Petunia Dursley személy
Idézetek
A pokróccsomó mélyén Harry Potter a másik oldalára fordult. Apró kezével megmarkolta a róla eligazítást adó levelet, és békésen aludt tovább. Nem is sejtette, hogy ő különleges, híres ember, hogy más, mint a többiek. Arra sem számított, hogy néhány óra múlva Dursleyné sikoltására riad majd fel, mikor az asszony a tejesüvegekkel a kezében kinyitja az ajtót; fogalma sem volt róla, hogy unokabátyja, Dudley hosszú hetekig folyton szurkálni és csipkedni fogja… és persze azt sem tudhatta, hogy azokban a percekben titkos összejövetelek résztvevői szerte az országban magasra emelik a poharukat, és fojtott hangon így szólnak: „Harry Potterre – a kisfiúra, aki túlélte!”
21. oldal, 1. fejezet - A kis túlélő (Animus, 1999)
Harry azonban elhatározta, hogy most az egyszer nem hagyja magát. Elmúltak azok az idők, amikor szó nélkül végrehajtotta Dursley-ék minden ostoba parancsát.
37. oldal, Harmadik fejezet — A meghívás
– Ne beszélj badarságokat!
37. oldal, A senkitől jött levelek (Animus, 2001)
– Remek. Dudley?
– Ilyesmire gondoltam: „Az iskolában fogalmazást kellett írnunk a példaképünkről. Én önről írtam, Mr Mallter.”
Ez már nemcsak Petúnia néninek, de Harrynek is sok volt. A néni könnyekbe tört ki, és magához ölelte fiacskáját, Harry pedig lebukott az asztal alá, és fuldoklott az elfojtott nevetéstől.
11. oldal (Animus, 2007)
Potterné és Dursleyné nővérek voltak, de évek óta nem is látták egymást. Mi több, Dursleyné úgy tett, mintha sose lett volna nővére – Potterné és „az a semmirekellő férje” ugyanis a lehető legdursleyszerűtlenebb emberek voltak. Dursleyék bele se mertek gondolni, hogy mit szólnának a szomszédok, ha a Potter-pereputty feltűnne az utcájukban. Tudták, hogy Potteréknak is van egy fiuk, de sosem látták a gyereket.
7. oldal, A kis túlélő
– Önök nem teljesítették a kérésemet. Nem szerették saját fiukként Harryt. Semmibe vették őt, s nemritkán kegyetlenek voltak vele. A legjobb, ami elmondható, hogy őt legalább nem tették úgy tönkre, mint azt a szerencsétlen fiút, aki kettejük között ül.
Petunia néni és Vernon bácsi ösztönösen körülnéztek, mintha arra számítanának, hogy valaki más ül közéjük préselve, nem Dudley.
58. oldal, Harmadik fejezet - A kétes örökség (Animus, 2006)
– Add ide a serpenyőt!
– Elfelejtetted a varázsszót – felelte morcosan Harry.
A rövid kis mondat fantasztikus hatással volt a család többi tagjára: Dudley levegő után kapott, és földrengésszerű robajjal leesett a székről, Mrs Dursley felsikoltott, s szája elé kapta a kezét, Mr Dursley pedig lüktető halántékkal felpattant a helyéről.
– A „légy szíves”-re gondoltam – sietett a magyarázattal Harry.
8. oldal, A legrosszabb születésnap
Dursleyné […] sovány volt, és szőke, s nyak dolgában a szokásos méret kétszeresével büszkélkedhetett. Ez kapóra is jött neki, mivel naphosszat a kerítésnél ágaskodott, és a szomszédokat leste.
7. oldal, A kis túlélő