Petőfi Sándor személy

Márai Sándor: Szindbád hazamegy
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Szabó Magda: Abigél
Reuven Tsur (Steiner Róbert): Menekülés a gettóból
Márton László: Árnyas főutca
Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt
Milan Kundera: Nemtudás
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Cholnoky Viktor: Cholnoky Viktor összegyűjtött művei
Szabó Magda: Ókút
Szabó Magda: Régimódi történet
Fekete István: Tüskevár
Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből
Daniel Katz: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba
Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
Gárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadik
Örkény István: Lágerek népe
Szabó Magda: Hullámok kergetése
Varga Katalin: Barátom, Bonca
Nagy Katalin: Rendhagyó emlékkönyv
Reviczky Gyula: Reviczky Gyula összes költeményei
Nagy Lajos: Budapest nagykávéház
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
Moldova György: A harmadik majom
Nemes Nagy Ágnes: Szó és szótlanság
Babits Mihály: Az európai irodalom története
Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Tibor Fischer: Under the Frog
Háy János (szerk.): Mikor igyak, mikor ne?
Jókai Mór: A tengerszemű hölgy
Paul Éluard: Éluard versei
Latinovits Zoltán: Verset mondok
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös / A gavallérok
Vajda János: Egy honvéd naplójából
Fülep Lajos: A magyarság pusztulása
Fülöp János: Gordiusz mester nyomoz
Kormos István: Mesék Vackorról
Peták István: Szent István-vándorlás az Országos Kék-túra mentén
Juhász Gyula: Juhász Gyula összes versei
Kibédi Ervin: Kibédi variációk
Radnóti Miklós: Napló
Miért nem bírják a magyarokat?
Sík Csaba (szerk.): Körkép 75
Koltay Gábor: A koncert
Békés Pál: Lakótelepi mítoszok
Varga Domokos: Herman Ottó
Bács Gyula: Jugoszlávia
Bodor Ádám: A börtön szaga
Kováts András – Rónai Gergely (szerk.): Bevándorló Budapest
Bertha Bulcsu: A fejedelem sírja felett
Karinthy Frigyes: Röhög az egész osztály
Csengeri Hajdu Sándor: Menj, csak meg ne bánd!
Kéry László: Angol írók
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.
Alföldy Jenő (szerk.): Versek a zsebben
Esterházy Péter: Esti
Faludy György: A pompeji strázsán
Margócsy István: Petőfi Sándor
Szilasi László: Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét
Bródy Sándor: Az egri diákok
Bőhm Antal: A XX. századi magyar társadalom
Fűzfa Balázs (szerk.): Levél a hitveshez
Rónay György (szerk.): A romantika költői
Esterházy Péter: Daisy
H. Vidra Gabriella: A fekete kő titka
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok
Tüskés Tibor: Nagy László
Erdődy Edit (szerk.): Szeretők és házastársak
Bodor Béla: Dallamos fekvésváltó gyakorlatok
Vezér Erzsébet: Lesznai Anna élete
Kosztolányi Dezső: Kenyér és bor
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
Csányi László: Bejártam Tolnát-Baranyát
Gergely Ágnes: Árnyékváros
Kőszegi Imre: Szabadság, szerelem
Jókai Mór: Bálványosvár / A tengerszemű hölgy
Czeizel Endre: A magyar költőgéniuszok sorsa
Mandics György: Temesvári Golgota
Robert Maklowicz: Café Museum
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké
Bayer Zsolt: A Kárpátok Cicerója
Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A kardozós változat
Nyerges Magda: Magyar zeneszerzők és muzsikusok
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2
Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem
Gróh Ilona: Hatvan magyar népdal
Szalai Sándor – Erdődy János (szerk.): A forradalmi Ady
Istenes József: „Szent a küszöb”
Molnár Péterné: „…a róna, hol születtem”
Tornai József – Móser Zoltán: Amor Patriae II.
Nemere István: Nincs idő meghalni
Sz. M. Ilona – Balogh Imréné (szerk.): Endi
Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs
Bihari Péter: 1914 – A nagy háború száz éve
Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Alternatív életstratégiák
M. Kiss Csaba: Czeizel Endre
Móra Ferenc: Napok, holdak, elmult csillagok
Kabdebó Lóránt – Orbán Ottó: Színpompás ostrom
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Raymond Jean: Reader for Hire
Horváth Andor (szerk.): Szavak májusa
Lackfi János: Szerelmi nyomozás
Konok Péter: Történetek a kerítés tövéből
Nényei Pál: A Paradicsomkerttől a Pokol kapujáig
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső
Kelen Károly: Egy birodalom ébredése
Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld
Esterházy Péter: Az olvasó országa
Garaczi László: Hasítás
Konrád György: Öreg erdő
Szendrey Júlia – Gyimesi Emese: Szendrey Júlia összes verse
Réti László: Európa halála
Háy János: Kik vagytok ti?
Szabó László – Salusinszky Imre – Bakos Ákos – Hajdú Sándor (szerk.): Az Est hármaskönyve 1928
Pablo Neruda: Ébredj favágó!
Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): Írott kövem dobom a mélybe
Benedek Ágota: Rumbarumbamm
!

