte magát a teremtett léten. Újfajta ébrenlét fogta el.
204. oldal
Elméje odébb siklott, hogy befogadja régi, gyakorlott énjét.
203. oldal
A kiabálás, a szirénák, a város tompa morajlása. Hagyta, hadd olvadjanak össze jellegtelen zúgássá. Az utolsó csendre vadászott, amelyben része lehet, és rátalált: csak állt ott, pontosan a drót közepén, mindkét toronytól harminc méterre csukott szemmel, mozdulatlanul, a drót is eltűnt. Teleszívta tüdejét a város levegőjével.
295. oldal
Inkább a közönséges lépések keresték fel újra, amelyeket minden trükk nélkül tett meg. Ezek tűntek tökéletesen igaznak, ezek nem bicsaklottak meg az emlékezetében.
296-297. oldal