Philip Marlowe személy
Idézetek
– Marlowe a nevem, én vagyok az a tag, akit már két nap óta igyekszik nyomon követni.
– Én senkit nem követek nyomon, mester.
– Ez a tragacs viszont azt teszi. Előfordulhat, hogy maga nem bír vele. Ahogy óhajtja. Most reggelizni megyek a túloldali kávézóba: narancslét, szalonnás rántottát, pirítóst, mézet, három-négy csésze kávét meg egy fogpiszkálót. Aztán felmegyek az irodámba, amely a szemközti épület hetedik emeletén található. Ha bármilyen problémája van, s annyira aggasztaná, hogy már nem bírja elviselni, ugorjon föl és megtárgyalhatjuk. Én épp a géppuskámat fogom zsírozni.
– Mondjon néhány szót magáról, Mr. Marlowe. Ha nem talál a kérésemen kivetnivalót.
– Mit mondjak? Engedélyezett magánnyomozó vagyok, és már elég régen. Magányos farkas, nőtlen, lassan középkorú leszek, de gazdag még mindig nem.Voltam már lakat alatt, nem is egyszer, és válásügyet nem vállalok. Szeretem az italt, a nőket, a sakkot és még néhány dolgot. A kiberek nem túlságosan kedvelnek, de ismerek közülük néhányat, akikkel egész jól kijövök. Bennszülött vagyok, Santa Rosából, mindkét szülőm halott, se testvérem, se nővérem, és ha egy sötét utcán egyszer kinyírnak – és az én szakmámban ez bárkivel megeshet, és meg is esik elég sok emberrel, akár van szakmája, akár nincs –, szóval ha ez történik, senki sem fog sírni miattam.
– Kívánja, hogy udvariaskodjam? – kérdeztem. – Vagy lehetek egyszerűen természetes?
– Nem úgy vettem észre, mintha túlzottan sok gátlással küszködne, Mr. Marlowe.
17. oldal, 2 (XXI. Század, 2018)
Senki sem sikoltott vagy rohant ki az ajtón. Senki sem fújta meg a rendőrsípot. Minden csendes, napos és nyugodt volt. Izgalomra semmi ok. Csak Marlowe áll itt, azután, hogy egy újabb hullát talált. Egészen jól belejött már. Egy gyilkosság naponta. A hullaszállító jár a nyomában mestersége tekervényes útjain.
Egész jópofa a maga sajátos módján.
15. fejezet
Egyik specialitásom, hogy rosszkor és rosszat mondok.
186. oldal, A ceruza
Valaha az alábbi regénytervet dédelgettem magamban (lévén hogy a posztmodern narráció már úgyis minden elképzelhető metafikciós elmebajhoz hozzászoktatta az olvasókat):
Bécs, 1950. Húsz év telt el, de Sam Spade kitartóan tovább keresi a máltai sólymot. Segítőtársa most Harry Lime, sugdolózva beszélgetnek a Prater óriáskerekének tetején. Aztán lejönnek, és átmennek a Mozart kávéházba, ahol Sani lanton játssza az „As Time Goes By”-t. Egyik hátsó asztalnál, szája sarkában cigaretta, keserű arccal ül Rick. Nyomra bukkant a papírokban, amiket Ugarte mutatott neki, és most Ugarte fényképét mutatja Sam Spade-nek. „Kairó!”, mormolja a nyomozó. Rick folytatja beszámolóját: amikor de Gaulle felszabadító hadseregének tagjaként diadalmasan bevonult Párizsba Renault kapitánnyal, hallott egy bizonyos Sárkány Ladyről (Robert Jordan állítólagos gyilkosáról még a spanyol polgárháború idején), akit a titkosszolgálat küldött a sólyom felkutatására. Bármelyik percben betoppanhat. Nyílik az ajtó, megjelenik benne egy nő. „Ilse!”, kiáltja Rick. „Brigid!”, kiáltja Sam Spade. „Anna Schmidt!”, kiáltja Lime. „Miss Scarlett! – kiáltja Sam. – Hát visszajött! Ne gyötörje tovább a főnököt!”
A bár félhomályából gúnyos mosollyal az arcán előlép egy férfi. Philip Marlowe az. „Jöjjön, Miss Marple – mondja a nőnek. – Brown atya már vár bennünket a Baker Streeten.”
Tulajdonképpen idegenkedtem a krimitől. Sok-sok évvel azelőtt olvastam Raymond Chandler-regényeket, de nem azért, mert annyira izgatott, hogy vajon ki ölte meg az áldozatot késsel, golyóval vagy valamilyen tompa tárggyal. Egyszerűen csak kedveltem a főhőst, Philip Marlowe magándetektívet. Nem is tudom, miért; megpendített bennem egy húrt, pedig krimi olvasásakor nem számítottam ilyesmire. Különleges alak volt: méltóságteljes, megvesztegethetetlen – régen talán hasonlítottam hozzá. Különösen a Hosszú búcsút szerettem – a regény végéhez közeledve egész zaklatott lettem, és kétségbeestem. Chandler hét Philip Marlowe-könyvet írt, és mikor kiolvastam az összeset, végeztem a műfajjal. Meg voltam győződve róla, hogy semmilyen más krimi nem érintene meg annyira, mint ezek, és akkoriban csak ezt akartam.
226-227. oldal
→ |
---|
– Mr. Marlowe egy igen érdekes történetet mondott el – mondta a rendőrfőnök, és közben olyan ravaszkásan mosolygott, mint Richelieu bíboros a falikárpit mögött.
294. oldal