Petőfi Sándor

!

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. (keresztelés) – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.

!

Barabás Miklós: Petőfi Sándor (litográfia)


Idézetek

Aranymag>!

A színpadon éppen Kinga üvöltött tisztán artikulálva, amitől Virág felriadt.
     – Ez már Petőfi? – biccentett a színpadon álló Kinga felé. Arnold előre hajolt, hogy rálásson Virágra, és lesajnálóan megrázta a fejét.
     – Ez október 23.
     – Na és? – pislogott Virág.
     – Aludj vissza, majd március 15-én felkeltünk, és akkor képben leszel – susogta Arnold. Virág unottan megvonta a vállát, és ujjaival még inkább a szemébe fésülte a haját. Szerintem visszaaludt.

215. oldal, Október 22., szerda (Ciceró, 2010)

1 hozzászólás
Brigi007>!

    A színpadra megérkezett Petőfi. Rá tíz másodpercre pedig még egy… Petőfi. Arnolddal kérdőn összenéztünk.
     – Jól látom, hogy két…? – kezdtem.
     – Igen – bólintott, és nem sokszor van ilyen, de Arnold összecsukta a könyvét és érdeklődve nézte az előadást.
    Kinga kiharcolta, hogy ha már nem neki adták a főszerepet, legalább osztott szereposztásban játsszák.

206. oldal, Március 12., péntek (Ciceró, 2011)

2 hozzászólás
Kuszma P>!

Történetünk idején a sajtóban és a politikai szónoklatunkban feltűnően sok szó esik a becsületről, méghozzá nem is akármilyen becsületről, hanem legtöbbször a haza becsületéről. A haza becsületét ebben a magától értetődő, gyorsan megszilárduló formában Petőfi Sándor találta ki: utolsó ránk maradt versében megvetésével sújtja azokat a sehonnai bitangokat, akiknek rongy életük drágább a haza becsületénél. Petőfi utolsó versétől a mi történetünkig nem egészen száz év telt el, s ezalatt nem csak az vált magától értetődővé, hogy becsülete van a hazának, hanem az is, hogy az emberi élet rongy; s meglehet ugyan, hogy a sehonnai bitangok ragaszkodnak rongy életükhöz, olykor megpróbálják mások rongy életét megmenteni vagy legalább megkímélni, csakhogy bölcs politikusok, az ország felelős vezetői ezekkel a rongyokkal tömködik be a haza becsületének egyre tágabb és mélyebb odvait. Távol álljon tőlünk, hogy az odvak nagyságát a beléjük tömött rongy életekből próbáljuk kiszámítani; inkább arra hívjuk fel a figyelmet, hogy: amennyiben az egyén nem rendelkezhet saját rongy életével, úgy becsülete is csak annyi lehet, feltéve, hogy az egyén része a hazának, amennyi a haza becsületéből jut neki. Ez pedig a becsület fogalmát észrevétlenül bár, de gyorsan és hatékonyan átalakítja.

89. oldal

Kapcsolódó szócikkek: becsület · élet · haza · Petőfi Sándor
22 hozzászólás
Garaczi_László IP>!

Az írónak nem az a dolga, hogy a tüdejére és a szívére vigyázzon, az írónak az a dolga, hogy lelkére és szellemére vigyázzon, s a kávéház az a sajátos, a szó orvosi és tornatanári értelmében egyáltalán nem egészséges, de a szó irodalmi értelmében egyedül hasznos légkör, ahol az írók kissé védve vannak a világ kísértései, a hivatalnak packázásai és a pénz durvaságai ellen; tüdejük és szívük elkopik ugyan a nikotintól és a feketétől, de szellemük kivirul, s ez a fontosabb. (…) Kávéház nélkül nincs irodalom. Petőfi úr nem síelni járt, hanem a „Pilvax”-ba, s Vörösmarty úr nem a strandra járt, hanem az „Arany Ökör”-höz. Óriási különbségek ezek, kérem. (…) Az irodalom legyen hűséges önmagához, törvényeihez, légköréhez, ételeihez, italaihoz, életmódjához, s mindahhoz, ami kell hozzá, hogy az embernek néha eszébe jusson valami, ami másnak még nem jutott eszébe, s aztán tökéletes művészi formában ki is tudja fejezni azt.

Kapcsolódó szócikkek: író · irodalom · kávéház · Petőfi Sándor · Vörösmarty Mihály
Brigi007>!

     – Ha elkezdem borotválni az arcom, az ünnepségre lesz Petőfi bajuszom? Fontos a hitelesség, és az a hormonbajos kilencedikes fiú elveszi előlem a szerepet, csak mert már van bajusza! – dühöngött.

159. oldal, Február 25., csütörtök (Ciceró, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: Petőfi Sándor · Szatmáry Kinga
3 hozzászólás
Kuszma P>!

Egy vitánk alkalmával, hogy az irodalom, az mesterség-e vagy sem, [mostohaapám] azt találta mondani nekem: Petőfi legalább meghalt a segesvári csatában, de mit csináltál te?

96. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Petőfi Sándor
5 hozzászólás
Jeffi P>!

