Peeta Mellark személy

Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy alig veszem észre az ejtőernyőt, pedig közvetlenül mellettem ereszkedik alá az égből. De aztán rávetem magam, és kirántom a vízből. Az ezüst csomagolóanyagból egy fiola kerül elő. Haymitch mégis megcsinálta! Megszerezte az orvosságot – fogalmam sincs, hogyan, talán sikerült rávennie néhány érzelgős bolondot, hogy adja el az ékszerét –, amivel meg tudom menteni Peetát! Mondjuk elég aprócska a fiola. Valami bivalyerős szer lehet, ha ennyi elég ahhoz, hogy meggyógyítson egy olyan súlyos beteget, mint Peeta. Kétségem támad. Letekerem a kupakját, és beleszagolok a fiolába. Amint megérzem az émelyítő édes illatot, azonnal alábbhagy a lelkesedésem. Sejtem, hogy mi ez, de hogy egészen biztos legyek benne, a nyelvem hegyére cseppentek egy keveset a szerből. Semmi kétség, altatószirup. A Tizenkettedik Körzetben sokan használják. Olcsó, és ahogy az lenni szokott, könnyen függőséget okoz. Egy-egy alkalommal szinte kivétel nélkül mindenki kapott már ilyet. Nekünk is van otthon egy kis üveggel. Anya az őrjöngő betegeknek szokott adni belőle, ez a szer kiüti őket, és amíg alszanak, össze lehet varrni a sebüket, vagy egyszerűen csak megnyugszanak, vagy enyhíti a fájdalmaikat, és végig tudják aludni az éjszakát. Kevés is elég belőle. Egy ekkora adag egy napra kiütné Peetát, de azzal nem mennék semmire. Nagyon megharagszom, legszívesebben a folyóba dobnám Haymitch kedves ajándékát, amikor hirtelen rájövök, miért küldte. Egy egész napra kiütné Peetát? Annyi idő bőven elég lesz.

– Most mégis mit csináljak? Üljek itt, és ölbe tett kézzel nézzem, ahogy meghalsz? – Nagyon elkeseredem.
Biztosan tudja, hogy ez az eshetőség ki van zárva. Biztosan tudja, hogy a közönség meggyűlölne, ha hagynám meghalni. És ami azt illeti, én is megutálnám magamat, ha még csak meg sem próbálnám megmenteni Peetát.
– Nem fogok meghalni. Megígérem. Ha te cserébe megígéred, hogy nem mész oda a Bőségszaruhoz – mondja.
Patthelyzet. Tudom, hogy hiába próbálnám, úgysem tudnám meggyőzni, ezért aztán meg sem próbálom. Vonakodva úgy teszek, mintha elfogadnám az ajánlatot.
– Akkor viszont azt kell tenned, amit mondok. Megiszod a vizet, felkeltesz, amikor kérem, és az utolsó kanálig megeszed a levest, függetlenül attól, milyen gusztustalannak találod! – förmedek rá Peetára.
– Megegyeztünk. Elkészült már? – kérdezi.
– Várj egy percet – felelem. A levegő már lehűlt, habár a nap még nem ment le. Igazam volt, hogy a Játékmesterek szórakoznak a hőmérséklettel. Talán az egyik hátizsákba egy jó meleg takarót raktak, mert valakinek pont arra van szüksége. A leves szerencsére még nem hűlt ki a fémfazékban. És ami azt illeti, nem is olyan borzalmas az íze.

– Hoztam neked meglepetést. Találtam egybokrot, tele mézédes bogyókkal, kicsit lejjebb a patak mentén.
Peeta kinyitja a száját, és habozás nélkül lenyeli az első kanál pépet. Aztán a homlokát ráncolva a szemembe néz.
– Nagyon édes.
– Igen, mézbogyónak hívják. Anya lekvárt szokott főzni belőle. Még sosem ettél ilyet? – mondom, miközben belenyomom a következő kanál pépet Peeta szájába.
– Nem – feleli Peeta zavartan.
– De olyan ismerős az íze. Mézbogyó?
– Hát, a piacon nem árulnak ilyesmit, csak az erdőben lehet szedni – magyarázom. Peeta lenyeli a következő kanál pépet. Na még egyet, gondolom.
– Olyan édes, mint a szirup – mondja, ahogy bekapja az utolsó kanállal.
– Szirup. – Peeta szeme elkerekedik, amikor rájön, hogy mi a helyzet. A kezemet a szájára és az orrára szorítom, hogy ne tudja kiköpni a pépet. Megpróbálja kihányni a cuccot, de kicsit elkésik, és máris szédülni kezd. Ahogy elveszti az eszméletét, látom a szemén, hogy amit tettem, sosem fogja megbocsátani.
A sarkamra ülök, és szomorúsággal vegyes elégedettséggel nézem Peetát. Egy eltévedt bogyó összekeni az állát. Letörlöm.
– Ki nem tud hazudni, mi? – mondom, pedig tudom, hogy már nem hallja.
Nem számít. Elég, hogy Panem lakói hallják.

