Petőfi Sándor személy
Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. (keresztelés) – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.
Idézetek
Lettországba a magyar írószövetség megbízásából utaztunk el, hogy az új irodalom és az olvasó viszonyát a lett írókkal és a szovjet írószövetség küldötteivel megvitassuk. Napokig ültünk a tárgyalóasztal két oldalán. Számomra nagyon rokonszenvessé vált a lett olvasó. Nemrég adták ki Radnóti Miklós költeményeit nyolcezer, Petőfi Sándorét tizenhatezer példányban. A könyvek elfogytak. A lett írók, költők könyvei is azonnal elfogynak. Mindezek ellenére a lett olvasóról elég keveset tudok. Valamivel többet a tájról, az éghajlatról, ami sok vonatkozásban meghatározza az emberek életmódját és szokásait. A hirtelen beboruló, majd kiderülő ég hozzátartozik a lettek nyugalmat kereső életéhez. De hozzátartoznak az erdők, a sok folyó, a tavak sokasága, a tenger, mely borostyánköveket görget a partra.
151. oldal
– Ibsent ajándékoztuk a világnak. Bár én nem kedvelem.
– Petőfit mi.
– Petőfi? Ki az? Pető fia? Ki volt Pető?
38. oldal, Kyvagiokén (Szépirodalmi, 1976)
Déry Tibor: Kyvagiokén Kyvagiokén / A gyilkos és én
[…] amikor minden emberre szükség lenne, Zala megyében sem vették fel a nemzetőrök közé a zsidó jelentkezőket. Ez néhány nappal korábban Petőfit is felháborította, s így írt a kirekesztő pozsonyi polgárokról: „ők nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek, és így dobtak először sarat március 15-ikének szűz zászlajára! …avagy nem áll-e azon e jelszó, és nem kiáltották-e velünk: Szabadság, egyenlőség, testvériség?”
63-65. oldal (Corvina, 2017)
Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld 89% Levelek, hősök, történetek 1848/49-ből
A járásbíró fia is megmondja a magáét:
– Adyval ne dicsekedj, mert rossz vége lehet. Engem ugyan nem érdekel, milyen életet élt, de Petőfivel ne említsük egy napon. Ady a nyomába se érhet Petőfinek.
Attila rádöbben, hogy nem a megfelelő társaságban hozta fel kedvenc költőjét példának. Erőt vesz magán, megtartja megannyi érvét, amik hirtelen felgyűlnek benne. A szoknyabolond Kozmovszky Tibor ezeket a dolgokat nem gondolja olyan tragikusnak.
– Szerette a nőket, mi van abban? Én nem ítélem el érte.
171-172. oldal, A diák
Ő nem akarta tanítani a népet, rávezetni valami nemesebb és előkelőbbre, hanem ő akart tanulni a néptől: egyszerűséget és őszinteséget.
162. oldal
Berényi Anna: Petőfi 87% Petőfi Sándor regényes életrajza
Berzsenyit pofozta az apja, Petőfit bikacsökkel verték, Weöres Sándort úgy verte az apja, hogy emiatt fel is akasztotta magát tízéves korában, de még Pilinszkyt is pofozta a nagynénje. És mindegyiküket a versek miatt.
39. oldal, Czeizel Endre (Fanny Aka, 2001)
– Hm, kedves komaasszony, ez igazán fenséges! Dejszen milyen keze is lehetne az én barátom feleségének? Arany keze, ha mondom.
353. oldal
Szárnyas emberem
Írni szenvedés. Hát még rosszat írni!
Amikor a vad gyötrelmek, nekifeszülések, fogcsikorgatások után elkészült írás bandzsalítva rávigyorog az emberre. Mit vigyorog?! Röhög! Ugye, nem erre gondoltál – mondja –, és zörgeti rissz-rossz mondatait, nyöszörögnek benne a helyüket nem lelő szavak.
Ez a szárnyas emberem most már tizedszer fogott ki rajtam.
Nem tudom megírni.
Roggyantan bámulom a papírt, a betűk akár egy poloskaraj.
– Apu, írtál valamit?
A lányom. Hétéves, másodikba jár.
– Igen – mondom szégyenkezve.
– Mese?
– Valami olyasféle akart lenni.
– Olvasd föl!
– Nem lehet.
– Miért?
– Mert rossz.
– Hogyhogy rossz?
– Úgy, hogy gondoltam valamit. Meg éreztem valamit. És meg akartam írni.
– Meg is írtad.
– Meg, de nem az lett belőle, amit gondoltam.
– És amit éreztél?
– Az meg különösen nem. Nem sikerült.
– És most mit csinálsz vele?
– Itt marad ebben a füzetben. Ez lesz a koporsója. Majd egyszer talán nekifogok újra, és megírom. Hátha sikerül.
– És ezt nem mutatod meg senkinek?
– Nem.
– Nekem se?
– Neked se. Mondtam már, hogy rossz.
– De én nagyon-nagyon szeretném hallani.
– Nem lehet. Nagyon-nagyon rossz mese.
– Amit te írsz, az nekem sohase nagyon-nagyon rossz. Olvasd föl!
Kezdek megtörni. Igazán szép tőle, hogy az írásaim neki sohase nagyon-nagyon rosszak.
– Hát nem bánom.
Szenvedek. Ez most a büntetés, ez a fölolvasás.
