Peeta Mellark személy

– Rendben van, módosítom a tervet. Mégsem görgetlek bele teljesen a vízbe – közlöm Peetával. Ráadásul, ha egyszer belelököm a patakba, ki tudja, hogy képes leszek-e kiszedni onnan.

Kibontom a csomagot, és máris kezdődhet a lakoma – friss zsemle, kecskesajt, alma, és ami a legjobb, egy tál vadrizses bárányragu. Erről beszéltem Caesar Flickermannak, amikor megkérdezte, mi tetszett a legjobban a Kapitóliumban.
Peeta visszamászik a barlangba, az arca úgy ragyog, mint a nap. – Úgy tűnik Haymitch megunta, hogy éhezni lát bennünket.

Peeta keze tömör és meleg, mint a cipók, amiket adott. Mélyen a szemembe néz, aztán biztatóan megszorítja a kezem, legalábbis nekem úgy tűnik. De lehet, hogy görcs állt bele.
A tömeg felé fordulunk, és ebben a pillanatban felhangzik Panem himnusza.
Á, mindegy, gondolom. Huszonnégyen leszünk. Elég nagy az esélye, hogy valaki megöli, mielőtt nekem kellene.
Persze mostanában nem nagyon lehet bízni a szerencsében.

It’s a long shot, it’s suicide maybe, but I do the only thing I can think of. I lean in and kiss Peeta full on the mouth. His whole body starts shuddering, but I keep my lips pressed to his until I have to come up for air. My hands slide up his wrists to clasp his. “Don’t let him take you from me.”
Peeta’s panting hard as he fights the nightmares raging in his head. “No. I don’t want to…”
I clench his hands to the point of pain. “Stay with me.”
His pupils contract to pinpoints, dilate again rapidly, and then return to something resembling normalcy. “Always,” he murmurs.

– Mi a következő lépés, Everdeen doktornő? – érdeklődik Peeta.
– Teszek rá egy kicsit a balzsamból, amivel az égési sebeket bekentem. A fertőzések ellen biztosan jó. Aztán bekötözöm. – Valahogy sokkal kezelhetőbbnek tűnik a dolog, miután bekötözöm a sebet a tiszta fehér gézzel. Habár a steril kötszerhez képest az alsógatyája mocskosnak látszik, és valószínűleg hemzsegnek rajta a kórokozók. Előveszem Ruta hátizsákját. – Tessék, takard be magad ezzel, és akkor kimosom a gatyádat.
– Ó, engem nem zavar, ha meztelenül látsz – mosolyog Peeta.
– Olyan vagy, mint a családom többi tagja – csattanok fel. – Engem viszont zavar, rendben? – Hátat fordítok neki, a patakot nézem, míg végül az alsógatya a vízbe csobban. Biztosan jobban van, ha már dobni is tud.

Alaposan bekenjük magunkat, még egymás hátát is azokon a részeken, ahol a trikó nem védi a bőrünket.
– Megyek, felkeltem Peetát – mondom, miután végzünk a kenekedéssel.
– Várj, még ne! – állít meg Finnick. – Ébresszük fel együtt. Fölé hajolunk összekent képpel.
Mivel kevés alkalmunk nyílik hülyéskedni, szó nélkül beleegyezem. Elhelyezkedünk Peeta mellett két oldalról, fölé hajolunk, és amikor az arcunk alig pár centire van az orra hegyétől, megrázzuk. – Peeta, kelj fel! Ébresztő! – szólítom halkan.
Ahogy kinyitja a szemét, úgy pattan fel, mintha áramütés érte volna.
– Ááá! – üvölt rémülten.
Finnick meg én hanyatt vágódunk a homokban, és majd' megpukkadunk a röhögéstől. Ahányszor megpróbáljuk abbahagyni, Peetára nézünk, aki rettentően igyekszik megvető arckifejezést ölteni, és természetesen megint kitör belőlünk a nevetés.

– Nem hiszem, hogy ez menni fog. A győzelem… rajtam nem segít – mondja Peeta.
– És mégis miért nem? – kérdezi Caesar zavartan.
Peeta fülig vörösödik, és kinyögi a választ. – Mert… mert… együtt jöttünk a Viadalra.

– Egy ilyen jó vágású srácnak? Biztos vár otthon egy különleges lány. Gyerünk, áruld el a nevét! – üti a vasat Caesar.
Peeta sóhajt. – Na jó, tényleg van egy lány. Bele vagyok zúgva, mióta az eszemet tudom. De szerintem ő még a létezésemről sem tudott az aratás napjáig.
A közönség együtt érez Peetával. A viszonzatlan szerelem nekik is ismerős.
– Mással jár? – kérdezi Caesar.
– Nem tudom. De sok srácnak bejön – feleli Peeta.
– Megmondom, mit kell csinálnod. Megnyered a Viadalt, és szépen hazamész. Kizárt, hogy ki fog kosarazni, nem? – Caesar próbál lelket önteni Peetába.
– Nem hiszem, hogy ez menni fog. A győzelem… rajtam nem segít – mondja Peeta.
– És mégis miért nem? – kérdezi Caesar zavartan.
Peeta fülig vörösödik, és kinyögi a választ. – Mert… mert… együtt jöttünk a Viadalra.

A közönség együtt érez Peetával. A viszonzatlan szerelem nekik is ismerős.
– Mással jár? – kérdezi Caesar.
– Nem tudom. De sok srácnak bejön – feleli Peeta.
– Megmondom, mit kell csinálnod. Megnyered a Viadalt, és szépen hazamész. Kizárt, hogy ki fog kosarazni, nem? – Caesar próbál lelket önteni Peetába.
– Nem hiszem, hogy ez menni fog. A győzelem… rajtam nem segít – mondja Peeta.
– És mégis miért nem? – kérdezi Caesar zavartan.
Peeta fülig vörösödik, és kinyögi a választ. – Mert… mert… együtt jöttünk a Viadalra.