Próbálta megvigasztalni magát. Emlékezett a 19. századi magyar költő, Petőfi Sándor egy versére, melyet akkor mondogatott magában, amikor átkelt a Tumen folyón:
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

340. oldal

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól Hétköznapi élet Észak-Koreában

Kapcsolódó szócikkek: Petőfi Sándor
Frank_Spielmann I>!

Ki hiányzik?

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,

mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Nemcsak egyéni kvalitásaik révén működtek jobban eleink, hanem mintha a szellemi élet egésze is jobban lett volna trenírozva, a bármikori, mozgékonyabb, találékonyabb, bátrabb, függetlenebb volt… Ez valószínűleg túlzás, és mindez csupán messziről ilyen sima; bár érthető, ha sóvárogva gondolok egy Eötvös, egy Kemény politizálására, vagy akár egy Karinthy-glosszára, ami helyére tenne egy szokásos irodalmi csip-csup ügyet, ami körülményeink közt nyílván mértéktelenre dagadna, volna sértődés, értelmezés, magyarázat, előbb-utóbb zsidózás és magyarozás, le – le le, ti…, csak épp az a nyolc sor nincs, a glossza, amely helyére tenné az egészet, több szóra sem érdemesnek nyilvánítván… Sokszor nincs helyük a helyükre teendő dolgoknak, így állunk. Helyteremtés, ez kell következzék, nem csupán helykeresés.

Hajnóczy is hiányzik. De jellemző, hogy ez nem magamtól jutott az eszembe, hanem csak mert hallottam egy rádióműsort róla (Markovits Ferenc munkája). A rossz emlékezés buta emlékezés, az emlékezőt sújtja. Mielőtt elmondanám, hogyan is hiányzik Hajnóczy, elmondom legszemélyesebb találkozásomat vele. Akkor már halott volt.

Halálhíre napján itt nem részletezendő oknál fogva Koppánymonostoron voltam. Reggel a postára mentem újságért. Mint sokan, én is hátulról kezdem olvasni az újságokat, most talán az idegen hely miatt, eltévesztettem, amikor észrevettem, lapozni kezdtem hátra, előre, a sporthoz.

Akkor, ahogy mondani szokás: spétben, igazi rémület fogott el, megmerevedtem, ténylegesen lépni se mertem. Ijedelmem a legteljesebb mértékben jogos és arányos volt, ugyanis lapozás közben azt olvastam, hogy meghaltam. Ezt lapoztam át, erre kaptam a spétet. Azért ez eléggé sajátos érzés volt ott a festői Koppánymonostoron, hogy minden kétséget kizáróan az áll a reggeli lapban, hogy végem, odavagyok, dermedten álltam, igen, a földbe gyökerezett a lábam, láttam magam előtt a Magyar Nemzet-betűket, Meghalt E. P. Tényleg nem képzelődtem, tudtam, ezt olvastam. Kicsit meg voltam hatódva. Vajon hogyan történhetett? Lelőttek az oroszok. Egy férj. Egy orosz férj. Próbáltam elgondolni, valóban hogyan kerülhetett bele a hír az újságba. Akkor már több napja nem voltam Pesten, ez megkönnyítette a fantaziálást.

De végül is újra meg kellett néznem. Meghalt Hajnóczy Péter, ez volt a címben, és rögtön láttam is a tévedés okát. A ZY PÉTER volt az ok, zy péter, kultúrrovat, azonnal és egyértelműen magamat olvastam, az „embernek” nagy gyakorlata lesz abban, hogy a saját nevét egy szövegben fölfedezze…, a narcizmus enyhe mámora. Hát így.

A mai irodalmi beszéd egyszerre durva és túl udvarias. Ez nem ellentmondás, ezek egymást föltételezik, és – megint – az organikus hiányára utalnak. Indulatosság és evvel együtt valamiféle kenetteljes papolás, amelynek mintha az volna a lényege, hogy a világ természete végül is jó, csak eddig eltakarta az államszocializmus.

A Hajnóczy káromkodása hiányzik! De nem az a jóízű, nyelvi leleményekben gazdag, barokkos, néprajzos, amely bármennyi dühöt tartalmaz is, bármennyi fájdalom van is mögötte, mégis leginkább arról szól, hogy ki a legény a gáton. A Hajnóczy káromkodása, azt nem mondanám, hogy csöndes volna, de szegény. A Pilinszky-vonal. Kemény, és keménységét magán gyakorolja. Nem süti le a szemét, és nem is festi. Kíméletlen. Milyen legény. Milyen gát. Ki a…

113-116. oldal

Csoszi>!

Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem.
Ettől ugyan éppen nem indul apácának a már virágzó leány.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Petőfi Sándor
mate55 P>!

Petőfit, Vasvárit, és Jókait csak Magyarországon tartják forradalmárnak. Ha még létezne az Osztrák–Magyar Monarchia, valószínűleg felforgatónak, terroristának, de legalábbis gerillának tartanák őket a történelemkönyvek.

407. oldal

Réti László: Európa halála Mit adunk fel a túlélésért?

Kapcsolódó szócikkek: Jókai Mór · Petőfi Sándor · Vasvári Pál