A történet egy emberről szól, aki nagyon szeretne repülni. Hisz benne, hogy neki egyszer szárnya nő. Az írásban, sajnos, ez az ember jellegtelen, nincs arca, csupa mellékes dolgot mondok el róla. A lányomat ez szemmel láthatóan nem zavarja, feszülten figyel. Még a lélegzete is elakad, amikor csapnivaló emberemnek csapnivalóan elkezd nőni a szárnya. Vakítóan fehér szárnyak. De ahogy én ezt leírtam! Nincs benne semmi igazi szárnynövés. A lányomat ez sem érdekli, várja, hogy az ember fölrepüljön. De az ember nem tud fölrepülni, mert a szárnya iszonyatosan súlyos. Meg sem tudja mozdítani. Tartani sem bírja. Összeesik a kozmikus súly alatt, beszakad alatta az aszfalt, egyre lejjebb süllyed, még megvillan a hófehér szárnyvég, és összezárul fölötte a föld.
– És?
– Mit és?
– Hogy van tovább?
– Sehogy. Ennyi az egész.
– Mi lesz a fehér szárnyú emberrel?
– Hallottad. Elnyelte a föld.
Nem szól semmit, tétován átmegy a másik szobába.
Napok telnek el, szárnyas emberemet igyekszem betuszkolni tudatom egy rejtett zugába. Majd… talán… egyszer máskor. Most csak egyet akarok: elfelejteni, elfelejteni! Már-már sikerül, a kudarc egy gombostűfejnyi nyomássá szelídül odabent. S akkor előáll a lányom. Nagyon komoly, még a két kihullott tejfoga helye is komolyságot erőltet magára.
– Írtam egy verset – mondja.
Nocsak, mit meg nem érek! A kéziratpapíron bukdácsoló verébfejbetűk, a sorok szabadon kószálnak. De semmi kétség, az írásnak első ránézésre is vers formája van. A címe: Egy lepke.
Véres csontok vázán
áll egy virág.
Messzi, messzi
a föld alatt.
A virág
kelyhében
fekszik
egy holtak
holta
lepke.
Kiterjesztett,
mintás szárnyai már nem csapkodnak,
és mégis vele száll a mennybe.
Első olvasásra a vers mélyebb értelmét nem fogom föl, fönnakadok a „véres csontok vázán”.
– Ezt a „véres csontok vázán”-t, ezt honnan vetted?
– Petőfi is ilyeneket írt, nem?
Ez komoly tekintély-érv, nem is tudok rá mit mondani.
– Különben a verset neked írtam. Meg a szárnyas emberednek.
– A szárnyas emberemnek? – a gombostűfej sajogni kezd.
– Igen, mert az nem lehet, hogy csak elsüllyed és vége.
– Hanem hogy lehet?
– Amikor elsüllyed, zuhan egyre lejjebb és lejjebb, és egyszer csak egy nagy, fekete terembe ér. Ebben a teremben lakik a hét feketeszárnyú.
– Kicsoda?
– A hét feketeszárnyú. És a te fehér szárnyú emberednek meg kell küzdenie velük. Le kell győznie mind a hetet.
– Le tudja győzni őket?
– Persze hogy le! És akkor egyszeriben elég erős lesz hozzá, hogy elbírja a szárnyát. Akkor mindjárt tud repülni. Ki tud repülni a föld belsejéből, és ha akar, elrepülhet a csillagokba.
Csak ülök lehajtott fejjel, szomorúan és mégis reménykedve. Hát lehet, hogy ez a gyerek sokkal többet tud a világról, mint én? Hát ezért ágált és ellenkezett az én szárnyas emberem, mert kegyetlenül és reménytelenül elsüllyesztettem volna, ahogy egy kutyát sem illik?
– Érted? – kérdezi.
– Értem – bólogatok, holott azt kellene mondanom: Most megmentettél.
Hol járhat most szárnyas emberem? Még csak zuhan? Vagy már küzd a feketeszárnyúakkal? Vagy talán már emelkedik? Akárhol van, sose veszítse reményét. Ezt üzeni neki a lányom.
8-15. oldal
Petőfi nem volt hajlandó rendesen viselni az egyenruhát, illetve számtalan más módon is megszegte a katonai szabályzatot. Hiába volt vele engedékeny Bem, végül is Klapka felmentette katonai szolgálatai alól, de ez nem igazán érdekelte a költőt, akit végül Kossuth futári feladattal Bemhez küldött.
73. oldal
Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár 92% Rajongói kézikönyv
Magyarország geopolitikai helyzete meglehetősen paradox volt. Erről tanúskodik a következő vicc, amelyet a háború idején mesélgettünk. Amikor a magyar nagykövet átnyújtotta az Egyesült Államok elnökének Magyarország hadüzenetét, Roosevelt elnök kissé meglepődött, mert nem emlékezett, hogy hallott volna ilyen nevű országról.
– Miféle ország ez? Királyság?
– Igen.
– Ki a király?
– Nincs király, csak kormányzó.
– Ki a kormányzó?
– Horthy Miklós ellentengernagy.
– Ha tengernagy, akkor az országnak biztos van kijárása a tengerhez, van haditengerészete.
– Nincs, mert az olaszok elvették a tengerpartját.
– Ezek szerint Olaszország Magyarország ellensége?
– Nem, a szövetségese.
– Akkor hát ki az ellensége?
– Oroszország.
– Ezek szerint Magyarországnak területi követelései vannak Oroszországgal szemben?
– Nem, Romániával szemben vannak területi követelései.
– Akkor Románia ellenséges ország?
– Nem, Románia is Magyarország szövetségese.
– Milyen különös ország! Lássuk csak, milyen a kultúrája! Ki a nemzeti zeneszerző?
– Liszt Ferenc, de ő német.
– Ki a magyar nemzeti költő?
– Petőfi Sándor, de ő meg szerb.
– Hát akkor mi van Magyarországon, ami száz százalékig magyar?
– Zsidótörvény, amelyet egy zsidó csinált… (Imrédy Béláról, a nagy antiszemitáról és a zsidótörvény egyik atyjáról az a hír járta, hogy egyik nagyanyja zsidó volt.)
106-107. oldal