– Igen. Többé úgysem fogod hasznát venni a szádnak. Küldesz még egy utolsó csókot a hősszerelmesnek? – kérdezi Clove. Sikerül összegyűjtenem egy adag vért és nyálat, amit most egyenesen a pofájába köpök. Clove-nak teljesen elborul az agya.
– Jól van. Akkor kezdjük.
Felkészülök a rám váró iszonyatos fájdalomra. Ám abban a pillanatban, hogy megérzem a kés hegyét az ajkamon, valami hatalmas erő lerántja rólam a lányt, aztán Clove üvölteni kezd. A döbbenettől először fel sem tudom fogni, mi történik. Peeta eljött, hogy megmentsen?
A Játékmesterek beküldtek egy vadállatot az arénába, hogy még nagyobb legyen az izgalom? Vagy egy légpárnás rántotta fel a lányt a levegőbe?
Amikor végre sikerül feltámaszkodnom zsibbadt karjaimra, meglátom, hogy egészen másról van szó. Clove lába úgy harminc centi magasan kapálózik, a lány Thresh szorításában vergődik. Elakad a lélegzetem, ahogy meglátom a fölém tornyosuló Thresht, aki úgy tartja a karjában Clove-ot, mintha a lány egy rongybaba lenne. Nem felejtettem el, hogy Thresh milyen nagydarab srác, de most valahogy még erősebbnek, még nagyobbnak tűnik, mint az emlékeimben. Mintha még felszedett volna pár kilót a Viadal kezdete óta. Könnyed mozdulattal félrehajítja Clove-ot, egyszerűen odakeni a földre.
Thresh üvölteni kezd, rögtön felpattanok. Eddig még csak motyogni hallottam.
– Mit csináltatok azzal a kislánnyal? Megöltétek?
Clove négykézláb próbál menekülni, mint egy bedilizett rovar, sokkot kapott. Annyira vége van, hogy még segítségért sem bír kiáltani.
– Nem! Nem én voltam – nyögi ki végül.
– Hallottam, hogy a nevét mondtad. Hallottam. Te ölted meg, ugye? – Az arca eltorzul a dühtől, amikor eszébe jut még valami.
– Összevagdostad, ahogyan ezt a lányt is össze akartad vagdosni, ugye?
– Nem! Nem, én… – Clove ekkor pillantja meg Thresh kezében a cipó nagyságú követ, és elveszíti a fejét.
– Cato! – visítja.
– Cato!
– Clove! – Cato válaszol neki, de túl messze van ahhoz, hogy segíteni tudjon a társának. Mi a fenét csinált eddig? El akarta kapni a rókaképűt? Be akarta cserkészni Peetát? Vagy Thresht várta, csak rossz helyen?

Szerdán Róka rohadtul dühös volt magára meg Kishercegre is – mert most először zavarba jött a társaságában. Ugyanis hiába próbálta, nem tudta kiverni a fejéből azt, amikor Kittivel bent maradtak kedd délután, és vihogtak azon, hogy Kisherceg melyik színészre hasonlít a legjobban. Még fotókat is kerestek a telefonjukon a különböző sztárokról, és osztályozták a hasonlóságot meg a jópasiságot.
És a leggázabb az volt, hogy egyáltalán nem tűnt az egész gáznak.
Természetes volt, mint régen, amikor Hannával beszélték ki a fiúkat meg a helyes színészeket. Meg olyan állati fontos kérdéseket, hogy inkább Peetát vagy Gale-t választanák-e Az éhezők viadalából, és Ront vagy Harryt a Harry Potterből.

135-136. oldal